Andrés Iniesta hivatalosan is bejelentette visszavonulását

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 17:19
Andrés Iniesta befejezi labdarúgó-karrierjét (Fotó: Getty Images)
Andrés Iniesta, a Barcelona és a spanyol válogatott korábbi klasszisa hétfőn bejelentette a közösségi médiában, hogy visszavonul a profi labdarúgástól.

 

Andrés Iniesta október elején feltöltött a közösségi médiás felületeire egy videót, amelyben jelzi, hamarosan bejelentést tesz. Akkor még a hivatalos megerősítés nem hangzott el, de a spanyol sajtó tényként kezelt, hogy a játékos a visszavonulását szellőztette meg. Iniesta korábban már többször említette, hogy 40 éves koráig tervez futballozni, így a bejelentés emiatt sem lehetett igazán meglepő.

A barcelonai akadémián nevelkedő játékos az első csapat színeiben 2002 decemberében debütált a bajnokságban Louis van Gaal irányítása alatt. A 171 centiméteres középpályás hamar alapember lett a katalánoknál, 2018-ig 674 mérkőzést játszott náluk. Az itt töltött időszak alatt többek között négy Bajnokok Ligáját, kilenc bajnoki címet és hat Spanyol Kupát nyert.

Iniestát a spanyol válogatottban Luis Aragonés küldte először pályára 2006-ban. Összességében 131 mérkőzésen 14 gólt szerzett, ezek közül a legfontosabb a Hollandia elleni 2010-es vb-döntőben (1–0) elért találata volt, amivel Spanyolország története során először világbajnok lett. Iniesta emellett tagja volt a 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnokságot nyert csapatnak is.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2012-ben az év legjobb játékosának is megválasztotta, és többször is közel volt az Aranylabdához, ezt az egyéni díjat azonban nem tudta megnyerni.

Iniesta 2018-as barcelonai búcsúja után megfordult Japánban és az Arab Emírségekben is. Az utóbbi hónapokban – már klub nélküli játékosként – több ajánlatot is kapott, ezek közül azonban egyik sem győzte meg, így inkább a visszavonulása mellett döntött.

ANDRÉS INIESTA 10 LEGSZEBB GÓLJA A SPANYOL BAJNOKSÁGBAN

 

 

Legfrissebb hírek

Lewandowski a combizmát fájlalta, kihagyhatja a Dortmund elleni mérkőzést – sajtóhír

Bajnokok Ligája
4 órája

Visszavonult az osztrákok világ- és Európa-bajnok úszója

Úszás
Tegnap, 15:29

Lewandowski Yamalnak: Várnunk kell erre, amíg 18 éves leszel

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 16:23

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Hansi Flick: Még nem jutottunk tovább

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:54

„Fogalmuk sincs” – Gavi odaszúrt az őt kritizálóknak

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 15:11

Csak ikszelt a Barcelona, négy pontra nőtt az előnye a tabella élén

Spanyol labdarúgás
2025.04.05. 22:57
Ezek is érdekelhetik