Nincs regisztrálva, Dani Olmo mégsem távozna a Barcelonától – sajtóhír

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.01.01. 13:16
Dani Olmo maradna Barcelonában (Fotó: Getty Images)
Ugyan a La Liga nem engedélyezte az FC Barcelonának Dani Olmo regisztrációját, sajtóhírek szerint a spanyol játékos nem él a szerződésében szereplő záradékkal és nem kívánja elhagyni a katalánokat.

Mint ismert, az FC Barcelona nyáron szerződtette Dani Olmót a Lipcsétől, regisztrálni viszont csak az idény első felére, december 31-ig tudta. A katalánok bírósághoz fordultak, amely elutasította a beadványt, így jelen állás szerint Olmo január 1-jétől nem léphet pályára az FC Barcelona színeiben.

Úgy tűnt, hogy Joan Laporta elnök megtalálta a megoldást: a sportvezető állítólag elérte, hogy a klub eladja a Camp Nouban a VIP-helyek üzleti értékesítésének a jogait, amiért azonnali 100 millió euró üti a pénzügyi problémákkal küzdő katalán sztárcsapat markát, így pedig lehetségessé válik Dani Olmo regisztrálása is. A La Liga azonban szerda este közleményben jelezte, hogy az FC Barcelona nem regisztrálhatja Olmót, valamint Pau Víctort sem. A két játékos már el is tűnt a bajnokság oldaláról.

Dani Olmo szerződése 2030-ig szól, van egy záradék, mely szerint szabadon távozhat, ha a Barcelona nem tudja őt regisztrálni. Ebben az esetben a klubnak ki kell fizetnie a játékosnak a 2030-ig szóló összes járandóságot. Fabrizio Romano több spanyol forrásra hivatkozva azt írja, Dani Olmo nem akarja aktiválni ezt a záradékot, továbbra is maradna Barcelonában.

Spanyol labdarúgás
2024.12.31. 21:48

A liga nemet mondott Dani Olmo regisztrálására

Ez azt is jelentheti, hogy Dani Olmo szerződése megszűnik, de a Barcelonának mégis ki kell őt fizetnie 2030-ig.

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
34 perce

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik