La Liga: Nikitscher végig játszott, a Valladolid nem bírt a Rayóval

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 22:57
Nikitscher Tamás ezúttal már kezdő volt a Valladolidban, de csapata nem bírt a Rayóval (Fotó: Getty Images)
Azok után, hogy a Villarreal elleni 5–1-es vereség során csereként 20 percet kapott, második spanyol élvonalbeli bajnokiját már végigjátszotta a Valladolidban Nikitscher Tamás, akinek utolsó helyen álló csapata nagyot küzdött, de 1–0-ra kikapott idegenben a nemzetközi kupaindulásért is harcban lévő Rayo Vallecanótól a labdarúgó La Liga 23. fordulójában.

Nem a magyar válogatott középpályás csapata számított a vallecasi mérkőzés esélyesének, hiszen a Rayo a nemzetközi kupaindulást érő hatodik helyről várta a 23. fordulót, miközben a Valladolid továbbra is az utolsó helyen szerénykedik. Ennek ellenére az első fél óra kiegyenlített küzdelmet hozott, de a kapukat az első fél órában nem igazán tudták célba venni a felek.

A vendéglátó dolgát nem segítette, hogy Inigo Péreznek az első félidőben kétszer is változtatnia kellett: előbb Sergio Camello, aztán Unai López dőlt ki sérülés miatt. Ezek viszont nem tettek rosszat a csapatának, amely ezután kezdte elkapni a ritmust, egyre nagyobb fölényben játszott és többször is célba vette a Valladolid kapuját.

A hazaiak a második félidőt is uralták, saját kapujához szegezték a Valladolidot, amelynek sokáig még csak elvétve sem volt lehetősége és nem is húzta ki gól nélkül a meccset: a 71. percben Álvaro García már megszerezte a vezetést a Rayónak.

Az utolsó tíz percben viszont majdnem ráfáztak a vallecasiak, hogy nem zárták le korábban a meccset, ugyanis egy kontra után a Valladolid előtt óriási lehetőségek adódtak az egyenlítésre, de nem tudott élni ezekkel, így a Rayo megtartotta az előnyét és megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

A SofaScore statisztikái szerint a 7.0-s osztályzatot kapó Nikitscher együttese egyik legjobbja volt, csak a balhátvéd Daniel Torres kapott nála jobb értékelést, 7.6-ost. A magyar középpályásnak 34 labdaérintése volt, 19-ből 16 passza lett sikeres (84 százalék), adott egy kulcspasszt, földön hétből kettő, levegőben háromból három párharcot nyert meg. Nikitscher továbbá négyszer szabálytalankodott és négyszer labdát vesztett, kétszer tisztázott, blokkolt egy lövést, négyszer szerzett labdát és volt emellett két szerelése is.

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Valladolid 1–0 (Á. García, 71.)

FEBRUÁR 8., SZOMBAT
14.00: Celta Vigo–Betis (Tv: Spíler2)
16.15: Athletic Bilbao–Girona (Tv: Spíler2)
18.30: Las Palmas–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Atlético Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

FEBRUÁR 9., VASÁRNAP
14.00: Alavés–Getafe (Tv: Spíler2)
16.15: Valencia–Leganés (Tv: Spíler2)
18.30: Real Sociedad–Espanyol (Tv: Spíler2)
21.00: Sevilla–Barcelona (Tv: Spíler2)

FEBRUÁR 10., HÉTFŐ
21.00: Mallorca–Osasuna (Tv: Spíler2)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Real Madrid22154350–21+29 49 
2. Atlético Madrid22146237–14+23 48 
3. Barcelona22143560–24+36 45 
4. Athletic Bilbao22118333–20+13 41 
5. Villarreal22107544–33+11 37 
6. Rayo Vallecano2398627–24+3 35 
7. Girona2294931–30+1 31 
8. Osasuna2279627–31–4 30 
9. Mallorca22931019–28–9 30 
10. Betis2278725–28–3 29 
11. Real Sociedad22841018–19–1 28 
12. Sevilla2277824–30–6 28 
13. Celta Vigo22741131–35–4 25 
14. Getafe2259817–1724 
15. Las Palmas22651127–36–9 23 
16. Leganés2258919–30–11 23 
17. Espanyol22651121–33–12 23 
18. Alavés22561125–34–9 21 
19. Valencia22471122–37–15 19 
20. Valladolid23431615–48–33 15 

 

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
9 órája

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
20 órája

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
21 órája

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20
Ezek is érdekelhetik