A Tarzan-kanyar és a nevető harmadik

A tragikus 1982-es esztendő után a következő idény az élgárdák hullámzó teljesítményét hozta: a Brabham-BMW, a Renault és a Ferrari volt végig versenyben a győzelmekért, de például Nelson Piquet a nyitó futamon aratott hazai sikere után legközelebb majd csak ősszel zárt újra az élen...

Mint az előző évadban, ezúttal is a már 1981-től a legszűkebb elithez tartozó Alain Prost számított talán a legnagyobb esélyesnek, és egyre inkább úgy nézett ki, hogy a Renault-val átélt annyi balszerencse után ezúttal tényleg eljött az ő ideje, hiszen tavasszal és nyáron is első lett kétszer.

A legmelegebb évszakban osztoznia kellett a dicsőségen korábbi csapattársával, a szintén francia René Arnoux-val, aki a szezonrajt előtt átpártolt a Ferrarihoz, ám sokáig nem ment neki a Gilles Villenuve halála után a legendás 27-es számú kocsit „megöröklő" honfitárs Patrick Tambay árnyékában. Néhány hónap alatt aztán belejött, és egy adott periódusban minden második alkalommal ő diadalmaskodott.

Közben június legelején kétszeresen történelmi verseny zajlott Detroitban: Michele Alboretóval a volánnál az egykor világbajnok Tyrrell-istálló ott nyert utoljára – egyúttal hosszú időre a szívómotoros autók is. Attól kezdve 1989-ig csakis turbók aratták le a babérokat, így természetesen az épp aktuális vb-kiírás hátralévő részében is, a fentebb már említett három team révén.

Augusztus közepén Zeltwegben Prostot intették le elsőként, és ezzel óriási lépést tett a bajnoki cím felé, hiszen 14 pontra hízott az előnye. A hátralévő négy GP-n nem lett volna más dolga, mint a biztonságra törekedve minél több pontot szerezni, s ennek érdekében mindenekelőtt célba érni. Nos, ez az, ami a későbbiekben Professzor becenévvel elismert, higgadt stílusáról híres versenyzőnek már csupán egyszer sikerült...

A száguldó cirkusz 1983. augusztus 28-án Zandvoortba látogatott, amely már 1951-től a helyszínek közé tartozott, ráadásul a legélvezetesebbek egyikeként jegyezték. Részben mert a pályától néhány méternyire az Északi-tengerben mártózhatott, akinek ehhez volt kedve a mediterrán térségben megszokottól kissé elmaradó hőmérsékletű vízben, másrészt pedig a ring lendületes vonalvezetése miatt.

Az akciózásra felettébb alkalmas gyors aszfaltcsík célegyenes utáni része, a Tarzanbocht nevű, enyhén döntött jobbos forduló például kis túlzással több előzést látott, mint a világ bármely másik F1-es kanyarja... A pályáról még annyit, hogy két évvel később, 1985-ben szólt a hattyúdala, utána – 34 esztendős múltat lezárva – végleg, gyakorlatilag nyom nélkül eltűnt a naptárból, s eredeti formájában már meg sem található.

A Holland Nagydíj utolsóelőtti-előtti kiadására hangolva a legnagyobb szenzációt az jelentette, hogy a McLarennél bemutatkozott a TAG Porsche motor, amelyet első nekifutásra még csak a nagy öreg Niki Lauda gépébe szereltek be. Az osztráknak egyelőre meg kellett elégednie a 19. rajtkockával, majd a futamon fékhiba miatt viszonylag hamar ki is esett, azaz ettől az újdonságtól egyelőre nem kellett félni – bezzeg majd nemsokára...

A nyáron remeklő Arnoux-nak sem jött össze az időmérő, motorproblémái miatt csupán a tizedik helyről indulhatott. A vb-éllovas Prostnak a negyedik pozíció jutott, a hármuk közül világbajnoki koronával egyedül büszkélkedő Piquet-nek ellenben nagyon ment, a pole-ba került. Jókedvét mutatta, hogy a mellékelt videó tanúsága szerint még danolászásra is rá lehetett venni...

A startnál a brazil simán kilőtt, mellőle viszont Tambay azonnal lelassult (igazából fel sem gyorsult), és ezzel nem csak ő esett vissza a mezőny végére, de másokat is akadályozott kissé. Azt viszont ne ennek a számlájára írjuk, hogy a másik oldalon Eddie Cheever a Renault-jával fenomenálisan húzott el mindenki mellett, és a 12. kockából a másodikra rakétázott előre.

Mögötte csapattársa, Prost haladt, de hamarosan megfordult a két sárga autó közti sorrend, majd a brabhames Riccardo Patrese – aki az edzés után kapott egy „baráti kokit" Andrea De Cesaristól (Alfa Romeo) – is elment az amerikai mellett, sőt a fokozatosan felzárkózó Arnoux a tűzpiros négykerekűjével úgyszintén. Mi több, a ferraris francia a 22. körben Patresét is lehagyta, akinek ezen felül Cheevert is vissza kellett engednie maga elé.

Ezután jó darabig nem történt semmi érdemleges – leszámítva az ekkoriban még abszolút győzelem nélkül álló Nigel Mansell Lotusának kicsúszását –, a 42. körben viszont döntő mozzanat játszódott le. Az élen Prost szinte rámászott Piquet Brabham-BMW-jére, majd a nevezetes Tarzan-kanyarban be is bújt mellé. Aztán letolta a külső íven hozzá hasonlóan befordulni szándékozó brazilt...

Utóbbi azonnal kiesett, de ellenfele sem húzta sokáig a megsérült első szárnyával. A nevető harmadik, azaz Arnoux került így az első helyre, mögötte pedig Patrese haladt, amíg a finisben hátra nem csúszott turbójának meghibásodása miatt. A második pozíciót Tambay vette át, vagyis a Ferrari kettős győzelmet aratott! (A harmadik John Watson lett a McLaren-Forddal.)

Negyedikként Derek Warwick látta meg a kockás zászlót – ennek annyi a jelentősége, hogy ez volt a Toleman első (három) pontja. Szárnyakat kaptak ettől és a hátralévő három viadalon is sorra szállították a hasonló helyezéseket, ami abba a kedvező helyzetbe hozta ezt az amúgy érdektelen (és később gyorsan fel is szívódó) alakulatot, hogy meg tudta szerezni 1984-re az újonc Ayrton Sennát, akiről már tudni lehetett, hogy valódi tehetség. A Toleman pedig az ő debütáló idénye (13 pont, három dobogó, monacói leggyorsabb kör és majdnem győzelem) révén nyomot hagyhatott a Formula–1-ben.

Visszatérve 1983-ba: a két nagyágyú búcsúja révén Arnoux nemcsak Zandvoortban, hanem összesítésben is ott találta magát a végső vb-diadalra aspirálók között, ám az őszi hónapokban be kellett érnie egyetlen második hellyel – nem is tudott feljebb lépni a dobogó aljáról (miközben a gyártók trófeájához hozzásegítette a maranellóiakat). De nem ez volt a leglényegesebb változás.

Már Hollandiában is érzékelhető volt Piquet edzéselsőségéből, hogy a Brabhambe belegyömöszöltek néhány plusz lőerőt. Sőt, amint azt Bernie Ecclestone, az istálló akkori tulajdonosa utólag bevallotta, bizonyára az is sokat számított, hogy a csapat a megengedettnél magasabb oktánszámú benzint használt...

Mindezek révén a szezon nagy részében „csendben lopakodó" Nelson a hajrában feltámadt, miközben Prost számára katasztrofálisan alakult a befejező időszak – és megint sikerült elbuknia a világbajnokságot: két ponttal elmaradt riválisától a záráskor. Hát még ha tudta volna, hogy legközelebb meg a többiek közül kimagasló McLaren háziversenyében maradt alul Laudával szemben, ismét hajszálnyival...

Ugyanakkor a klasszisát bizonyítja, hogy négy vb-t veszített el mindössze nüanszokkal (a második kettőt majd Sennával viaskodva), és olyan nagy formátumú vetélytársai voltak, mint a brazil, illetve Piquet és Mansell, de még így is négy vb-címig, az örökranglista (jelenlegi) harmadik helyéig jutott.