A jó öreg Michael Jordan elvált és jubilált

Az 1963-as születésű Michael Jordan 1984-ben csatlakozott a tengerentúli profiligához, majd megszakításokkal két évtizeden át varázsolt és villogott a parketten, megdolgozva a lehető legkitüntetőbb – s különböző voksolásokon meg is szavazott – helyéért az Egyesült Államok sporttörténetének panteonjában.

A 20. században végig a chicagói Bikáknál szerepelt, de amikor az ezredfordulón megint szerepet vállalt az NBA-ben, nem a Michigan-tó partján vetette bele magát ismét a munkába, hanem a jóval kisebb hírnevű, gyengécske Washington Wizardsnál vásárolt tulajdonrészt, illetve lett a menedzsment tagja, konkrétan szakmai igazgató 2000 elejétől. Másfél évvel később pedig újra kedve támadt játszani is...

A 2001–2002-es idény közepe felé jártunk, amikor közvetlenül karácsony múltával, kilenc győzelem után megszakadt a Washington diadalsorozata, és éppen az ő egykori egyetemi sikereinek helyszínén, Észak-Karolinában.

A charlotte-i mérkőzésen kezdetben furcsamód a vendégcsapat kapott nagyobb biztatást – naná, hisz maga a régi kedvenc, az időközben legendává váló Michael Jordan volt az egyik látogató. MJ az első negyedben be is szórt 11 pontot, rendben haladt a Wizards szekere, ám a végén az ő rossz dobásai (zsinórban négy volt) is kellettek ahhoz, hogy a házigazda nyerje meg a meccset (99–93).

Másnap még fájóbb dolog történt a fővárosiakkal: Jordan neve mellett 6 árva pont szerénykedett... Az NBA históriájának talán legkiválóbb játékosa, aki előzőleg 15 esztendővel korábban ragadt tíz pont alatt bajnoki találkozón, pályafutása legalacsonyabb pontszámával fejezte be az indianai fellépést. Egyszer ennek is be kellett következnie... Nem így tervezte, nem örült neki – ám ami igazán bosszantotta, az a csapat sima, a szezon elejét idéző veresége volt.

„A legutóbbi két mérkőzésünkön is tartalékosak voltunk – utalt a nagy veterán a sérült Richard Hamilton és Christian Laettner távollétére –, de akkor mindenki megfeszült, és a lehető legtöbbet hozta ki magából. Ma úgy tűnt, senkinek sincs szándékában ilyesmit tenni. Az ellenfél máris rám összpontosította a védekezését, s egyetlen társ sem akadt, aki segítsen.”

A részben főnökként panaszkodó Jordan tíz dobásából mindössze kettő talált célba, ezért a „Levegő ura” huszonöt perc után nem is erőltette tovább a játékot, inkább a cserepadon, térdein jeges tömlőkkel múlatta az időt.

„Nem azért tértem vissza, hogy egyéni sikereket hajhásszak. Ha féltettem volna a sorozatomat, akkor nem lett volna más dolgom, mint odamenni Doughoz (Collinshoz, az edzőhöz – a szerk.), s azt mondani, hogy márpedig én vissza akarok menni a pályára” – folytatta a (kisebbségi) klubtulajdonos, aki 3:23 perccel a harmadik negyed vége előtt hagyta el végleg a játékteret.

A statisztikusok kedvéért: az akkor 39 éves kosaras a megelőző 866 mérkőzésén mindig elérte a tízpontos határt, míg az addigi legkisebb „batyujába” 8 pont került (1986. március 22., Cleveland). Az egyhuzamban negyedszer nyerő (a legfrissebb 14 mérkőzésén tizedik diadalát arató) Pacersnek egyébként ez volt a szezonbeli legfölényesebb sikere – az ismét ötven százalékra visszacsúszó Washingtonnak (14 gy., 14 v.) meg a legsúlyosabb veresége (108–81)...

Újabb két nappal később, 2001. december 29-én kiderült, hogy van még tartalék a Wizardsban és vezérében is. „Azt hiszem, ma időutazásban volt részünk” – mondta erre P.J. Brown, a Charlotte csatára, aki társaival együtt elszenvedője volt Michael Jordan rég nem látott, 51 pontos show-jának.

A két nappal azelőtt pályafutása leggyengébb meccsét játszó védő tudniillik két kategóriában is beírta magát klubja rekordkönyvébe: az első negyedben szerzett 24 pontjával és az egy félidőn belül összehozott 34 egységével a csapat mindenkori legjobbja lett. Ráadásul nyert is a Wizards (107–90), sikerült tehát visszavágnia a nagy győzelmi szériáját alig néhány napja megtörő Hornetsnek.

Michael Jordan előtte legutóbb az 1997-es rájátszásban a Chicago játékosaként, éppen a Washington ellen érte el az ötven pontot, akkor 55-ig jutott. Ezúttal az utolsó 3:08 percben pihentette őt Collins mester, emiatt pedig kis különbséggel ugyan, de nem tudta beállítani vagy megdönteni az 56 pontos klubcsúcsot (Earl Montoya 1968-ban, az L.A. Lakersnek dobott ennyit, amikor a jelenlegi csapat elődje még a szomszéd városban, Baltimore Bullets néven futott).

„Mindenki csak arról beszélt, milyen öreg vagyok, remélem, ezzel a teljesítményemmel meggyőztem őket az ellenkezőjéről. Régen mondták már, hogy ha felugrom a levegőbe, nem akarok leesni onnan. Ma az első félidőben pazarul ment a játék, tökéletes volt a ritmusom és az időzítésem, az ellenfél védelme tehetetlennek bizonyult” – nyilatkozta a nap hőse, akinek az így felülmúlt saját idényrekordja a Utah ellen november közepén elvesztett összecsapáson elért 44 pontja volt. – Most nyertünk, és ez megnyugtat. Utálom, ha feleslegesen pazarlom az energiámat.”

Aztán szilveszter napján, ahogy megannyi rádiós műsorismertetésben hallhattuk: Ismét a javából. Szerkeszti: Michael Jordan – tehettük hozzá már a magunk műfajában. MJ ugyanis 45 ponttal terhelte meg a keleti listavezető New Jersey kosarát, ami már eleve mesés produkció, hát még ha hozzávesszük a két nappal korábbi pontzuhatagot is...

„A legtöbb találkozón egy őrzőt kaptam az utóbbi időben, úgy vélem, ebben változás lesz... Ha nem, akkor érzésem szerint abból csak hasznot húzhatunk” – kommentálta az érintett visszafogottan a történteket, amelyek egy NBA-csúcs „majdnem megdöntését” is magukban foglalták.

Nem elég, hogy a Wizards tönkreverte a Netset (98–76), nem elég, hogy a meccs gyakorlatilag a játékidő felénél eldőlt, Jordan az egyhuzamban szórt 22 washingtoni ponttal kis híján megjavította a saját ligacsúcsát (1987 áprilisában egyvégtében 23 chicagói pontot szerzett az Atlanta kárára).

„Kenyon Martin elszólta magát, azt mondta, hogy fáj a háta. Több se kellett nekem, abban a pillanatban támadásba lendültem – magyarázta His Airness, aki a saját egészségi állapotáról is beszámolt. – A térdeim jól vannak, sőt egyre jobban, és azt hiszem, ha már felvettem a ritmust, talál sikerül kicsit lehalkítanom a koromról folyó diskurzust.”

Nos, ezúttal bárki próbálta is őrizni, a „Levegő ura” azt csinált, amit csak akart. „Ha valaki csodálni akarja a játékát, akkor fizessen rá elő valamelyik tévécsatornán, és ne a pályán, közvetlen közelről álmélkodjon” – feddte meg csapattársait Jason Kidd, a vesztes New Jersey irányítója...

Jordan amúgy minden második mezőnydobását célba juttatta (16/32), a büntetővonalról mindössze egyszer hibázott (12/13), leszedett tíz lepattanót (62–30-ra nyertek a hazaiak a palánk alatt!) és kiosztott hét gólpasszt.

Azt a bizonyos egymásba érő 22 pontot a második és harmadik negyed fordulóján érte el, akkor tájt, amikor a Wizards 19–3-as rohammal eldöntötte a találkozót. A Washington 11 győzelemmel és 4 vereséggel megismételte fennállása legjobb decemberi teljesítményét; a megelőző évben, még MJ nélkül 2, 13 lett ez a mérlege – az volt a mélypont, és talán nem szükséges kommentálnunk a feltűnő különbséget...

Néhány nappal ezután, január 4-én valamivel kevésbé parádézott a veterán sztár, mégis jobban felcsigázta a látványos számok, a nagy mérföldkövek kedvelőit. Szegény chicagói kosarasok ugyanis a saját bőrükön is megérezhették, mire volt képes még ekkor is a jó öreg Michael Jordan.

A liga legharmatosabb győzelem-vereség egyenlegével pironkodó Bullst a kilencvenes években még hat bajnoki címre vezető csillag most a Washingtont segítette győzelemhez, mégpedig 29 ponttal, egykori csapata ellen. A védő ráadásul az NBA történetében negyedikként elérte a 30 ezer pontot, csatlakozva Wilt Chamberlainhez (31419), Karl Malone-hoz (33654) és Kareem Abdul-Jabbarhoz (38387).

A nagy pillanat a második negyed közepénél jött el, amikor két értékesített büntetőjével Jordan megdobta a 15. pontját is az este folyamán. A következő játékmegszakításnál bő félperces ovációval köszöntötte őt a dugig telt MCI Center közönsége, és több, házilag eszkábált táblán is olvasható volt a „Gratulálunk, Michael Jordan, 30000 pont”, vagy ehhez hasonló felirat.

Pedig homloküreg-gyulladással bajlódott a találkozó előtt, az utolsó edzést mellőzte ezért, és a mérkőzés bemelegítésére is későn érkezett (lehet, hogy nem csak a gyengélkedése miatt, mert volt más baja is – erről picit később). Azonban esze ágában sem volt kihagyni a meccset.

„Helyes úton vagyunk, éppen kifelé mászunk a vesztes csapatok közül. Ehhez el kell taposnunk másokat, de ilyen a sport, és ezt szem előtt tartjuk. Hiszünk benne, hogy felemelkedünk, és mivel a Bulls nem találja a kiutat a kudarcokból, nem szeretném, ha vele hasonlítanának össze minket” – nyilatkozta az egyéni sikereit háttérbe szorítva.

Ron Artest viszont igencsak kikelt magából, amikor befújták a szabálytalanságát, amellyel Jordan ahhoz a bizonyos két büntetőhöz jutott – hatalmasat csapott a pontozótábla felé. „Össze akartam azt törni. Megértem, hogy ez fantasztikus Michael számára, hiszen ő minden idők legjobbja. Nem sokan tudták megállítani a pályafutása során, de akkor is bosszant, hogy az én hibámból jutott harmincezerig.”

Artest egyébként jó barátja (volt) Jordannek, ettől függetlenül egy előkészületi találkozón véletlenül bordatörést okozott neki, kétségessé téve a visszatérését. A meccs után még azt is hozzátette: „Nem hiszem, hogy a chicagóiak örömmel nézték a produkcióját, ők a mi győzelmünket akarták.”

MJ ekkori remeklését a szakértők annak tudták be, hogy a szezon elejéhez képest a riválisok leszoktak arról, hogy két embert is ráállítsanak védekezésben. Bill Cartwright, aki a kilencvenes évek elején centerként tagja volt Jordan sikeres Bullsának, ezúttal ugyanakkor folyamatosan két játékost küldött a nagy ellenfélre, aki így is 19 pontot dobott a második negyedben. (Az utolsó huszonnégy percben azonban kilencből egy volt a mezőnybeli hatékonysága, és már csak négy pontot szerzett.)

A Washington majdnem elszórakozta a meccset, a harmadik játékrészben 26 pontosra növelt előnyéből a végére csak hat maradt (89–83) – de legalább nyert. Azzal viszont nagyon sokat veszthetett Michael Jordan, hogy ugyanezen a napon, néhány órával korábban a felesége beadta a válókeresetet (mint pár nappal utána nyilvánosságra került).

Juanita tizenkét és fél évnyi házasság után úgy érezte, hogy férjével „megmásíthatatlanul eltérően vélekednek fontos dolgokról, és kapcsolatuk helyreállításának kísérlete immár nem szolgálná a család érdekeit.”. Az asszony ügyvédjének közleményében Jordanék nyomatékkal kérték a sajtót, hogy igyekezzék tiszteletben tartani a nehéz napokat átélő família magánszféráját.

Jordan mindkét korábbi visszavonulása bejelentésekor (1994, 1999) hangsúlyozta, hogy szeretne több időt tölteni a szeretteivel. Amióta a Washington színeiben visszatért a pályára, gyakorlatilag távol élt az otthonától, így három gyermekétől, az akkor 12 éves Jeffreytől, Marquestől (11) és Jasmine-tól (9). Juanita maga mellett akarta tudni őket, és igényt tartott a közös vagyon felére is.

Hamarosan mégis jött a fordulat, a visszafordíthatatlannak minősített eltávolodás ellenére hamarosan visszavonták a keresetet. Így a családfő nyugodtabban játszhatott tovább, ám az idényét meglehetősen megkurtította a térdsérülése. A következő kiírásban ugyanakkor elejétől a végéig a parketten volt, az ellenben közös a kettőben, hogy a rájátszásról lemaradt az együttesével, míg az éves meccsenkénti átlaga még a visszavonulása küszöbén sem csúszott húsz pont alá.

Ezen kívül az utolsó évadjában 40 esztendős korán túl is eljutott 40 pont fölé, illetve 14. alkalommal is beszavazták az All Star-gálára (ezzel akkor második, azóta harmadik az örökranglistán), valamint ő lett a gálák örökös pontkirálya. Mondani sem kell, az egész harmadik korszakában telt házat vonzó, s közben a Wizardsot a második legnézettebb gárdává „előléptető” MJ-t a legutolsó fellépésén, 2003. április 16-án több perces standing ovationnel búcsúztatták a nézők, ahogy azt kell.

Más kérdés, hogy mindössze három héttel az álló ováció után a csapat főtulajdonosa kirúgta a vezetői pozíciójából, és ez nagyon rosszulesett neki. Maradtak természetesen egyéb vállalkozásai és jövedelmező reklámszerződései, míg 2006 nyarán részesedést vásárolt egy újabb NBA-alakulatban, a Charlotte Bobcatsben (amelynek tavaly óta már ő a többségi tulaja is – első exjátékosként jutott efféle pozícióba a liga történetében, s ha már ott van, keményen odatette magát a bértárgyalásokon).

Nem sokkal azután viszont, hogy ebbe a projektbe belevágott, egy másik megint csődbe ment, amit tényleg meglepő volna, ha valaha is vissza tudna fordítani: a neje immár valóban vitte a három – persze közben elég szépen megnőtt – gyereket, valamint 168 millió dollárt a vagyonból. Ennél nagyobb összeget a részleteiben is ismertté váló celebszakításokon soha senki addig nem „szakított”...

A 2006-os válás amúgy éppen Air Jordan 51 pontos, vén fejjel bemutatott felvillanásának ötödik évfordulóján, ma fél évtizede mondatott ki – ez is egyfajta jubileum, ha nem is olyan örömteli, mint a 30 ezres ponthatár átlépése volt annak idején az „öreg harcostól”.