Döme nem kellett a flegma fiúk Fradijánál

Bár az első helyet nem kellett átadniuk az NB II Keleti csoportjában azonos pontszámmal második Nyíregyházának, a Kecskemét elleni hazai bajnokin (1–3) a Ferencváros gyengén és ötlettelenül futballozott, ami már a szurkolóknak sem tetszett: miután a kameruni Yannick Mbengono két kapura lövésből két gólt szerzett, a nézők tüntetni kezdtek a játékosok produkciója ellen.

A 2007 április közepi mérkőzést követő sajtótájékoztatón Gellei Imre nem is titkolta a csalódottságát, elkeseredettségét... Azonnal lemondott, és követte őt pályaedzője, ifj. Albert Flórián is.

A motiváció tűnt a kulcsszónak. A Fradinál ezzel nagy baj volt, mert amint később az elkeseredett szakvezető kifejtette, a pszichés nyomást nem tudta elviselni a csapata. Az edzéseken látottak nem köszöntek vissza a meccseken, és ahogyan jellemezte a helyzetet: a labdarúgók helyett valakinek vállalnia kellett a felelősséget.

Egyes információk szerint már a Vasas elleni Magyar Kupa-visszavágó szünetében terítéken volt a váltás, Orosházán pedig talán Lipcsei Péter egyenlítő találata mentette meg a trénert. A Kecskemét vendégszereplésekor már nem akadt egyetlen edzőmentő futballista sem...

A FTC Zrt. igazgatótanácsának elnöke, Hermány Csaba az NS-nek elmondta, hogy a végsőkig kiálltak Gellei Imre mellett, ám a KTE elleni kudarcot követően menthetetlenné vált a helyzet. Másfél évig tartott tehát Gellei Imre ferencvárosi kalandja, s a véget érte után összegzett a Nemzeti Sport érdeklődésére.

– Szidták a szurkolók, kórusban követelték a lemondását?
– Nem. Sem most, sem korábban nem bántottak a drukkereink, nem a lelátói hangok miatt ajánlottam fel a lemondásomat. Egyszerűen úgy éreztem, eddig bírom, a nyomás, amely rám és a játékosokra nehezedett, már emberfeletti. Ha az ember nem érzi a bizalmat, lépnie kell. Meggyőződésem, hogy egy új arc, új impulzus olyan lökést adhat a csapatnak, amely a bajnoki címig repíti. Arra az aranyéremre én is igényt tartok, ott leszek az ünnepléskor, és büszkén gondolok majd vissza, hogy az én munkám is benne van a sikerben.

– Most azonban idő előtt távozik.
– Amikor 2005. november tizedikén beléptem a Fradi öltözőjébe, még nem tudtam, mennyi ideig dolgozhatok itt, s azzal sem voltam tisztában, milyen körülmények közé kerülök. De nézze csak meg ezt a másfél évet: soroljam fel, hány meghatározó futballistát vesztettünk Rósa Dénestől kezdve Tőzsér Dánielen át Tímár Krisztiánig? Igen, követtem el hibákat, például nem sikerült a védelmet stabilizálnom. Amíg az ősszel a Bognár Zsolt, Dragóner Attila, Tímár Krisztián, Balog Zoltán négyes remekül muzsikált, mostanra a hátsó alakzatunk megbomlott.

– Nem érzi úgy, hogy megfutamodik, hiszen az első hullámvölgy után máris lemondott?
– Valamit nem tud: sajnos törésvonalak keletkeztek a szurkolók és a csapat között. Jó néhány drukker elfordult tőlünk, sőt pénteken mintegy harmincan eljöttek az edzésünkre, és a foglalkozást követően számon kérték a labdarúgókon, például Bognár Zsolton, miért nem megy jobban a játék. Bevallom, megrémisztett ez a pillanat, pedig hozzám senki egy rossz szót sem szólt. Azt is kérdezték tőlünk többször is: hol a szívetek? Aki ilyen körülmények között is a Fradiban, a Fradiért dolgozik és játszik, attól ilyet aligha időszerű kérdezni.

– Mennyi pénzzel tartozik önnek a klub?
– Nekem és a játékosok többségének hathavi bérrel, ráadásul januártól a megállapodások szerint csökkentett fizetést kapunk. De el kellett fogadnunk, hogy a vezetők afféle válságmenedzselésre kényszerülnek. Rájuk és a futballistáinkra sem szabadna most haragudniuk a szurkolóknak.

A pénzügyi mellett azonban szakmai válság is felütötte a fejét az Üllői úton: az FTC a tavasszal, hiába volt éllovas, már gyengén teljesített. Az NS összegyűjtötte, milyen okok vezettek a vesszőfutásig.

Egyrészt gyengült a keret („amelyet a pénztelenség miatt nem sikerült megerősíteni"). Aztán csődöt mondtak a fiatalok is („bár a Ferencvárosé az egyik legjobb honi utánpótlásbázis, az ifik közül kiemelkedők mégis nyugat-európai csapatokat választanak a felnőttkeret helyett; akik pedig maradtak, bármennyire is sokat képzelnek magukról, NB II-es szintű labdarúgók").

Harmadrészt nem volt jó kapus a gárdánál („hiába tartotta a szakma Kemenes Szabolcsot az ország egyik legnagyobb tehetségének, hiába töltött el majdnem egy évet Angliában, visszatérve szemernyit sem fejlődött, ráadásul még lelkileg is összetört").

Végül pedig hiányzott a nyerő taktika („az együttes nem tanult meg felállt védelem ellen futballozni; a pályán nem az edző, hanem a fegyelmezetlen játékosok akarata érvényesült, többségük ösztönből, rutinból játszott, tetejébe az utóbbi időben rendkívül szervezetlenül").

A rossz emlékű bajnoki másnapján, vasárnap este az Üllői úti székházban két jelöltet is meghallgatott a csapatot működtető zrt. igazgatótanácsa. Az NS akkori legfrissebb információi szerint minden azon múlt, hogy az NB II Nyugati csoportjában szereplő Lombard FC tulajdonosa elengedi-e Zoran Kuntics vezetőedzőt.

A szakembert határozatlan időre szóló szerződés kötötte a pápaiakhoz, és Bíró Péter dönthetett akár úgy is, hogy megerősített kerettel akar nekivágni a következő bajnokságnak, az élvonalba jutást célul kitűzve. Ebben az esetben könnyen a klubjánál tarthatta a trénert – annak ellenére, hogy Kuntics másfél héttel azelőtt már találkozott is a ferencvárosi játékosok egy csoportjával, akik jelezték, szívesen látnák csapatuk élén az edzőt, aki korábban többek közt a Ferencváros labdarúgója is volt, majd a klub utánpótlásgárdáinál is dolgozott.

Détári Lajosra másodikként került sor, s az egykori négyszeres világválogatott klasszist, az FTC (másik) volt játékosát is sokan üdvözölték volna szívesen a kispadon, ám az öttagú igazgatótanácsban a hírek szerint megoszlottak a vélemények: akadt, aki őt akarta, de olyan is, aki ellene szándékozott voksolni. Ráadásul az ő személye a szurkolókat is megosztotta, bár „jelen esetben vajmi keveset számít a drukkerek véleménye", írta a lap erről a meglátását.

Másnap, 2007. április 16-án kiderült, hogy – ifj. Bene Ferenc pályaedzői segédletével – a Lombardtól korrektül elengedett, 1967-es születésű Zoran Kuntics lett a befutó. A nevét annak idején imába foglalták a ferencvárosi szurkolók, hiszen 1995-ben elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az együttes hazánkból először (és még jó ideig egyedüliként) elindulhatott a BL-ben.

A szerb légiós szenzációs játéka, no meg gólja révén a Fradi a csoportba jutásért kiejtette (1–0, 1–1) a nagyhírű belga Anderlechtet, s a csatár egy csapásra az Üllői út kedvencévé vált.

Korábban a jugoszláviai pályakezdést követően Kecskeméten, majd Fehérváron szerepelt, utóbb pedig légióskodott a ciprusi Larnacában, míg a magyar élvonalban a Vasasban és Székesfehérvárott játszott még, s mindenütt megkedvelték szerénysége, közvetlensége miatt. Edzőként dolgozott az NB II-ben Bodajkon, az NB I-ben Diósgyőrött (két meccsen ült a kispadon), s most a Pápa kispadját cserélte fel a szintén másodosztályú Fradiéra.

– Szokott nosztalgiázni?
– Természetesen, hiszen játékosként csodálatos emlékeket őrzök a Fradiról – mondta a 40 esztendős Zoran Kuntics, aki másnap írhatta alá a szerződését az Üllői úton. – Pályafutásom csúcspontjának tartom, hogy szerepelhettem a Bajnokok Ligájában. De ez már a múlt, a jelen más szálakkal köt majd a Fradihoz. Álmomban sem hittem, hogy az ország legnépszerűbb klubját ekkora szégyen éri, igaz, a csapat nem kiesett, hanem visszasorolták az NB II-be. De mindez nem befolyásolja az érzéseimet: mint minden Magyarországon dolgozó edző, én is álmodoztam az Üllői úti kispadról. Számomra dicsőség volt, hogy itt futballozhattam, és most megtiszteltetésnek tartom, hogy itt lehetek edző. Nem vallok szégyent: amit Gellei Imre elkezdett, befejezem, azaz velem az élvonalba jut a csapat.

– Bár Pápán nem lehetett panasza a körülményekre, úgy tűnik, önnek sem sikerült biztos feljutó pozícióig vezetni a Lombardot. Az FTC csupán egy vereséget szenvedett a bajnokságban, mégis lemondott Gellei Imre. Mit gondol, ön csodát tesz a zöld-fehéreknél?
– Nem kell csodát tenni: a Ferencváros vezeti az NB II Keleti csoportját. Nem számolgatni kell, hanem a továbbiakban is úgy dolgozni, hogy ne lehessen kérdéses a feljutás.

– A minap szurkolók egy csoportja lepte el edzés közben a pálya környékét, majd a gyakorlás után keményen elbeszélgettek néhány játékossal. Nem fél, hogy ismét megjelennek a háborgók?
– Nem hagyom bántani a futballistákat akkor sem, ha netán rosszul teljesítenek. A felelősség az enyém, rajtam lehet számon kérni, ha nem úgy játszik a csapat, ahogy az elvárható. Felhívom a játékosok figyelmét arra, hogy a sport nemcsak dicséretből, de kritikából is áll. Nem hagyom, hogy győzelem után elszálljanak, ám azt sem, hogy egy-egy kudarcot követően lógó orral végezzék a munkát.

– Köztudomású, hogy nagy a pénztelenség. Felkészült arra az eshetőségre, hogy továbbra sem fizet a klub? Mit tesz akkor, ha nem kapja meg a fizetését?
– Az anyagi helyzettel nem foglalkozom, s nem hiszem, hogy csupán a pénz motiválja a labdarúgókat. Meggyőződésem, ha valaki állandóan csak a tartozást emlegeti, s azzal foglalkozik, attól még nem oldódnak meg az anyagi gondok. Célom tehát, hogy elérjem: a játékosok kizárólag a futballra koncentráljanak.

– Azt is mondják, hogy azért lett ön a Ferencváros edzője, mert szinte ingyen vállalta a feladatot...
– Fogalmam sincs, hogy a többi jelölt többet kért-e, vagy kevesebbet, de nem is érdekel a felvetés.

– Korábban licencgondjai voltak, ezért nem edzősködhetett az élvonalban. Ha minden igaz, hamarosan meglesz a pro licences végzettsége.
– Valóban, május végén vizsgázom Belgrádban, így a megfelelő oklevéllel a zsebemben ünnepelhetem a Fradi feljutását...

Détári Lajos is szívesen dirigálta volna a zöld-fehéreket, így boldogan ment a vezetői „nagyinterjúra", ám végül nem őt választották. „Ebben a helyzetben nem tudok mást mondani, sok sikert kívánok a csapatnak" – zárta rövidre a témát kissé szomorúan a szakember, akivel kapcsolatban az NS így fogalmazott a beszámolójában: Döme „most még nem lesz a Ferencváros edzője". A kollégák a lapnál (mintha) érezték, tudták (volna): mindez csak idő kérdése...

A (nyers) valóság azonban egyelőre az volt, hogy Zoran Kuntics tarthatott bemutatkozó edzést, őt pedig – a klub körüli általános letargiától és a szurkolók minden korábbinál kisebb érdeklődésétől függetlenül is – sokkolták a látottak, az első benyomások.

A korlátnak támaszkodva figyelte újdonsült játékosait, s ahogy teltek a percek, úgy vált egyre komorabbá az egyébként vidám természetű szakember. Nem szólt semmit, azonban látszott rajta, egyre ingerültebb: már-már úgy tűnt, a pályára rohan, de fékezte az indulatát. Megvárta, amíg befejeződik a játék, a középkörbe rendelte a labdarúgókat, s heves gesztikulálás közepette eligazította őket.

Néhány perccel később beszámolt az érdeklődőknek is, mi nem tetszett neki az első foglalkozáson. Röviden: semmi sem.

„A helyzet a következő: aki nem érzi át, mit jelent Ferencváros-mezben futballozni, annak nincs helye közöttünk! Amíg Dragóner Attila, a rutinos válogatott védő játék közben tízszer-tizenötször becsúszva szerelt, volt olyan fiatal gyerek, aki egyszer sem tette oda magát. Ezt látva az edzés végén elmondtam mindenkinek, csak az maradhat a Ferencváros tagja, aki mindent megtesz azért, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ha valaki nem ennek szellemében készül, attól elköszönünk."

Igen ám, de a keret tagjai közül nyolc játékos két és fél évvel azelőtt éppen az ő játékosa volt az ifi A-ban. A kérdés kínálta magát: miért nem lehetett beléjük nevelni a futball iránti alázatot?

„Valóban az én játékosaim voltak, és büszke vagyok arra, hogy két és fél éve az MTK fiataljai előtt bajnokságot nyertünk. Igaz, akkor még jele sem volt a játékosokon a beképzeltségnek, a nagyképűségnek, a trehányságnak. Mindenki motiváltan és elszántan futballozott. Az akkori ellenfél MTK-ból a keret fele most már a felnőttek között, a másik fele pedig az NB II-es Siófokban játszik, és láthatjuk hétről hétre, mire képesek. Számomra érthetetlen, mi történhetett a Ferencváros fiataljaival az elmúlt két és fél év alatt."

Lehet, hogy e talányt a szezon végéig sikerült megfejtenie, de ez sem segített megállítani a további zuhanást: az eredetileg fixen bajnoknak tippelt Fradi végül a Nyíregyházától négy ponttal lemaradva rekedt az NB II-ben. A következő két, ugyancsak „odalent" töltött szezont már nem a szerb szakemberrel teljesítette a zöld-fehér csapat.

A 2009-es visszajutást követően két esztendővel, tavaly nyáron aztán Détári Lajos végül mégis leülhetett a padra az Üllői úton, ahol szakmai igazgatóként dirigálja az öt évvel ezelőttinél kétségkívül erősebb állományú, és anyagilag is rendezettebb hátterű együttest. Az igazi sikerek még odébb vannak, de az biztos, hogy az egykori klasszis ugyanolyan nagy lelkesedéssel látott munkához, ahogy 2007-ben is tette volna, ha nem Kuntics kap megbízást a „motiválatlan fiatalokkal" teletűzdelt Ferencváros – meghiúsult – révbe vezetésére.