Usain Bolt elfogadta a britek hősének 600 méteres kihívását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 10:25
null
Mo Farah és Usain Bolt egymás ünneplő koreográfiáját kölcsönvéve mókázott a londoni olimpián (Fotó: Action Images)
A londoni Gyémánt Liga döntői után Mo Farah egyszeri viadalra hívta ki a jamaicai sprinterkirályt. Jótékonysági céllal, persze.

Usain Bolt 9.85 másodperces idővel nyerte meg a 100 métert londoni Gyémánt Liga-viadalon, míg Mo Farah 3000 méteren bizonyult a legjobbnak 7:36.85 perces idővel. A két bajnok az egy évvel korábbi londoni olimpián mutatta meg a nagy világnak, hogy milyen jóban vannak, és hamarosan egy különleges versenyen mérik össze erejüket.

A 100, 200 és a 4x100 méteres távon összesen hat olimpiai bajnoki címet szerző jamaicai futó London 5000 és 10 000 méteres bajnokától kapott kihívást. Mo Farah állt elő az ötlettel, hogy, ha már mindketten rendszeresen gyűjtenek adományokat alapítványaik révén, akkor egyesítsék erőiket: mérkőzzenek meg egy mindkettejük számára idegen távon, a verseny bevételét pedig ajánlják föl jótékony célra. Farah a 600 vagy a 800 métert javasolta: „Készen állsz? Gyerünk, Usain, vedd föl a kesztyűt! Hadd szóljon!” Bolt pedig nem volt rest, és már másnap igent mondott, és azt is elárulta, hogy a rövidebb táv mellett döntött.

„Jó mókának tűnik. Kemény verseny lesz, de miután a cél a jótékonyság, egyértelmű, hogy a verseny a szórakoztatásról fog szólni. Bármire készen állok, és bármi lehetséges!”

Bolt amondó, hogy 600 méteren még lehet is esélye, mert azt a távot rendszeresen szokta futni edzésen, azonban a 800 már biztosan sok lenne, az 1500-ról pedig, amelyen Farah az elmúlt hónapban futott új brit rekordot, végképp szó sem lehet.

Időpont és helyszín egyelőre nincs, de az biztos, hogy igény lenne rá, és inkább előbb, mint utóbb sort is kerítenek a nagy futásra.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a 600 méteres viadalt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Usain Bolt mégsem viszi az olimpiai lángot a megnyitón

Párizs 2024
2024.07.26. 12:00

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik