So What

Szombat este azt hiszem mindannyian hitetlenkedéssel vegyes tehetetlen dühvel konstatáltuk, hogy Abramovics hiúság-projektje tíz év után - a futball legújabbkori tendenciái miatt elkerülhetetlenül, ámde jelen esetben mégis totál véletlenül - eredményre vezetett. Bebizonyította, hogy nemcsak PL-elsőséget lehet venni korlátlan, következmények nélküli pénzköltéssel, hanem BL-t is. Ami mindenesetre jó ómen Manszúr sejk (és a maga előtt görgetett Man City) számára. Vasárnap azonban már teljesen nyugodt voltam, és ahogy a kommentekből kisejlik nem vagyok egyedül ezzel. Nem jutottunk be a BL-be - na és? Modric, Bale és Adebayor eligazolásának esélye hatalmasat növekedett - na és? Verthongen, és a többi nívós potenciális érkező befutása jelentősen elbizonytalanodott - na és? Nem azért szeretjük a Tottenham-et mert kiszámítható, vagy mert mindig a képességeinek megfelelő eredményeket szállít. Nem azért szeretjük mert sosem kell attól tartani, hogy a legjobbjainkat elviszi egy pénzes és/vagy nagy tekintélyű klub. Nem azért szeretjük mert nem gond a sztárok megvétele kilóra. Nem azért szeretjük mert nem gond a sztárok megtartása a garantált BL-szereplés, vagy a garantáltan eszement fizetések okán. Azért és olyannak szeretjük amilyen - hihetetlenül szeszélyes, relatíve tisztességes, a saját erejéből építkező, befutott világsztárok csokorba gyűjtése helyett közép és alsó kategóriás sztárocskákkal, a legnagyobbak által leírt tehetségekkel hazárdírozó, hat évtizede megszakítások nélkül ugyanazt az elegáns és szép játékot képviselő, tulajdonosi háttértől független identitással bíró csapat a Spurs.

IDENTITÁS

Identitás. Kulcsszó. A Spurs identitását többek között a generációkon átívelő szemrevaló játékstílus határozza meg, amihez évtizedről évtizedre olyan pengés, kreatív spílerek társulnak mint Blanchflower, Greaves, Gilzean, Hoddle, Ardiles, Gazza, Ginola, Davids, Berbatov, Modric, van der Vaart és rajtuk kívül oly sokan. De ezen kívül rengeteg olyan dolog van még ami eszébe juthat a nem-Tottenham érzelmű focibarátnak a csapatunkkal kapcsolatban (Észak-London, első angol nemzetközi kupagyőztes, az első UEFA-kupa győztese stb.) mielőtt Joe Lewis-hoz érnénk az asszociációs játékban. A legtöbben nem is tudnák a Wikipedia nélkül hova tenni ezt a nevet. Ő a tulajunk - és hálistennek szinte semmi szerepe sincs a csapat identitásának formálásában.

Az izgalmas és tipikusan szerethető focimúlttal rendelkező Chelsea ellenben immár elsősorban Abramovicsról szól. Ő mentette meg őket a Leeds-féle csődtől annak okán, hogy új hobbit keresett magának. (No meg azzal, hogy akármennyire is puszipajtások Vlagyimirral, azért nem árt ha nemzetközi profilt növeszt magának az egyszeri orosz oligarcha.) Ő alakította a Chelsea-t a Man City, az Anzsi Mahacskala, a Málaga és a PSG prototípusává. Olyannyira róla szól a Kékek utóbbi tíz éve, hogy a feltőkésített Chelsea potenciális Ferguson-figuráját José Mourinho-t is szemrebbenés nélkül kirúgta - három szezon alatt öt trófeát nyert a portugál, de a BL-serleg nem volt köztük, és Abramovics mindig is úgy gondolta, hogy a BL-serleget vette meg a Chelsea-n, Mourinho-n, de Visseren és a nagyobbnál nagyobb világsztárokon keresztül. (Abramovics mindenható istenségét jelzi, hogy az öltözőben szintén emberfeletti tiszteletnek örvendő portugál kipicsázását sem követte tömeges exodus.) Mourinho után olyan nagyságok bizonyultak hangyának az orosz elefánt mellett mint Scolari és Ancelotti. Pedig előbb-utóbb törvényszerű volt a várva várt BL-győzelem: garantált BL-indulás évről évre, folyamatosan vastag és méregdrága keret, egyre növekvő rutin - így edző nélkül is BL-döntőben találja magát az adott csapat - lásd: Avram Grant balszerencsés moszkvai estéje.

Ezért nem tudom igazán irigyelni a Man City szurkolóit sem. Az ő arab Abramovicsuk érkezésével azonnal eldőlt, hogy pár éven belül bajnokságot fognak nyerni, és az sem igazán kérdéses, hogy előbb-utóbb a BL is meglesz. Így azért más érzés lehet amikor végül eljön az örömteli pillanat és megszerzi a csapat a trófeát - hiszen mindenki tudja, hogy csupán idő kérdése a dolog. A sejk addig úgysem nyugszik, amíg be nem söpri az avatarként használt Klubon keresztül a serleget.

A keleti oligarchikus modell természetesen nemcsak a PL-ben működik. A PSG idén még egy hajszállal lemaradt a bajnoki címről (gratula a Montpellier-nek), de ebben szerepet játszott a szezon közepén lezavart edzőváltás is. Jövőre nem is kérdés, hogy ki nyeri a Ligue 1-t. És valószínű, hogy hosszú lesz a párizsi hegemónia - hacsak egy új olajbáró máshogy nem gondolja. Spanyolországban a Málaga képviseli a Perzsa-öblöt - ott lesznek a BL-selejtezőben, és jó lesz hozzájukszokni. (Egyébként idén a Málagát olyan csapatok szorították meg akik jelenléte a BL-ben valódi friss fuvallat lehetett volna - Levante, Osasuna, Mallorca. No meg az Atléti, de ők más okból lettek volna szívesen látott résztvevők. És persze a spanyoloknál eleve van kettő, bolygónyi vízfej, amelyek közül az egyik mellesleg katari pénzen is hízik.) És természetesen Oroszországban is működik a modell - az Anzsi nem az egyetlen példa, csak a legbrutálisabb. Nemsokára az orosz PL-ből is az Anzsi 1 formula alapján érkezhet a BL-különítmény.

Érdekes a párhuzam a tulajdonosok vagyongyarapodása és az általuk részben randomizált módon kiválasztott csapatok sikereinek szaporodása között. A tulajok minden esetben az olajnak köszönhetik krőzusi státuszukat. Az arab sejkeknek tulajdonképpen semmit nem is kellett érte tenniük, királynak születtek és ezen felül még a lehető leglukratívabb helyen is látták meg a napvilágot. Innoválniuk sem kellett semmit, hiszen a nyugatiak hozták a technológiát nekik csak alá kellett írni, engedélyt adni - és már ott is volt az elképzelhetetlenül opulens gazdagság. Az orosz oligarcháknak kissé nehezebb dolga volt - nekik a helyezkedés, gátlástalanság, felfelé csókolás-lefelé rúgás és a talpraesettség robbanékony elegyére volt szükségük az egyszerű halandóktól való elszakadáshoz. Azóta viszont az olaj dolgozik magától. Az általuk használt futball-csapatok számára is eléggé lecsökkent a rizikófaktor - tulajdonképpen az egyetlen dolog amitől tartaniuk kell az, hogy rájuk un a gazdi. Pénzügyi gondok nem léteznek számukra, azt vesznek meg akit akarnak, azt adnak el hat hónap után az ár töredékéért akit akarnak. Nem számít, hogy kiért fizetnek a piaci áron jóval felül - hiszen nem arról van szó, hogy nekik bármit is ki kell gazdálkodniuk.

FAIR PLAY

Ez a helyzet nem fog változni a FIFA Financial Fair Play projektjének életbe lépésével sem. Bár tulajdonképpen már az is eredmény, hogy hivatalosan is ki lett mondva, hogy nem tisztességes - a szükségszerűen sosem tökéletes, de - az oligarchák által egyre inkább tönkrevágott verseny. De abban biztosak lehetünk, hogy az orosz pampákon edződött Abramovics talál módot arra, hogy ezután is pontosan annyit költsön a csapatára amennyit csak akar. (Már ha érdekli még a dolog a BL-győzelem után.) Megkér egy testvéri oligarchát, hogy vegyen reklámfelületet 80 milláért - Abra egyik érdekeltsége pedig majd visszacsorgatja a pénzt több tucat lekövethetetlen Langerhans-szigeteki számlán keresztül. Vagy majd egyenesen a Kreml veszi meg az új Chelsea-stadion névhasználati jogát. Roman megoldja, ne féltsük. Hasonlóan egyszerű lesz a dolga a sejkeknek - Manszúrék már le is tesztelték a dolgot, hiszen már most több olyan emirátusok-beli cég hirdet a City-n keresztül amelyik valamelyik féltestvér vagy unokabátyó birtokában van. És egyébként is, a garantált BL-szereplés és a valószínűsíthető BL-győzelem eleve vonzza a hirdetőket.

SZOMBAT ESTI LÁZÁR

Kicsit csapongok, de essen pár szó arról is ahogy az egyébként nagyon szimpatikus di Matteo kirúgott West Brom edzőből BL-győztes mesterré vált. Nos, abban nem sok taktikai nüansz volt a Chelsea részéről, hogy Jupp Heynckes egy remekbe szabott cserével feltámasztotta őket a halálból. Gesztusként hozhatta be a hónapok óta ejtőző van Buytent öt perccel a vége előtt egy gólos vezetésnél? Az utolsó percekre mi másért bontotta volna meg az addig működő védelmet? De hogy gondolhatta azt (BAYERN EDZŐKÉNT!!!! 1999!!!!!), hogy ebben a szituációban megengedhető az ilyen típusú romantikázás?

Sok tekintetben emlékeztetett a Bayern a Spurs-re. Rengeteg elvesztegetett pontrúgás, és hasonlóan nagyszámú elherdált lövőhelyzet. Aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Chelsea jól védekezett azt kinevetem - annyi helyzetet tudott kialakítani a Bayern amivel 2020-ig az összes BL-döntőt megnyerhette volna. Ez nem lehetett tudatos a Kékektől, arra nem játszhattak, hogy Robben és Ribéry teljesen prezentálható 15 és 22 méter közötti lövéseket fognak sorra elcseszni. Oltári szerencséjük volt - hasonlóan a Napoli és a Barcelona elleni meccsekhez. A kieséses szakaszban az volt a Chelsea alapállása, hogy jó az iksz - ehhez képest nem rajtuk múlt a méretes zakó sem az olaszok, sem a spanyolok, sem a németek ellen. (A Benfica elleni párharcban sem volt egyébként meggyőző di Matteo csapata.) Idén szerencséjük volt a kupasorozatokban - van ez így.

A HVG-n olvastam cikket olyan címmel, hogy a futball istene törlesztett a Chelsea felé. No, álljon meg a menet. A Chelsea jó eséllyel a Leeds United sorsára jut, ha Roman Abramovicsot nem Nyugat-Londonba vezeti a gondviselés. Abramovics ideje alatt volt kettő nagyon szerencsétlen momentum (Luis García, ill. a rasszista házasságszédelgő klublegenda), és egy hibbant, Barca elleni elődöntő amikor egy-két többé-kevésbé megadható tizit számon kéhetnek Övrebőn, azt viszont nem, hogy hazai pályán fél órányi ajándékba kapott emberelőnyt nem tudtak nullszaldósra hozni. De ez viszonylag eltörpül amellett, hogy az orosz megváltó nélkül az idei szezont nagyobb eséllyel fejezték volna be Dartmoor-ban az Exeter City vendégeként mint az Allianz Arena-ban.

BEK vs BL

Szeressük mink kérem szépen a BL-t, nagyon is szeressük. De nem azért mert csak ennek köszönhetően van némi esélyünk arra, hogy Barca, Real, Juve, Milan, Bayern stb. kvalitású csapatok ellen láthatjuk kedvenc Tottenham Hotspur-ünket csatába szállni. Épp ellenkezőleg - a BL miatt egyre nehezebb elérni, hogy ezekkel a gigacsapatokkal összetalálkozzanak aranylábú fiaink. Hiszen a BEK-KEK-UEFA-kupa triumvirátusának idején volt Spurs-Real, Spurs-Barca, Spurs-Milan, Spurs-Bayern, Spurs-Ajax meccs is - hogy az akkoriban szintén óriásnak számító Benficát, Feyenoordot, Anderlechtet ne is említsem.

A BL nagy erénye elvileg az, hogy gyakrabban rendeznek megarangadókat - de a tobzódó elklaszikók és cselzipúlok azt hiszem mindenkit meggyőztek arról, hogy a (papíron) jóból is megárt a sok. Spooky, a nagyszerű Dear Mr. Levy blog írója szellemesen megjegyezte a döntő után, hogy "szombat este bebizonyosodott, hogy a BL-t könnyebb megnyerni, mint kvalifikálni rá." És ezt a sarkos és csak részben viccnek szánt következtetést a Liverpool isztambuli győzelme is támogatja.

MI LESZ VELÜNK?

Első ránézésre ramaty egy nyarunk lesz. Modric és Bale könnyen itthagyhatnak bennünket - a pótlásuk pedig kutya nehéz lesz. De akkor sem voltunk jobb helyzetben amikor a fenti kettőst leigazoltuk. Sőt. Kockáztatnunk kell újra, és remélni, hogy egy-két aranyhalat megint ki tudunk fogni a zavarosból (a jónéhány ebihal mellett...). Nem szükségszerű tehát, hogy gyengülni fogunk a nyáron - könnyen elképzelhető, de nem elkerülhetetlen. Ha bekövetkezik amit sokan várnak, és eladjuk a fenti duót, akkor együttesen alsó hangon is 60 millió fontot kaphatunk értük. Abból azért már lehet találni pár csiszolásra váró gyémántot.

Adebayor megtartása nagyon fontos lenne - a City nem kérne érte nagyon sokat. Inkább a togói fizuja lehet majd a bibi. De ha nem hajlandó elfogadni, hogy nálunk nem működik az "infinite money cheat", akkor jobb is ha megy Isten hírével. Kaboul lesz még aki nagyon kapós lehet a nyáron - a sérülése talán kissé lecsendesíti az érdeklődőket (legalább az EB-n nem lesz a kirakatban). Vertonghen érkezése is ildomos lenne - elvileg őt BL nélkül is érdekelné a Spurs, de lehet, hogy ezt csak azért mondta mert ő sem tudta elképzelni, hogy a Bayern lábon lövi magát.

De Vertonghen eleve álomigazolás kategória. Ugyanúgy mint Hazard. Ha bármelyikőjüket meg tudnánk szerezni az csoda lenne - és csoda lett volna akkor is, ha a Bayernnel és Fülöppel karöltve nem csesszük el a BL-helyünket. Csoda lett volna, hiszen olyan csapatokkal kell versenyeznünk akik miatt a Financial Fair Play délibábos ötlete délibábos "valósággá" válik. No meg olyanokkal akik alanyi jogon vonzóbbak a Spurs-nél.

Természetesen Redknapp személye is kérdéses. Ha lenne igazság abban a fantasztikus pletykában, hogy a Chelsea érdeklődik Harry iránt az morfiumként hatna rám. De kétlem, hogy bármi alapja lenne a dolognak. Abramovics BL-t akart nyerni - és di Matteo-nak jobban sikerültek a tizik mint Grant-nak.

ITT A VÉGE

A BL-ről lemaradtunk, a szezonunk egyértelmű bukás, ráadásul ezt a bukást is talán a lehető legrohadtabb módon tálalta fel nekünk a csapat és a nagy büdös véletlen. Viszont nem biztos, hogy annyira tragikusan rosszul fogunk kijönni a nyárból. Wind of change-effektus, ilyesmi. Ráadásul idén újra olyan közel kerültünk az Arse-hoz, hogy a végén nekünk kellett elbaszni, nehogy beelőzzük őket. Snassz is lett volna, ha pont egy ennyire atomszar Arse-ot előzünk meg. Majd jövőre, ha összeszedik magukat. De ha nem, akkor is szajkózzuk Miles Davis után: So What...