Berúgta az FTC ajtaját a politika

„A politika már most is betette a lábát az ajtóba, egész pontosan az elnökségbe [...]. A kérdés csak az, hogy a résnyire feszített ajtót meddig tárják ki."

Ezzel zártam tavaly őszi írásomat az FTC-ről, és mostanra elmondhatjuk: a résnyire nyitott ajtót teljes erőből berúgták. Bár – ha már mindenképpen ennél a hasonlatnál maradunk – nem is kellett erőset rúgni, hiszen belülről is szélesre tárták...

Mondhatnánk, hogy egyszerre két ügy is fut párhuzamosan a Ferencvárosnál, mivel az egyesület éléről az elnök-főszponzor, a futball-zrt-ből pedig a tulajdonos és stábja menekül hanyatt-homlok, de a két történet nyilvánvalóan összefügg. Ahogy a közelmúltban az FTC mindenkori elnökeinek munkáját a szurkolók mindig az alapján ítélték meg, hogy sikerült-e megfelelő tulajdonost állítaniuk a zrt. élére, úgy ez most sem fog változni.

És ahogy három évvel ezelőtt a megoldást a politika kierőszakolt közbenjárása hozta el, úgy most is felülről remélik már csak a segítséget, az aktuális kormányzópárt illetékeseitől.

Kevin McCabe is próbál igazodni a politikai kurzushoz, nemzeti húrokat igyekszik pengetni („visszaadjuk a Fradit a magyar népnek" stb.), ami persze sokkal szebben hangzik, mintha az igazi gondolatait foglalná közleménybe: „Könyörgöm, vigye már el tőlem valaki ezt az izét!"

És persze mutogat az angolosan távozni kívánó jelenlegi (vagy inkább volt?) tulajdonos mindenkire, aki nem segítette a munkáját: a gazdasági válságra, a klubot nem támogató önkormányzatokra és államra, az áfát jogosan vagy jogtalanul visszatartó APEH-re – csak saját magát nem helyezte górcső alá.

Ha az általa újsághirdetésekben rendkívül értékesnek állított klubot nem szemétlerakónak használja az elmúlt években, hanem értékének megfelelően kezelte volna, akkor most nem itt tartana. Ő azonban inkább a más csapataiban nem kellő egzotikus futballistákat gyűjtötte ide, akikkel még az NB II-es bajnoki cím is csak azért jött össze, mert a harmatgyenge Keleti csoportból már mindenki feljutott, aki fel akart.

Volt persze szó Bajnokok Ligájáról, volt marketingkampány, de a mögöttes tartalom, a termék silány maradt: arra csupán a létező legminimálisabb összeget szánta a tulaj, aki csakis az ingatlanprojekt beindulására várt. Amikor pedig rájött, hogy ez befuccsolt, akkor meglepve tapasztalta, hogy ingatlannal vagy anélkül, de a termék, vagyis a zrt. eladhatatlan – még 1 euróért is. Pedig éppen Kevin McCabe felelőssége, hogy semmit sem tett a futballcsapat értékének fejlesztéséért.

Mi lesz most?

Akár jön Berki Krisztián, akár nem, a legvalószínűbb forgatókönyv az anyaegyesület szerepvállalása, vagyis hogy az FTC százszázalékos tulajdont szerez a zrt-ben. Ez csak és kizárólag átmeneti megoldás lehet (és annak sem ideális), hiszen a tulajdonos nélkül álló klub bevételek híján képtelen fenntartani a futballcsapatot.

Két választás áll az egyesületi vezetők előtt: a „torgyáni" és az angyalföldi út.

Ha a politika ismét megpróbál gazdasági hatást kifejteni az FTC és a zrt. életére, csak ezúttal törvénysértések nélkül, akkor jöhetnek állami vagy állami kötődésű vállalatok szponzornak (ha a vezetők felvállalják ezt a nyílt kapcsolódást); és persze felbukkanhatnak magyar és külföldi magáncégek is, amelyeknek csupán jobb pozíciók reményében áll érdekükben közel kerülni a vezetéshez – ahogy mondjuk a Debrecenben bejegyzett gyógyszergyár vagy a Győrben letelepedett autógyártó tesz eleget a helyi városvezetés elvárásainak a szponzorációkkal.

Ha ez nem szimpatikus, akkor történhet az is, amit pár kerülettel arrébb a Vasasnál láttunk az elmúlt években: folyamatos élet-halál harc az anyaegyesület részéről a fennmaradásért, egyre gyengülő játékoskerettel és eredményességgel, az út legvégén az ificsapat harcba küldésével. A piros-kékeknek végül a 24. órában sikerült tulajdonost találniuk, de borítékolható, hogy a Ferencvárosnak ez sokkal nehezebb lesz – lényegesen szűkebb ugyanis az alkalmas személyek, cégek köre.

Nem kérdéses, hogy a politikusokat pajzsra emelő klubtagok melyik utat választanák.