Akiknek a térdükig sem érnek fel

Kíváncsian vártam, érkezik-e valamilyen „hivatalos" reakció a Buzánszky Jenő–Mészöly Kálmán vitára, de sajnos nem jött. Csak annyi történt, hogy több médium és internetes fórum is felkapta a legfrissebb kijelentéseket, mégsem próbált senki gátat szabni a további acsarkodásnak.a Buzánszky Jenő–Mészöly Kálmán vitára, de sajnos nem jött. Csak annyi történt, hogy több médium és internetes fórum is felkapta a legfrissebb kijelentéseket, mégsem próbált senki gátat szabni a további acsarkodásnak.

Pedig talán ez az az eset, amelynél – ha másnak nem, hát – a Magyar Labdarúgó-szövetségnek be kellene avatkoznia, le kellett volna ültetnie a feleket egymással, hogy tisztázzák a dolgot. De a jelenlegi állapotnál még az is jobb lenne, ha csak egy fotóra összehoznák őket, ahol barátságosan kezet fognak, utána pedig ugyanazt gondolják magukban, amit eddig; a lényeg elsősorban az, hogy a nagyközönség felé béküljenek meg.

Nem tudom persze, valójában mit gondolnak magukban, vagy hogy mi történt és mi nem történt Nagyváradon közöttük, de igazából nem is érdekel. Az egész állapot méltatlan a magyar futballhoz, és különösen annak két ilyen prominens személyiségéhez.

Mindez nem is érdemelne talán külön figyelmet, ha a hazai labdarúgás nimbusza, megbecsültsége nem ott lenne, ahol – így viszont nemcsak egyszerűen öngól, hanem egyenesen öngyilkossági kísérlet a két legenda vitája. Azt a kevés maradék tiszteletet is lerombolja, amely még megvan, nem utolsósorban a régi nagyságok eredményeinek köszönhetően; így még erősebb a pusztítás, hiszen a legértékesebb pontokon okoz kárt. A magyar futball imázsát rontja jelentősen az incidens, és a sportág gazdasági életben is érzékeltetheti hatását – ennek éppen akkor nem lenne szabad bekövetkeznie, amikor a társaságiadó-kedvezmény révén új források nyílhatnak meg a labdarúgás előtt. (Az már csak hab a tortán, hogy mindkét legenda közel áll a kormánypárthoz, így a sportág állami támogatottságát is rossz fényben tüntetheti fel.)

A magyar labdarúgás nagy öregjeihez amúgy is ambivalensen viszonyul a hazai közvélemény: sokan éppen őrájuk hivatkozva szólják le a mai labdarúgókat (ahogy több újságíró is rendszeresen megteszi ezt a magyar médiában), míg mások pont fordítva vélekednek, csak legyintenek rájuk, kívánva, hogy felejtsük el őket, mert túlzott terhet rakunk a maiak vállára a felesleges összehasonlítgatásokkal. Tekintve, hogy labdarúgásunk lefele ereszkedése többségében fokozatos folyamat volt az ötvenes évektől napjainkig, ez a jelenség szinte minden korszakban jelen volt: Puskásékhoz Albertékat, Albertékhoz Törőcsikéket, Törőcsikékhez Détáriékat stb. hasonlították, és talán még a mostani válogatottakat is így sírják majd vissza a jövő szurkolói.

Mindenesetre eleve nem könnyű ezt a kettős vélekedést közös nevezőre hozni, vagyis azt megfelelő marketinggel elérni, hogy a szurkolók egyszerre tudják a régi idők focistáit tisztelni és a maiakat is értékelni – pedig ez lenne a magyar futball imázsépítésének egyik alapköve. Ennek a munkának tesznek azonban keresztbe az ilyesfajta torzsalkodások, amelyek az egyik csoportot még a hazai labdarúgás múltjából is kiábrándíthatják, a másiknak pedig csak újabb muníciót adnak, hogy elfelejtendő öregembereknek tartsa a legendás játékosokat.

Látszólag tehát piszlicsáré ügyről van szó, és a két ember tekintetében bizony az is, de ez az eset jóval túlmutat rajtuk: a magyar labdarúgás presztízséről, értékeinek megóvásáról is szól. Ezért kellene tehát kívülről-felülről beavatkozni, ha már a két úr nem képes/hajlandó maga rendezni az affért – többszörösen bizonyították már címeres mezben, hogy a honi futball érdekeit minden szempontnál előrébb valónak tartják, így egyáltalán nem gondolom lehetetlen küldetésnek a kibékítésüket.

De legalábbis sokkal valószínűbb a siker, mint a svédek elleni Eb-selejtezőn.

UPDATE: Miután Buzánszky kórházba került (innen is jobbulást kívánunk!), Mészöly meglátogatta, elnézést kért és kibékültek. Minden jó, ha jó a vége :)