Magyar Eb-álom

Azt álmodtam, hogy ma kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság.

Horvát–magyar rendezésben.

A zágrábi megnyitóra készül mindenki, de persze nekünk még fontosabb a mieink hétfői, budapesti bemutatkozása a svédek ellen.

Szokás szerint minden az utolsó pillanatban készült csak el, de elkészült; büszkén várhatjuk a kontinens legjobb csapatait és szurkolóit.

Stadionjaink gyönyörűek, még ha helyenként kissé eklektikusak is, mivel a 2010-es választások után az új kormány átterveztette mindegyik létesítményt, de akkor legalább felgyorsult az építkezések üteme, és már Michel Platini sem elégedetlenkedett többet a fejlesztések lassú tempója miatt. A napokban már a győri és fehérvári csoportban szereplő spanyolok és olaszok is ódákat zengtek a vadonatúj Videoton Arénáról és a felcsúti edzőközpontról, ahol a tréningjeiket tartják.

A magyar válogatott nehéz csoportba került (a horvátok bezzeg sokkal jobban jártak), hiszen a svédek után a franciákkal és az angolokkal kell felvennünk a harcot két friss stadionban, a Nemzeti Puskásban és Debrecenben. De nem kell félteni a csapatot, hiszen az Eb-rendezés elnyerése óta rengeteget fejlődött a magyar futball. „Akár mi is készülhetnénk a vb-re″ – mondta már a 2010-es világbajnokság előtt Egervári Sándor szövetség kapitány, miután a tornát megelőző felkészülési meccseken a németekkel itthon ikszeltünk, a hollandokat pedig idegenben vertük.

Van mire építeni, hiszen a nívós klubokban játszó légiósok és a régió egyik legerősebb klubját alkotó debreceniek kiváló elegyet képeznek, így a válogatottat újra jegyzik mindenhol.

A DVSC-nek akkora lökést adott az új stadion, hogy az elmúlt években folyamatosan ott volt a Bajnokok Ligája főtábláján, a most véget ért idényben pedig a szezon legnagyobb meglepetését okozva jutott tovább a csoportból a Porto, a Zenit és a Sahtar testén keresztül, sőt a nyolcaddöntőben még a Lyont is búcsúztatta tizenegyesekkel.

Külföldön játszó futballistáink végre nem a padon ücsörögnek, hanem valóban játszanak. A válogatott középhátvédje, Gyepes Gábor meg is jegyezte, hogy immár Angliában sem nézik le a mieinket, az Eb-rendezés elnyerése óta más szemmel tekintenek honfitársainkra – komolyan vesznek. Az angolok különösen a Premier League álomcsapatába is bekerült Huszti Szabolcsot tartják nagyra, aki már évek óta húzóembere a nemzeti tizenegynek is.

A legtöbb szakember éppen a szigetországban futballozó sok válogatott játékosunk miatt bízik abban, hogy az Eb-n, hazai pályán meg tudjuk majd lepni az angolokat – és mivel a svédektől már az előző vb-selejtezőkön is oda-vissza pontot szereztünk, ez akár már a továbbjutáshoz is elég lehet. A nagy álom, a budapesti döntő persze igen messzinek tűnik még, de a magyar futballból a sikeres Eb-pályázat után kiveszett a kishitűség, mindenki pozitívan néz a jövőbe, és tud hinni a diadalban.

A magyar labdarúgás testben-lélekben megújult 2007 után: az Eb-rendezés elnyerésével a szurkolók visszafordultak a sportág felé, sikk lett meccsre járni az asszonnyal. Ugrásszerűen megnőtt a futballozó gyerekek száma, az MLSZ vezetősége ki is jelentette, hogy az utánpótlásban a túltömegesítés gondokat okozhat, és a jövőben a minőségi képzésre akarják helyezni a hangsúlyt, például labdarúgó-akadémiát létesíteni a még hiányzó két-három megyében.

A futball pozitívba fordult imázsa a szponzorok kedvét is meghozta, a legnagyobb magyar cégek mellett immár a multik is beszálltak a sportág támogatásába, és a tulajdonosi háttér is rendezetté vált az első két osztály mind a 32 csapatánál. Sokak szerint a rengeteg beáramló pénznek köszönhető, hogy hazánkat elkerülte az egész térséget megrázó bundabotrány – a magyar futballisták nem kényszerültek arra, hogy megélhetésüket kétes ügyletekből fedezzék, ráadásul a fizetések kifehérítésével, az arculatátviteli és marketingszerződések végleges felszámolásával az eddigi zavarosban halászás is megszűnt.

Szóval azt álmodtam, hogy bizakodva készülünk az Eb-re. Csak aztán Ibrahimovicot tudjuk tartani hétfőn az utolsó percekig.