Kell a fenntartható Puskás Aréna

Nem mintha Öcsi bácsi ne lett volna erre méltó – éppen fordítva.

Magyarország legnagyobb, nemzeti futballstadionjának csakis Puskás adhatta a nevét, de abban bíztam, hogy ezt a Puskás nevet már egy új, modern aréna fogja használni. Az átnevezéskor, 2002-ban ugyanis már bőven tervben volt a Népstadion jelentős átépítése vagy akár teljes újraépítése: három egymást követő Európa-bajnokságra is pályáztunk ezzel a tervvel (2004-re, 2008-ra és 2012-re), de persze a makettekből nem lett semmi, a stadion pedig egyre csak rosszabb lett.

Azt szokták mondani, hogy építésekor korszerű volt, de ez legfeljebb annyit jelent, hogy megfelelt a kor ilyen-olyan normáinak – igazán jó stadion ugyanis nem volt soha. A nézőtér legnagyobb része rendkívül messze volt a játéktértől, nemcsak az atlétikapálya, hanem az egyéb felesleges helyek és a lelátó alacsony dőlésszöge miatt is. Lényegében csak a felező vonal közeléből, vagyis a VIP- és sajtóteraszról, vagy a K-szektorból és környékéről (például az alatta lévő, külön föld alatti bejárattal ellátott Rákosi-páholyból) lehetett csak megfelelően belátni az egész pályát, a kapuk mögött a túlsó kapu előtti eseményeket általában már találgatni kellett. Az állagromlás pedig már 2002-ben is nyilvánvaló volt, utána pedig gyors ütemben növekedett, az utolsó években a torzóként félbehagyott felső karéjt már régen nem lehetett használni.

Félreértés ne essék, én imádtam a régi stadionba járni, felejthetetlen emlékek kötnek oda, a szakadó esőben 50 ezer társammal együtt végigszurkolt magyar–portugáltól (1998) Koplárovics Béla Manchester Unitednek lőtt gólján keresztül (2002) a svédek elleni utolsó perces drámákig (2005, 2009, 2011), hogy a koncertekről és a futópályán megtett rengeteg körömről ne is beszéljek. (A felsorolást erősen determinálja az életkorom, hiszen a legendás kettős rangadókról vagy akár az Aranycsapat meccseiről sajnos lemaradtam.)

Mindez azonban nem változtathatja meg a tényt: a régi létesítmény állapota tarthatatlan volt, és így a Népstadion név a történelmi hangzása miatt jobban is illett a kommunizmusból itt ragadt stadionra, mint bármi más.

Nagyon-nagyon borongósra sikerült ez a felvezetés, de egyrészt ennyi nosztalgia az új aréna megnyitásakor talán belefér, másrészt fontos volt ezt hangsúlyozni, hogy megértsük, mennyire szükség volt a Népstadion helyén egy valódi, modern, Puskás Ferenc nevéhez minden szempontból méltó arénára – mondhatni, most ért révbe a névadás.

Egyértelmű, hogy a magyar futballnak kell egy ekkora stadion, elég bizonyság erre, hogy mennyi idő alatt fogytak el a pénteki nyitómérkőzés jegyei. Nemcsak arról van szó azonban, hogy a magyar válogatott rendszeresen meg tud tölteni egy ilyen méretű arénát is, hanem arról is, hogy Magyarország újra bekapcsolódjon az ekkora befogadóképességű létesítményt igénylő sport- és kulturális események nemzetközi vérkeringésébe. Amióta a régi stadion használhatatlanná vált, elkerültek bennünket például a legnagyobb könnyűzenei sztárok megakoncertei, míg korábban szinte nem volt olyan topzenekar, amely ne lépett volna fel itthon is.

Innentől pedig a saját szurkoló emlékeimről mindenképpen át kell evezni a gazdasági kérdésekre, hiszen a Puskás Aréna hasznosítása és kihasználtsága a kulcskérdés a fenntarthatóság és megtérülés szempontjából. Egy ekkora beruházásnál nem számíthatnak csak az élmények, a gazdasági racionalitás prioritása megkérdőjelezhetetlen. Vagyis hiába például a jövő évi Európa-bajnokság, összesen négy mérkőzésért nem lett volna érdemes stadion építeni.

(Kis kitérő, ugyanezen ok miatt a 2023-as atlétikai világbajnokságra tervezett, de nemrég kérdésessé vált atlétikai stadionnál is csak egyetlen releváns kérdés van: mire tudjuk használni a jövőben? A vb támogatóinak nem azzal kell győzködniük a közvéleményt és/vagy a döntéshozókat, hogy micsoda élmény lenne az atlétáknak és a szurkolóknak a hazai rendezésű vb, mert az önmagában nem legitimálhat egy ilyen beruházást – arról kell beszélni, hogy lehet-e, és hogyan lehet megfelelően kihasználni a visszabontott stadiont és környékét a vb után.)

A Puskás működéséből van mit megtéríteni, hiszen a bruttó 190 milliárd forintos költség igen masszív – de ne gondoljuk ezt eltúlzottnak. Az összehasonlítás más létesítményekkel nem triviális, mivel minél nagyobb egy stadion, annál jobban szórhatnak a költségek, de az nyugodtan elmondható, hogy vannak a Puskásnál lényegesen olcsóbban és drágábban kivitelezett stadionok is ebben a méretkategóriában. A miénk azonban egy nemzeti aréna, amelynek nyilván reprezentatív jellege is van, tehát semmiképpen nem lehetett egy fapados stadion, így a bekerülési költsége reálisnak nevezhető.

A kihasználtságával nem lehetnek gondok – éppen a fentebbi példák mutatják, hogy futballmérkőzésekkel és kulturális eseményekkel, koncertekkel az aréna kihasználható, a rendelkezésre álló ideje maximálisan kitölthető. (Persze nem 365 eseményre kell gondolni, hiszen egy-egy koncert esetében például az építés és a bontás is napokat vesz igénybe.) Nyilvánvalóan van olyan stadion Magyarországon, amelynek a kihasználtsága nem feltétlenül indokolja a létrejöttét, de ha valami, akkor a Puskás nem fog ebbe a körbe tartozni. A gazdaságos fenntarthatóság adott – az építési költséget nyilván nem fogja egyhamar visszahozni az üzemeltetés, de az infrastrukturális beruházások nem is néhány évre szólnak. Az aréna „szavatossági ideje”, vagyis nagyobb felújítás nélküli működése évtizedeket tehet ki, ennyi idő áll rendelkezésre az esetleges megtérülésre is.

Akkor pedig nekünk már csak egy dolgunk maradt: szurkolni!