Még mindig libabőrös lesz az ember, ha visszagondol a pekingi olimpia férfi vízilabdadöntőjére és az azt követő ünneplésre. Lapunk vasárnaponként a főhősöket, a tizenhárom játékost és Kemény Dénes szövetségi kapitányt igyekszik bemutatni. Sorozatunk utolsó fejezete következik, tehát a kispadon a szövetségi kapitány: Kemény Dénes!

KARÁCSONY 2008. „Sokáig nem tudtam, mi hiányzik, aztán rájöttem: a versenyek izgalma, az adrenalin. Nehéz elszakadni ettől az életformától.”

Az olimpiai törvény tervezete is szerepel a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésének napirendjén. Elfogadása esetén a 2020-as nyári játékok budapesti megrendezését középpontba állító dokumentumot a főpolgármester mint a főváros és a BOM közös előterjesztését nyújtja majd be az Országgyűlésnek. Ha az elképzelésből törvény lesz, erős jogszabályi háttérrel kezdődhetnek meg a 2011-ben esedékes kandidálás előkészületei.

Még mindig libabőrös lesz az ember, ha visszagondol a pekingi olimpia férfi vízilabdadöntőjére, és az azt követő ünneplésre. Lapunk vasárnaponként a főhősöket, a tizenhárom játékost és Kemény Dénes szövetségi kapitányt pályafutásuk legfontosabb momentumait felidézve igyekszik bemutatni. Szóval: 12-es sapkában a Pekingben harmadik olimpiai bajnoki címét szerző Molnár Tamás!

Csikar nyolcvanesztendős. Ezt csak az aktualitás jegyében érdemes rögzíteni, mert az esztendők száma mit sem számít egy legendánál. Így aztán a Szeged melletti Móravárosban született Sándor Károly esetében a születésnap csak arra való, hogy még több tisztelettel, nagyrabecsüléssel, szeretettel gondoljunk rá, mint a hétköznapokon, amelyeket sokaknak tett színesebbé, örömtelivé.

Kétszeres olimpiai bajnok, csaknem egy évtizeden át verhetetlen volt lólengésben. Szinte röpült a szer fölött, olyan elemekkel szolgált, amilyenekkel előtte még senki – mesterének, Vígh Lászlónak köszönhetően. Magyar Zoltán azt vallja, nagy találkozás volt az övék, egymás nélkül semmire sem mentek volna. Meg persze a tűrőképessége híján, amely – ez meggyőződése – nagyobb szerepet játszott a sikereiben, mint a tehetsége.

Péntek: Vajda Attila. Szombat: Kovács Katalin, Janics Natasa. Vasárnap: férfi vízilabdaválogatott. Pekingi bajnokaink az olimpia utolsó három napját aranyozták be. Mondhatnánk, minden jó, ha jó a vége, de inkább ne mondjuk. Mert nem mondhatjuk – ha a valóságra vagyunk kíváncsiak.

Ma este Pekingben a XXIX. nyári olimpiai játékok tiszteletére fellobban a láng, s több mint két héten át a sporté, a sportembereké lesz a főszerep. Remélhetőleg. Mert a hétköznapok már a játékokat sem kímélik – a terrorés a bojkottfenyegetés mostanság éppúgy hozzátartozik az előkészületekhez, mint a kemény edzések. A modernnek titulált világ mintha lassan az olimpiát is maga alá gyűrné, hiába ragaszkodunk makacsul az öt karika varázsába vetett illúzióinkhoz.

A hozzáértők szerint az olimpiák történetében 1960-ban, a televízió (és a dopping) betörésével válik el egymástól a múlt és a jelen. Ami nem jelenti azt, hogy a „modern” kortünetek ne lennének tetten érhetők a római játékokkal záruló korszakban sem.

Újra van sportminiszterünk! – kiáltottak fel sokan Gyenesei István hivatalba lépésekor. Az önkormányzati tárca első embere büszke a minősítésre, és sportbeli múltja alapján (is) kötelességének érzi, hogy a helyére kerüljön a sikerekben nem, a feltételekben viszont annál szegényesebb húzóágazat.