Alpesi sí: a kombinációt Maze nyerte, Vonn kiesett, Miklós 33.

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 14:27
A svájci St. Moritzban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A pénteki szuperkombinációt az összetett vk-ban is vezető szlovén Tina Maze nyerte meg két osztrák, Nicole Hosp és Kathrin Zettel előtt. Az amerikai Lindsey Vonn kiesett, a magyar Miklós Edit pedig a 33. helyen zárt.
A szuper-óriásműlesikló futamot az összetett világkupában is vezető szlovén Tina Maze nyerte meg, igaz, mindössze egy századdal megelőzve a svájci Lara Gutot és öttel a német Maria Höfl-Riescht, míg a vk-címvédő amerikai Lindsey Vonn 27 százados hátránnyal a negyedik pozícióban végzett. Amikor az utóbbi sorra került, akkor két osztrák, Hosp és Zettel állt az élen, és mivel Vonn a pálya elején kiesett, ott is maradtak. Ráadásul Höfl-Riesch is kikapott tőlük, s csak a harmadik helyen ért célba. Gut a gyors számokban erős, így nem volt csoda, hogy ő végül Riesch mögé csúszott vissza. Maze viszont még növelni is tudta az előnyét, így összességében 88 századdal verte meg Hospot, s mindkét futamban ő volt a leggyorsabb. A mezőnyben ott volt a magyar Miklós Edit is, aki az első futamban 44. lett, három és fél másodperces hátránnyal, de mert a műlesiklástól jó néhányan visszaléptek, a második futamnak harminchetedikként vághatott neki. Mivel többen is kiestek a korábban indulók közül, kis szerencsével még akár pontszerző is lehetett volna, de több mint hét másodperces hátránnyal a célba érkezésekor is már csak 31. volt, s mivel az utána következők közül még többen is megelőzték, végül a 33. helyen zárt.
ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI SZUPER KOMBINÁCIÓ
1. Tina Maze (szlovén) 2:01.76
2. Nicole Hosp (osztrák) +0.88
3. Kathrin Zettel (osztrák) +1.08
...
33. Miklós Edit (magyar) +7.84
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 497
2. Maria Höfl-Riesch (német) 369
3. Kathrin Zettel (osztrák) 320
...
80. Miklós Edit (magyar) 6
ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI SZUPER KOMBINÁCIÓ
1. Tina Maze (szlovén) 2:01.76
2. Nicole Hosp (osztrák) +0.88
3. Kathrin Zettel (osztrák) +1.08
...
33. Miklós Edit (magyar) +7.84
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 497
2. Maria Höfl-Riesch (német) 369
3. Kathrin Zettel (osztrák) 320
...
80. Miklós Edit (magyar) 6



Legfrissebb hírek

Alpesi sí: Bányai Attila 12. lett a tarvisiói junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.03.01. 19:11

Magyar hokiarany mínusz 22 fokban

Népsport
2025.02.11. 11:36

Téli EYOF: vasárnap kezdődik a multisportesemény, 19 magyar indulóval

Utánpótlássport
2025.02.08. 09:05

Alpesi sí: kiegyensúlyozott magyar csapat indul a téli EYOF-on

Utánpótlássport
2025.02.04. 18:46

Alpesi sí: Schneider Milán az öccséért is küzd majd a téli EYOF-on

Utánpótlássport
2025.01.27. 09:05

Tíz másodperc után véget ért a vb-bronzérmes síelő futama Kranjska Gorában

Téli sportok
2025.01.05. 17:12

Lindsey Vonn jövő hétvégén St. Moritzban visszatér

Téli sportok
2024.12.13. 17:52

December végén térne vissza az olimpiai bajnok alpesi síző, Lindsey Vonn

Téli sportok
2024.11.21. 16:23
Ezek is érdekelhetik