Alpesi sí: Shiffrin mindent vitt műlesiklásban a vk-döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 12:09
null
Nagy izgalmak után Ted Ligetyé lett az óriás-műlesiklók összetett vk-elsősége (Fotó: Action Images)
A svájci Lenzerheidében a női műlesiklással és férfi óriás-műlesiklással folytatódott az alpesi sízők világkupadöntője. Előbbieknél az amerikai Mikaela Shiffrin, utóbbiaknál pedig honfitársa, Ted Ligety szerezte meg a győzelmet, s mindketten a szakág élén zártak.

 

Az első futamban a 19 évesen már világ- és olimpiai bajnok Shiffrin több mint másfél másodperces előnyre tett szert két svéd, Frida Hansdotter és Maria Pietilä-Holmner előtt, így gyakorlatilag egy kényelmes második futam is belefért neki a győzelemhez, miután a szakági világkupa megszerzését már korábban biztossá tette.

Amikor már csak hárman voltak hátra, akkor két osztrák, Marlies Schild és Kathrin Zettel állt az élen, míg a harmadik a második futam legjobb idejét produkáló svájci Wendy Holdener volt. Pietilä-Holmner nagyot hibázott a pálya elején, s végül másodperc fölötti hátránnyal csak hatodikként ért célba. Hansdotter viszont két tizedet meg tudott őrizni előnyéből, és ezzel átvette a vezetést. Shiffrin csupán a tizedik időt érte el a második futamban, de ez is bőven elég volt neki a győzelemhez, így is csak 13 századot veszített a svéddel szemben, és fölényesen nyert.

Alpesisí-vk-döntő, Lenzerheide (Svájc)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Mikalea Shiffrin (amerikai) 1:17.14 perc
2. Frida Hansdotter (svéd) +1.44 mp
3. Marlies Schild (osztrák) +1.66
A SZAKÁGI VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Mikalea Shiffrin (amerikai) 638 pont
2. Frida Hansdotter (svéd) 488
3. Marlies Schild (osztrák) 385
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Anna Fenninger (osztrák) 1271
2. Maria Höfl-Riesch (német) 1180
3. Lara Gut (svájci) 1056
...
64. Miklós Edit (magyar) 80

A férfiak óriás-műlesiklásának első futamában kiesett az összetett világkupában vezető norvég Aksel Lund Svindal, így üldözője, az osztrák Marcel Hirscher előtt óriási lehetőség adódott az előzésre. Ő az első futam után a nyolcadik helyről várta a folytatást, az élen a német Felix Neureuther végzett Ligetyt és a német Fritz Dopfert megelőzve.

Hirscher a másodikban sem tudta átvenni a vezetést, abban a francia Alexis Pinturault volt jobb nála, az előtte állók közül viszont többen is mögé csúsztak. Mivel Dopfernek sem sikerült megelőznie, így már a szakági vk-elsőség is elérhető közelségbe került a számára. Riválisának, Ligetynek győznie kellett ahhoz, hogy életben tartsa reményeit, de Neureuthernek is meg kellett előznie az osztrákot. Az előbbit – ha csak három századmásodperccel is – az amerikai teljesíteni tudta, és átvette a vezetést.

Innentől kettejük sorsa a német kezében volt. Ha ő győz, Hirscheré a szakági elsőség, s ugyancsak ez a helyzet, ha az osztrák mögé kerül. Ha második, vagy harmadik lesz, akkor viszont pontazonosság alakul ki, s több futamgyőzelmével az amerikaié a kristálygömb. Ahogyan Ligety, úgy Neureuther is alaposan kicentizte a dolgot, csupán egyetlen századdal előzte meg Hirschert, így viszont az amerikai örülhetett duplán, a verseny és a kristálygömb megnyerésének.

Az osztrák azzal vigasztalhatta magát, hogy így is átvette a vezetést az összetett világkupában, s mivel a norvég azt nyilatkozta, hogy nem indul a vasárnapi szlalomban, gyakorlatilag meg is nyerte már.

FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:15.63
2. Alexis Pinturault (francia) +0.03
3. Felix Neureuther (német) +0.26
A SZAKÁGI VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Ted Ligety (amerikai) 560
2. Marcel Hirscher (osztrák) 560
3. Alexis Pinturault (francia) 458
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1122
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 1091
3. Alexis Pinturault (francia) 999

Legfrissebb hírek

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Alpesisí-vk: Shiffrin sikere Olaszországban, elsőként érte el a 100. világkupa-futamgyőzelmet

Téli sportok
2025.02.23. 13:27

Alpesisí-vk: Mikaela Shiffrin visszatért óriás-műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.21. 14:16

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin évszázados rekordot állított be a kombinációs csapatverseny aranyával a vb-n

Téli sportok
2025.02.11. 15:02

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik