Szabadidősport: fedett jégpályát adtak át Tatabányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.18. 18:26
Tető alá került az 1984 óta működő tatabányai jégpálya; a 260 millió forintos beruházáshoz 170 milliós TAO-támogatást kapott a Petőfi Tömeg- és Szabadidősport Egyesület, az önerőt a város költségvetése biztosította – mondta el a létesítmény pénteki átadásán a polgármester.


Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, a pályát az iskolások és több ezer ember használja majd szabadidős sportolásra, de a beruházás az utánpótlás korosztályokban játszó jégkorongozóknak és gyorskorcsolyázóknak is az eddiginél jobb körülményeket teremt.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, a pályát az iskolások és több ezer ember használja majd szabadidős sportolásra, de a beruházás az utánpótlás korosztályokban játszó jégkorongozóknak és gyorskorcsolyázóknak is az eddiginél jobb körülményeket teremt.

Németh Péter, a tömegsport egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, igazolt versenyzőik száma meghaladja az ötvenet, az U8-as és U10-es csapat mellett felsőbb korosztályokban is több játékost nevelnek.

Az egyesület megkezdte a bővítés második ütemének tervezését, amely hasonló összegű beruházást jelentene. Ebben a lépcsőben megépítenék a csarnok oldalfalait, kiegészítő helyiségeket létesítenének, valamint a bővítés során szükséges közműkiváltásokat végeznék el.

Kovács Zoltán főtitkár elmondta, a sportági szövetség célja, hogy öt éven belül minden megyeszékhelyen legyen fedett jégpálya, majd hozzátette: nagyon örül annak, hogy Tatabányán ez már megvalósult.

 

Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

A Szeged meglepetésre kikapott Balatonfüreden

Kézilabda
2025.02.22. 20:15

Kitart a Misleny és a Barcika lendülete a végéig, vagy a Vasas és a Várda lesz a két feljutó?

Labdarúgó NB II
2025.02.08. 09:03

Hétgólos meccsen kikapott a Lendvától a Kozármisleny, a Honvéd három góllal verte meg a Slovan Bratislava második csapatát

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 22:43

NB II: megvan az első érkező Tatabányán és Ajkán is

Labdarúgó NB II
2025.01.16. 08:20

Kilencedik alkalommal kerül sor a Jégpályák Éjszakájára

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:43

Feljutók csatája Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 10:03

NB II: a Tatabánya Kecskemétről vett kölcsön középpályást

Labdarúgó NB II
2024.09.04. 22:59
Ezek is érdekelhetik