Téli olimpia: pályacsúccsal védte meg címét szkeletonban Yarnold

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.17. 14:36
A női szkeletonosok két záró futamát rendezték szombaton a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a címvédő brit Lizzy Yarnold szerezte meg a német Jacqueline Lölling és az ugyancsak brit Laura Deas előtt.

Fordulatokban bővelkedett a női szkeletonosok versenye, hiszen az első futam után még a címvédő brit Lizzy Yarnold, félidőben a német Jacqueline Lölling, a harmadik futam után pedig az osztrák Janine Flock veztetett, de mindössze két századmásodperccel a brit és egy tizeddel a német előtt.

Az utolsó futamban fordított sorrendben indultak a versenyzők, így Lölling indult először, aki átvette a vezetést, de nem tündökölt, így nem is volt meglepetés, hogy Yarnold viszont új pályacsúccsal a 8 századmásodperces előnyből 45-öt csinált.

Fel is adta a leckét az osztráknak, aki viszont kifejezetten lassú volt és így még a dobogóról is lecsúszott, mert a brit Laura Deas is meg tudta előzni, Yarnold pedig megvédte olimpiai bajnoki címét.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SZKELETON, NŐK
1. Lizzy Yarnold (brit) 3:27.28 perc
2. Jacqueline Lölling (német) +0.45 mp hátrány
3. Laura Deas (Nagy-Britannia) +0.62
4. Janine Flock (osztrák) +0.64
5. Tina Hermann (Németország) +0.70
6. Anna Fernstädt (Németország) +0.76

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31

Egy év múlva rajtol a téli olimpia Olaszországban

Téli sportok
2025.02.06. 08:00
Ezek is érdekelhetik