Tenisz: Federer visszavágott Del Potrónak, jöhet Djokovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 17:48
null
Roger Federer néha művészi játékot mutatott be Del Potro ellen (Fotó: Reuters)
Múlt vasárnap Juan Martín del Potro legyőzte Roger Federert a bázeli tenisztorna döntőjében, öt nappal később, a párizsi verseny negyeddöntőjében viszont a svájci klasszis volt a jobb, így ő lesz Novak Djokovics ellenfele a legjobb négy között.

 

Stanislas Wawrinka idén az Australian Openen és a US Openen is öt szettre kényszerítette Novak Djokovicsot, most azonban esélye sem volt. A szerb a 6:1-re megnyert első szettben szinte hiba nélkül játszott, első szervái után a pontok 80 százaléka az övé lett. Wawrinkának a második játszmában négy bréklabdája is volt, de egyikkel sem tudott élni, így sorozatban tizenharmadszor is kikapott Djokovicstól.

Roger Federer a tavalyi évhez hasonlóan idén is elbukta a bázeli torna döntőjét Juan Martín del Potro ellen, ám mindössze öt napot kellett várnia a visszavágás lehetőségére, amivel élt is. Del Potro csak a második szett második felében lendült bele igazán, ám ezzel sikerült kivívnia a döntő játszmát. Hiába mert, abban háromszor is elvesztette az adogatását, így az elődöntőben Federer vár majd Djokovicsra.

A világelső spanyol Rafael Nadal nem küszködött sokat a francia Richard Gasquet-val, 1 óra 8 perc alatt 6:4, 6:1-re legyőzte ellenfelét. A felek 3:3-ig haladtak szorosan, Nadal azonban ekkor másodszor is elvette a francia szerváját, ezt követően pedig Gasquet már csak két játékot tudott megnyerni.

Jóval szorosabban alakult David Ferrer és Tomás Berdych mérkőzése, a cseh már az első gémben három bréklabdához jutott, a másodikkal pedig elvette a spanyol adogatását, és bár 3:2-es Berdych-előnynél Ferrer még kétszer is visszajöhetett volnam innentől kezdve már egyikük sem hibázott (4:6).

A második felvonásban Ferrer hamar brékelőnybe került, de Berdych 4:4-nél visszajött, így utóbbinak 5:4-nél és 6:5-nél is a szettben maradásért kellett adogatnia, másodjára pedig ez már nem sikerült.

A döntő szettben 4:1-re elhúzott a spanyol, majd 5:3-nál a második meccslabdáját már kihasználta, így Párizsban a Roland Garros döntője után ismét összecsap Ferrer és Nadal.

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS (2 646 495 euró, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 1.)–Gasquet (francia, 9.) 6:4, 6:1
Ferrer (spanyol, 3.)–Berdych (cseh, 6.) 4:6, 7:5, 6:3
Djokovics (szerb, 2.)–Wawrinka (svájci, 7.) 6:1, 6:4
Federer (svájci, 5.)–Del Potro (argentin, 4.) 6:3, 4:6, 6:3
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Nadal (spanyol, 1.)–Ferrer (spanyol, 3.)
Djokovics (szerb, 2.)–Federer (svájci, 5.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik