Felemelő – Thury Gábor publicisztikája

Férfi teniszválogatottunk a Davis-kupában a belgák bravúros legyőzésével (3–2) bejutott a madridi döntőbe, amelyen november 23. és 29. között 18 együttes lép pályára a trófeáért.

A kupasorozatban 1924 óta részt vevő Magyarország három alkalommal (1994, 1996, 2018) játszott a világcsoportban, ezt megelőzően európai zónadöntőben léphetett pályára 1976-ban és 1978-ban. Ez utóbbi két siker méltán mérhető a világcsoportba kerüléshez, más kérdés, hogy ott aztán már nem termett babér a mieinknek. Ma Londonban sorsolják a hat háromcsapatos csoportot, ennek kapcsán érdemes felidézni a korábbi sikereket.

Az 1976-os zónaelődöntőben Csehszlovákiát fogadtuk az Újpesti Dózsa margitszigeti teniszstadionjában. Finoman fogalmazva is fűtött bennünket a visszavágás vágya. Egy évvel korábban, ugyancsak a Dk-ban, Prágában egy felhőszakadás miatt jókora késéssel kezdődött Jan Kodes és Taróczy Balázs mérkőzése, de ez még nem lett volna baj.

A házigazdák viszont elcsalták a mérkőzést. Ezt ma is állítom, mert ott voltam, mi több, a találkozóról a Magyar Rádiót tudósító Szepesi György is tajtékzott. Prágában rendesen „mozogtak” a vonalak, úgy, ahogyan a csehszlovákoknak éppen jó volt. Persze lehet azt mondani, ha Taróczy rutinosabb, minden másképp alakul, de Balázs 21 évesen nem tudott megbirkózni a csalással, s bizony Kodes addig már kétszer nyert Roland Garrost (1970, 1971) és egyszer Wimbledonban is győzött (1973), utóbbin akkor, amikor a profik Niki Piliccsel szolidaritást vállalva visszaléptek a tornától. Mégis, Taróczy jobb volt, a döntő szettben Kodes 7:6-os vezetésénél sötétedés miatt nem tudták folytatni a mérkőzést, másnap a csehszlovákok jobbik teniszezője behúzta a szükséges egy gémet, s megnyerte a meccset, utána Baranyi Szabolcs négy szettben kikapott Jirí Hrebectől, Taróczy és Machán Róbert párosa ugyancsak vesztesen hagyta el a pályát, így el is úszott a találkozó.

Nem úgy 1976-ban! Balázs abban az évben a Roland Garroson már legyőzte Kodest, majd a margitszigeti zónaelődöntőben három játszmában lemosta a pályáról. Szőke Péter ugyan kikapott Hrebectől, de párosban Taróczy oldalán már parádézott, öt szettben nyertünk, Taróczy pedig simán verte meg Hrebecet. Szőke és Kodes szinglije 2:2-nél sötétedés miatt félbeszakadt, így hivatalosan 3–1 lett a végeredmény. A zónadöntőben az Ali Metrevelivel felálló szovjet csapatot nem tudtuk megszorítani, Tbilisziben a házigazda 4–1-re győzött.

Két évvel később válogatottunk még nagyobb bravúrt ért el: az 1978-as zónaelődöntőben az Adriano Panattával, Corrado Barazzuttival és Paolo Bertoluccival felálló Olaszországot verte meg Budapesten 4–1-re. Az első napon Szőke ugyan még kikapott Barazzuttitól, de Taró-czy iskolajátékkal győzte le három (!) játszmában a világsztárnak számító, az 1976-os Roland Garrost megnyerő Panattát.

Párosban oktattak a mieink, az utolsó napon pedig Szőke szállította a szenzációt: több mint ötezer néző előtt ő is legyőzte Panattát, s Taróczy sikere már a 4–1-es diadalt jelentette – más kérdés, hogy az akkor már egyaránt háromszoros Roland Garros- és wimbledoni győztes Björn Borggal és Kjell Johanssonnal kiálló svédek ellen nem volt esélyünk a zónadöntőben, csak a párost hoztuk, a hivatalos végeredmény 3–1 lett oda. Taróczy Balázsról azért annyit illik megjegyezni, hogy a Davis-kupában 76 mérkőzést nyert meg, s csupán 19-et vesztett el.

Az időben közelítve átalakult a versenyforma is, 1993 őszén a világcsoportba jutásért Argentína volt az ellenfél, s talán írni sem kellene, nem mi voltunk az esélyesek, ez az aktuális ranglistahelyezésekből is látszott. Krocskó József (177.) és Noszály Sándor (197.) mégis egyaránt három játszmában győzte le ugyancsak a Margitszigeten Guillermo Pérez-Roldant (63.), illetve Alberto Mancinit (112.). S noha Javier Frana és Pablo Albano kettőse szintén három szettben intézte el a Noszály, Nagy Viktor párost, a záró napon Krocskó 3:1-re nyert a Pérez-Roldan helyére becserélt Frana ellen, így az utolsó mérkőzésnek már nem volt tétje. „Sasa” ennek ellenére – a szövetségi kapitányok megállapodása értelmében már csak két nyert játszma kellett – Mancinit is legyűrte (2:1), így szenzációs sikert arattunk (4–1).

Az ausztrálok 1995-ös legyőzése még ennél is nagyobb bravúrt jelentett, 1995 szeptemberében Budapesten 3–2-re nyertek Noszályék. Azért kellett a Kisstadionba vinni a találkozót, mert az addig a Davis-kupa-meccseknek helyet adó margitszigeti létesítmény tönkrement. A világcsoportba jutásért vívott mérkőzést rendezhették volna a Római Teniszakadémián, ám a nagy érdeklődésre tekintettel a Kisstadionra esett a választás. Mivel teniszezőink salakon voltak képesek a legjobb teljesítményre – ám az auszik ellen még így sem mi voltunk az esélyesek –, ezért a katlanban ilyen pályát építettek.

Ezt a pályaválasztó jogán megtehettük, más kérdés, hogy az ellenfél végig panaszkodott a puha talajra, s volt is abban némi igazság, hogy a labda nem pattant fel rendesen... Benyik János szövetségi kapitány Noszályt (95.) és Krocskót (192.) játszatta egyesben. Az ellenfelet két korábbi ikon, John Newcombe és Tony Roche irányította szakvezetőként, ők a párosmenő Todd Woodbridge-re és a 19 éves Mark Philippoussisra adták voksukat, Patrick Rafter azért nem lépett pályára, mert a hivatalos verzió szerint fegyelmezetlen volt. Noszály viszont éppen a Dk-találkozót megelőző bukaresti versenyen a spanyol Alberto Costát és Sergi Bruguerát is legyőzte, bejutott az elődöntőbe, Krocskó pedig a Római Teniszakadémián a fináléban az akkoriban feltörekvő spanyol Carlos Moyától kapott csak ki.

Az is tény, hogy a Woodbridge, Mark Woodforde páros néhány nappal korábban a US Opent nyerte meg. Noszály ugyan az első napon simán kikapott Philippoussistól, Krocskó azonban négy szettben megverte Woobridge-et, 1–1 volt az állás. A világsztár vendégpáros 0:2 után csak 3:2-re tudott győzni Köves Gábor és Markovits László ellen, de még így is messzinek tetszett a csoda, mert senki sem gondolta, hogy az ausztrálok a hátralévő két egyesből egyiket sem nyerik meg. Pedig így lett. Noszály öt játszmában bizonyult jobbnak Woodbridge-nél, Philippoussis négyben kapitulált Krocskóval szemben, ezt követően csapatunk négykézláb vonatozva ünnepelte a világcsoportba jutást a Kisstadion salakján.
A belgák elleni bravúrhoz az oroszok 2017. szeptemberi legyőzése mérhető. A Kopaszi-gát salakján a nyitó napon Fucsovics Márton (113.) öt játszmában legyűrte Andrej Rubljovot (37.), igaz, Balázs Attila (164.) csak megszorongatni tudta Karen Hacsanovot (32.), ám a páros remekelt, a záró napi két szingliből elég volt egyet megnyerni. Fucsovics lezárta, Hacsanovnak még játszmagyőzelemre sem futotta.

Nem vitás, a mostani döntőbe jutás óriási eredmény, az oroszok és a belgák elleni siker kovácsa, Fucsovics nem véletlenül mondta, felemelő volt a Himnuszt hallgatni. A közösségi élményt erősítő Davis-kupában teljesen más a hangulat, mint a többi viadalon, így ő némi hezitálás után a kemény pályás viadalokra készülés időszakában is vállalta a salakon rendezett csapatversenyt.

Szakmai szempontból nehéz átállni arra a borításra és fordítva, no meg az egyéni versenyek pénzdíja is csábító, ám a Dk-ban sem gombokért játszanak: a fináléba jutó válogatottak 170 millió forint körüli összeget kapnak. Ki emlékszik már arra, hogy amikor Marci fasírtban volt a szövetséggel, a németek és a csehek ellen nem szerepelt a Davis-kupában? Manapság ez elképzelhetetlen.