Tenisz: Nadal 12-edszer döntős Rómában, Djokovics vár rá

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 21:38
null
Rafael Nadal tizenkettedik alkalommal döntős a római Masters-versenyen (Fotó: AFP)
Rafael Nadal profi pályafutása 500. salakpályás mérkőzésén 6:4, 6:4-re győzött a 211 centiméter magas amerikai Reilly Opelka ellen a római Masters-tornán, ezzel bejutott a döntőbe, amelyben a szombaton két meccset nyerő Novak Djokoviccsal találkozik.

 

A valamivel több mint másfél óráig tartó meccsen Nadal az első és a második szettben is egyszer vette el Opelka adogatását, aki csak egyetlen fogadójátékában – az első szettben 2:1-es vezetésénél – jutott el bréklabdákig.

A spanyol kiválóság 12-edszer döntős a római versenyen – ennél többször csak a Roland Garroson játszhatott finálét (13) –, Masters-tornán pedig 52. alkalommal. Ellenfele a vasárnapi döntőben a címvédő Novak Djokovics lesz, aki szombaton Sztefanosz Cicipasz után a hazai közönség előtt versenyző Lorenzo Sonegót is legyőzte. A szerb klasszis ezen a napon négy perc híján összesen öt órát töltött a pályán. A második meccsét (a Sonego ellenit) befejezhette volna két játszmában is, de 6:3, 6:5-nél adogatóként veszni hagyott két meccslabdát, majd 3–0-ról elveszítette a rövidítést.

Nadal és Djokovics vasárnap az 57. mérkőzését vívja egymás ellen (29–27-re a szerb vezet kettejük összevetésében), Rómában a kilencediket (ott azonban 5–3 Nadalnak). Salakon összességében 26., ATP 1000-es versenyen 29., tornadöntőben pedig 28. alkalommal mérkőznek meg egymással.

A nőknél a cseh Karolína Plísková és a Roland Garros-címvédő lengyel Iga Swiatek vívja a vasárnapi döntőt.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (2 082 960 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Cicipasz (görög, 5.) 4:6, 7:5, 7:5
Sonego (olasz)–Rubljov (orosz, 7.) 3:6, 6:4, 6:3
ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Opelka (amerikai) 6:4, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Sonego (olasz) 6:3, 6:7 (5–7), 6:2

WTA-TORNA, RÓMA (1 577 613 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Swiatek (lengyel, 15.)–Szvitolina (ukrán, 5.) 6:2, 7:5
ELŐDÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 9.)–Martic (horvát) 6:1, 3:6, 6:2
Swiatek (lengyel, 15.)–Gauff (amerikai) 7:6 (7–3), 6:3

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
3 perce

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik