Tenisz: milliárdos keresetet nyújtott be a magyar szövetség

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 18:57
null
Milliárdos keresetet nyújtott be a Magyar Teniszszövetség
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) csaknem egymilliárdos keresetet nyújtott be a múltbéli visszás ügyek feltárása jegyében.

 

Az MTSZ honlapjának pénteki tájékoztatása szerint a jelenlegi elnökség megválasztása óta azon dolgozik, hogy a múlttal kapcsolatos anomáliák végére pontot tegyen. Az átadás-átvételi eljárás során rendelkezésére bocsátott dokumentumok folyamatos megismerése alapján jogi eljárásokat kezdeményezett, és megállapodásokat célzó tárgyalásokat folytatott az MTSZ egyes szerződéses partnereivel.

Kiemelt ügynek számít az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött több milliárd forintos megállapodások vizsgálata, melyek kapcsán az MTSZ pénteken keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a vállalkozás ellen szerződések semmisségének megállapítása, valamint 940 millió forint és kamatainak megfizetése iránt.

A szövetség áprilisban közölte, hogy a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében, ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további közreműködők ügyében.

A szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen hétmilliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között - írták. Hozzátették, hogy miután az MTSZ a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. végrehajtási eljárásokat indított az MTSZ ellen, amelyek következtében több mint 650 millió forint értékben inkasszó került az MTSZ bankszámláira.

Március végén a teniszszövetség több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán. A kereset szerint Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. Ezért az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt.

Az MTSZ a pénzügyi konszolidáció jegyében 3.9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből márciusig 1.7 milliárdot már kifizetett a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett – mint Lázár János elnök fogalmazott – óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek is.

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
45 perce

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik