
Igen kemény diónak bizonyult az első két felvonásban a világelső Carlos Alcaraz számára Taylor Fritz az ATP-világbajnokság Jimmy Connors-csoportjában. Az amerikai teniszező az első játszmában nem igazán tisztelte a tekintélyt, és még adogatójátékot is csent a spanyoltól, igaz, ez azt követően történt, hogy a maga szerváját elvesztette. Fritz előtt 4:3-as vezetésénél még két bréklehetőség adódott, ám ezeket hárította az idei Roland Garros- és US Open-győztes ibériai. A szett rövidítésbe torkollott, amelyben a tengerentúli játékosnak két minibrék elegendő volt, hogy simán, 7–2-re nyerjen.
A második etapban is úgy tűnt, hogy eljutnak a tie-breakig a felek, de Fritz figyelme a legrosszabb pillanatban, ellenfele 6:5-ös vezetésénél lankadt, három bréklabdát ajándékozott Alcaraznak, aki a másodikat ki is használta, így 7:5-re övé lett a játszma.
A döntő szettben az amerikai vetélytársa 3:2-es előnyénél megint botlott, két játékkal később pedig három meccslabdát kellett hárítania. Ez sikerült neki, de már csak arra volt elég, hogy egy gémmel kitolja a „haláltusáját”: 5:3-nál Alcaraz szervált, semmire nyerte meg az adogatását – ha legközelebb győz, a Lorenzo Musetti elleni mérkőzésén, már egészen biztos, hogy ő zárja az évet a világranglista élén.
Négy alkalommal találkozott eddig egymással az első forduló két vesztese, Lorenzo Musetti és Alex De Minaur az ATP-világbajnokság Jimmy Connors-csoportjának esti mérkőzésén. Az első randevú még a 2022-es Australian Openen jött össze, ott a hazai pályán játszó De Minaur nyert, ám az azóta lejátszott három összecsapáson (egyszer füvön, kétszer salakon) csak az olasznak termett babér, legutóbb Madridban győzött elég simán, 6:4, 6:2-re.
De Minaur szervajátékával és egy gyors love game-mel indult a meccs, amire Musetti hasonlóképp válaszolt. Az első hat gémben mintha patikamérlegen mérték volna ki a fogadópontok számát: hajszálpontosan ugyanannyit szerzett mindkét fél, ráadásul egyenlő eloszlásban. Az egyensúly aztán felborult, az olasz könnyebben hozta a szervajátékait, és 5:5-nél négy bréklabdához is jutott, és az utolsót sikerült is kihasználnia, s noha a saját adogatásánál az ausztrál ráijesztett, 0:30-ról visszajött, és 7:5-re megnyerte az első játszmát.
A második felvonás első játékában Musetti három bréklabdához jutott, de ellenfele mindig jókor húzta elő a legjobb ütéseit, és ha nehezen, de megcsinálta az adogatását. Ez aztán annyira feldobta az ausztrált, hogy 4:3-nál az első brékpontját kihasználva elnyerte az olasz adogatójátékát, majd a saját szerváját hozva eltüntette annak szettelőnyét is.
A mindent eldöntő játszma hatalmas küzdelmet és nagyon magas színvonalú teniszt hozott: mindkét játékos előkapta legjobb formáját, és a teljesen kiegyenlített párbajból Musetti jött ki jobban, dacára annak, hogy De Minaur a meccsért is adogathatott. Egészen varázslatos ütéseket is bemutatva az olasz 7:5-tel behúzta a játszmát, és 2 óra 43 perces csatában megnyerte a meccset.
Musetti így első sikerének örülhetett a világbajnokságon, De Minaur pedig második meccsét is elveszítette a tornán.
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO (15 500 000 dollár, fedett kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Jimmy Connors-csoport
Carlos Alcaraz (spanyol, 1.)–Taylor Fritz (amerikai, 6.) 6:7 (2–7), 7:5, 6:3
Lorenzo Musetti (olasz, 9.)–Alex De Minaur (ausztrál, 7.) 7:5, 3:6, 7:5

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem






