Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

2026.05.08. 16:11
Fotó: Getty Images
Novak Djokovics támogatásáról biztosította azokat a teniszezőket, akik a pénzdíjakat kevesellve bojkottra készülnek.

A 38 éves, korábbi világelső állásfoglalása azt követően látott napvilágot, hogy éljátékosok egy csoportja – köztük a világranglistát vezető olasz Jannik Sinner és a fehérorosz Arina Szabalenka – elégedetlenségét fejezte ki a közelgő francia nyílt bajnokság díjazásával kapcsolatban.

Bár a szervezők áprilisi bejelentése szerint a torna teljes nyereményalapja idén – tavalyhoz képest 9.5 százalékkal – 61.7 millió euróra (22.5 milliárd forintra) emelkedik, a játékosok részesedése a bevételből továbbra is kevesebb mint 15 százalék marad, ami az elégedetlenség fő forrása lett. Korábban a játékosok kérték, hogy a Grand Slam-tornák, így a Roland Garros bevételeiből való részesedésüket 22 százalékra növeljék. Szabalenka szerint a teniszezőknek bojkottot kellene szervezniük, ha nem kapnak nagyobb részesedést a GS-bevételekből.

„A játékosok tudják, hogy mindig is mellettük álltam, és ezt teszem továbbra is – mondta a bojkottra készülődésben személyesen részt nem vevő Djokovics, aki 24 diadallal a legtöbb Grand Slam-tornát nyerte a férfi tenisz történetében. – Az álláspontom kristálytiszta: támogatom őket, és mindig is kiállok pozíciójuk megerősítése mellett, a játékosok Grand Slam-tornákkal és más sorozatokkal kapcsolatos helyzete nem olyan, amilyennek lennie kellene.”

Az idei francia nyílt bajnokságot május 24. és június 7. között rendezik meg. A férfi és női egyes bajnokai 2.8 millió, a férfi és női párosban elsők 600 ezer, a vegyes páros győztesei 122 ezer eurót kapnak. A Garros összdíjazása az idei emelés dacára elmarad a másik három Grand Slam-verseny – az ausztrál nyílt bajnokság, Wimbledon és a New York-i US Open – nyereményalapjától.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
7 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
19 órája

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54