Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Meggyőző versenyzéssel nyert a hölgyek között a palicsi huszonnégy óráson. A győzelem volt a cél?
Nem szeretek bármit is kitűzni magam elé, de természetesen mindig motoszkál valami a fejemben – mondta a Csupasportnak Nagy Hajnalka. – Azonban egy huszonnégy órás megméretés nagyon hosszú, bármi megtörténhet, így változhat menet közben az elképzelés. A lányom viccesen azt mondta nekem a verseny előtt, hogy száznyolcvan kilométer alatt ne is menjek haza… Nos, így kénytelen voltam legalább ennyit megtenni. A viccet félretéve, délben rajtoltunk, elképesztően meleg volt, így nem ígértem meg neki, hogy ez összejön, de azt igen, hogy mindent megpróbálok. Szerencsére sikerült, így hazamehettem.
Ezek szerint jó formában van így az év közepén.
Az év elején sajnos kórházba kerültem, és még egy kicsit érzem ugyan a betegség hatását, már sokkal jobban vagyok, végzem az edzéseket, egyre jobb formában érzem magam. Ez az eredmény is azt mutatja, hogy jó úton járok.

Ráadásul csak két férfi előzte meg, abszolútban harmadik lett.
Nagyon boldog vagyok, abszolút nem gszámítottam erre. Ráadásul ahogy én, úgy ők is a Tapolcai Trappolókhoz tartoznak, szóval szép sikert ért el az egyesületünk a palicsi versenyen. Büszke vagyok mindenkire.
Térjünk rá a versenyre: milyen volt?
Szeretem a körözős versenyeket, így izgatottan vártam a rajtot. Ahogyan az imént is mondtam, elképesztően meleg volt, próbáltam hűteni és jegelni magam, hogy valamivel elviselhetőbb legyen. Kisebb nehézséget okozott, hogy segítő nélkül mentem, így nem volt, aki a kezembe adta volna a dolgokat frissítéskor, szóval még ezzel is foglalkoznom kellet, ami értékes másodperceket vett el tőlem. Persze az egyesületünkből a tapolcaiak ott voltak, de ők is futották a saját versenyüket. Visszatérve a futáshoz, az időjárási körülmények miatt nem lőttem be gyors tempót, ráadásul a meleg miatt a kelleténél magasabban is volt a pulzusom. Egyébként nem szoktam futás közben a pulzusomat figyelni, de most féltem, hogy a hőség miatt probléma lehet ezzel. Szerencsére nem lett. Hajnalban nagyon fáradt lettem, egy és négy óra között le is lassultam, de ekkor is próbáltam gyűjteni a kilométereket. Szerencsére kijöttem ebből a kisebb hullámvölgyből, és sikerült megnyernem a versenyt.

A meleg vagy a segítő nélküliség volt a legnehezebb?
A meleg. Nem szeretek ilyen időben futni, nyáron az edzéseket is késő este végzem, ami azért rossz, mert így kevésbé tudok rá felkészülni.
Milyen versenyen lesz ott legközelebb?
Minden évben elkészítem a versenynaptáramat, de idén nem. Jelenleg nincs is konkrét célversenyem, végzem az edzéseket, aztán majd kiderül, hogy legközelebb melyik eseményen leszek ott.


Spisák Emil elképesztő pályacsúcsot futott a Darálón









