Tokió 2020: Ennyi volt az én úszásom – Cseh László

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 04:38
null
Cseh László elbúcsúzott a medencétől és a közönségtől (Fotó: Tumbász Hédi)
Cseh László lezárta pályafutását: világ- és Európa-bajnok úszónk a tokiói olimpián a 200 vegyes döntőjében szállt utoljára medencébe, s a hetedik helyen ért célba. Az utolsó úszást követően az M4 Sport kamerája előtt elmondta: most leginkább a felesége mellett szeretne lenni.

„Jó lett volna egy kicsit előrébb végezni. Reggel eszembe jutott, hogy ez az utolsó úszásom, kicsit el is érzékenyültem, pedig nem szokásom. Jól éreztem magam délelőtt, örülök, hogy itt lehettem, köszönöm mindenkinek, aki összerakott erre az utolsó úszásra, sok ember munkája van ebben. Tudtam, hogy mellen kéne valami jobbat úszni, az idő lehetett volna jobb, de nem lehetek elégedetlen. Sokat fejlődött a személyiségem, régebben egy ilyen úszás után magamba dőltem volna és senkivel nem álltam volna szóba. Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom. Itt az idő, hogy átváltsak a civil életre. Most leginkább szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni, és sokat pihenni, ám hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk” – fogalmazott Cseh László a finálét közvetítő M4 Sport kamerája előtt.

OLIMPIA, ÚSZÁS
FÉRFI 200 M VEGYES
1. Vang Sun (Kína) 1:55.00 perc
2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) +0.28 mp
3. Jérémy Desplanches (Svájc) +1.17
4. Szeto Daija (Japán) +1.22
5. Michael Andrew (Egyesült Államok) +2.31
6. Hagino Koszuke (Japán) +2.49
7. CSEH LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG) +2.68
8. Lewis Clareburt (Új-Zéland) +2.70

A csütörtök hajnali úszódöntőkről bővebben itt olvashatnak.

CSEH LÁSZLÓ
Született: 1985. december 3., Budapest
Klubja: BVSC-Zugló
Versenyszáma: 200 m vegyes
Olimpiai eredményei: 2. hely (400 m vegyes, 2008; 200 m pillangó, 2008; 200 m vegyes, 2008, 100 m pillangó, 2016), 3. hely (400 m vegyes, 2004; 200 m vegyes 2012), 4. hely (200 m vegyes, 2004), 6. hely (100 m hát, 2004), 7. hely (4×100 m vegyes váltó, 2004; 200 m pillangó, 2016)
További legjobb eredményei: világbajnok (400 m vegyes, 2005; 200 m pillangó, 2015), vb-2. (400 m vegyes, 2003; 200 m vegyes, 2005; 200 m vegyes, 2009; 100 m pillangó, 2013, 2015, 200 m pillangó, 2017), vb-3. (100 m hát, 2005; 200 m vegyes, 2007; 400 m vegyes, 2009; 200 m vegyes, 2011; 50 m pillangó, 2015), Európa-bajnok (100 m hát, 2004; 400 m vegyes, 2004, 2006, 2008, 2010, 2012; 200 m vegyes, 2006, 2008, 2010, 2012, 2014; 200 m pillangó, 2012, 2016; 100 m pillangó, 2016), Eb-2. (100 m pillangó, 2012; 200 m hát, 2006; 50 m pillangó, 2016), Eb-3. (4×100 m vegyes váltó, 2004; 4x100 m vegyes váltó, 2012, 2014, 2016; 4x200 m gyorsváltó, 2012)


 

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15
Ezek is érdekelhetik