Úszó Eb: Rogan kicsit sportszerűtlen volt másokkal szemben - Cseh

Vágólapra másolva!
2010.08.11. 20:04
Cseh László a budapesti úszó Európa-bajnokság 200 méter vegyes számának döntője utáni sajtótájékoztatón elmondta, nagy riválisa, Marcus Rogan nem mindig viselkedett sportszerűen.

„Fantasztikus élmény volt hazai közönség előtt versenyezni. Egy kicsi teher volt rajtam, hogy újra nyerjek egy hazai rendezésű Eb-n. Ennyi magyar előtt muszáj volt valamit virítani. A hazai közönséggel együtt született ez az eredmény. Kemény, de nagyszerű csata volt. Végig úgy éreztem, hogy elöl vagyok, a tévéről visszanézve sokkal szorosabb volt, mint ahogy belülről éreztem"– mondta Cseh László.

Európa-bajnokunk a nagy rivális Marcus Roganról is ejtett néhány szót. Cseh szerint az osztrák úszó néha sportszerűtlenül viselkedett.

„Marcus Rogan fejben próbált legyőzni, kicsit sportszerűtlen is volt másokkal szemben, hogy kinézett a középdöntők során, mielőtt célba ért. Utána pedig próbált úgy csinálni, mint aki el se fáradt. Volt egyfajta pszichikai hadviselés ellenem, de lelkileg nagyon felkészült voltam.

„Lehet, hogy jópofának tűntek Rogan nyilatkozatai, de azért kőkeményen ott van ezek mögött a piszkálódás. Nagyon vigyázni kell vele, szemben kedves velem, de úgy érzem, hogy hátba tudna döfni, ha megfordulok..."

Mint ismert, Cseh saját Európa-bajnoki csúcsát megdöntve diadalmaskodott 200 méter vegyesen.

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Úszás: Kárpátiék ezüstökről váltottak át aranyra

Utánpótlássport
2024.07.14. 17:30

Úszás: kánikulában ezüstös nyitány a korosztályos nyílt vízi Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.12. 20:14

Úszás: tovább gyarapodhat a magyar éremállomány junior nyílt vízi Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.11. 16:40

Úszás: három magyar döntős, arany és ezüst az ifjúsági Eb zárónapján

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:00
Ezek is érdekelhetik