Úszás: Hosszú és Pulai nyert a római verseny nyitó napján

Vágólapra másolva!
2014.06.13. 21:42
Két arany, két ezüst és egy bronz lett a nyitó napi magyar mérleg Rómában, a Sette colli (Hét domb) elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóversenyen, amelyen Hosszú Katinka és Pulai Bence győzött pénteken.

Hosszú a szokásos sűrű versenyprogramját ezúttal az 50 méter hát döntőjével indította, s „bemelegítésképpen” – a viadal honlapjának tanúsága szerint – nyolcadikként zárt (29.34 mp).

Kevéssel később viszont már mindenkit maga mögött hagyott a 400 m gyors fináléjában, amelyet országos csúcsától alig elmaradva 4:05.92 perccel nyert meg. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője 100 m pillangón nyolcadik (59.77), 50 m gyorson pedig ötödik lett (25.53).

A nap másik magyar elsősége Pulai Bence nevéhez fűződik: a Kőbánya SC versenyzője 100 méter pillangón végzett az élen 52.59 másodperces eredménnyel.

A második helyet szerezte meg – Hosszú mögött – Kapás Boglárka 400 m gyorson (4:07.13 p), míg a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel a pénteki nyitányon 100 m mellen (1:00.32) szorult a litván Giedrius Titenis mögé.

Az első nap egyetlen magyar bronzérme Kis Gergő nyakába került, aki a 800 m gyors döntőjében ért célba harmadikként (7:58.03).

A magyar finalisták közül Bernek Péter 400 m gyorson ötödik lett (3:52.15).

Kiss László szövetségi kapitánynak az augusztusi Eb-re készülő válogatottjai közül a római viadal három napján összesen kilencen próbálnak szerencsét, a csapat tizedik tagja, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László vállpanaszok miatt nem utazott el az olasz fővárosba. Hosszú a szokásos sűrű versenyprogramját ezúttal az 50 méter hát döntőjével indította, s „bemelegítésképpen” – a viadal honlapjának tanúsága szerint – nyolcadikként zárt (29.34 mp).

Kevéssel később viszont már mindenkit maga mögött hagyott a 400 m gyors fináléjában, amelyet országos csúcsától alig elmaradva 4:05.92 perccel nyert meg. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője 100 m pillangón nyolcadik (59.77), 50 m gyorson pedig ötödik lett (25.53).

A nap másik magyar elsősége Pulai Bence nevéhez fűződik: a Kőbánya SC versenyzője 100 méter pillangón végzett az élen 52.59 másodperces eredménnyel.

A második helyet szerezte meg – Hosszú mögött – Kapás Boglárka 400 m gyorson (4:07.13 p), míg a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel a pénteki nyitányon 100 m mellen (1:00.32) szorult a litván Giedrius Titenis mögé.

Az első nap egyetlen magyar bronzérme Kis Gergő nyakába került, aki a 800 m gyors döntőjében ért célba harmadikként (7:58.03).

A magyar finalisták közül Bernek Péter 400 m gyorson ötödik lett (3:52.15).

Kiss László szövetségi kapitánynak az augusztusi Eb-re készülő válogatottjai közül a római viadal három napján összesen kilencen próbálnak szerencsét, a csapat tizedik tagja, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László vállpanaszok miatt nem utazott el az olasz fővárosba.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
16 órája

NS-pódiumbeszélgetés: Sport a Polgári Mulatóban

Egyéb egyéni
2025.02.06. 14:31

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40

Hosszú Katinka pályafutása számokban

Úszás
2025.01.09. 12:58

„Visszavonult minden idők egyik legjobbja” – nemzetközi sajtóvisszhang Hosszú Katinka bejelentéséről

Úszás
2025.01.09. 10:05
Ezek is érdekelhetik