Úszó Eb: egy hetedik hellyel búcsúzunk a szombattól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.21. 19:16
A magyar 4x200-as férfi gyorsváltónk a hetedik helyen végzett a londoni vizes Európa-bajnokságon. A kontinens legjobbja Hollandia lett.

Kozma Dominik kezdett a magyar csapatban, az első száz méter után a hatodik helyen fordult. Meglepetésre Izrael és Olaszország kezdett be nagyon, de nem bírták végig az első kétszázat. A váltásnál Lengyelország volt az élen, Kis Gergő a negyedik helyről kezdte meg saját kétszáz méterét…

Hogy aztán még onnan is visszacsússzon, háromszáznál utolsó helyen volt a magyar váltó. Az élre közben a britek úsztak föl.

Telegdy Ádámon volt ezután a sor, hogy valahogy visszahozza a magyar reményeket, de ötszáznál is még csak a hetedik helyen haladt. Aztán majdnem négy másodperces hátránnyal adta át a „lehetőséget” Bernek Péternek.

A befejező emberünk az izraeli váltót maga mögött tudta tartani, de arra már esélye sem volt, hogy előrébb kerüljön. A hetedikek lettünk, rosszabb időeredménnyel, mint amit délelőtt úsztunk.

A hollandok lettek az Európa-bajnokok.

ÚSZÓ EB, LONDON
FÉRFI 4X200 MÉTER GYORS, DÖNTŐ

1. Hollandia 7:07.82
2. Belgium +0.46
3. Olaszország +0.48
4. Lengyelország +0.49
5. Franciaország +1.36
6. Nagy-Britannia +2.91
7. Magyarország (Kozma Dominik, Kis Gergő, Telegdy Ádám, Bernek Péter) +5.17
8. Izrael +9.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik