Úszás: az ifjúsági ob-n újabb riói kvótásunk lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 19:09
Bővülőben a riói magyar úszóválogatott: mivel véglegessé vált, hogy négy váltó szerepelhet a játékokon, így nyolc váltóúszó benevezésére nyílik lehetőség – számukra egyetlen kritérium van, hogy legalább az ún. B-szintet teljesítsék az adott váltószám távján.

Nos, a Hódmezővásárhelyen zajló országos ifjúsági bajnokságon 200 gyorson mindez sikerült a 17 esztendős Holló Balázsnak, az egriek fiatalja bőven az 1:51.75-ös szint alatt teljesített (1:51.28). Hozzátehetjük, hogy fájdalmasan közel járt a 16 esztendős érdi Milák Kristóf (1:51.86), valamint a kőbányás Reményi Ármin is (1:51.89).

A számot nyerő Márton Richárd pedig tovább javított eddigi szintjén (1:50.13), azaz Holló Balázzsal ő már gyakorlatilag készülhet a játékokra, a 4x200-as kvartettbe nevezhető versenyzőként, a többieknek pedig még a 4x200-as váltó első embereként lehet esélye a további versenynapokon, illetve – mivel az ob egyben a FINA kvalifikációs viadalai között szerepel – előre bejelentett ún. csúcskísérletek keretében nyílhat alkalom a riói csapattagság kiharcolására.

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kós Hubert országos csúccsal nyerte futamát 100 háton és legjobb idővel középdöntős

Párizs 2024
2024.07.28. 12:24

Íme, úszóink és vívóink programja percre pontosan!

Párizs 2024
2024.07.28. 09:30

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37
Ezek is érdekelhetik