Úszás: György Réka 200 m háton olimpiai A-szintet úszott

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 21:49
Az utolsó csata az óra ellen: a Tüske-uszodában rendezett Budapest Openen a hivatalos versenyprogramban, illetve úgynevezett bejelentett csúcskísérletek keretében próbálják a versenyzők teljesíteni az olimpiai kiküldetéshez szükséges szinteket.
A nyitónapon ez György Rékának sikerült, akinek a 200 hát második kvótáját sikerült megszereznie (2:09.64), igaz, az eddigi „tulajdonos”, a londoni Eb-n 2:10.64-et úszó Burján Kata még szintén próbálkozhat szombatig.Szintén ígéretes eredmények születtek férfi 100 gyorson, ahol Pulai Vince, Gyárfás Bence és Reményi Ármin is elérte a váltóinduláshoz szükséges B-szintet, ezek után Hargitay András szövetségi kapitány döntésén múlik, ki kerülhet be a riói csapatba (és persze még bővülhet a kör, illetve átrendeződhet a rangsor a következő napokban).Lobanovszkij Maxim pedig nyolc századmásodperc híján (22.34) az A-szintet teljesítette 50 gyorson – mivel az egy hossz nem égeti ki a sprintereket, ezért ő még neki fog rugaszkodni a „sebességtesztnek”. És ha már sebesség: száz mellen egészen ígéretes tempóra gyorsult fel Horváth Dávid, így remény van arra, hogy fő számában, kétszázon megszerzi a másik indulási lehetőséget Gyurta Dániel mögött.Az 1. nap bajnokai

Férfiak

Férfiak

200m gyors: Kis Gergő (Dunaharaszti) 1:49.02
50m hát: Budai Lajos (Bácsvíz) 26.45
400m vegyes: Grátz Benjámin (Százhalombatta) 4:16.00
4x100m gyors: Dunaharaszti MTK 3:38.93

Nők
1500m gyors: Szilágyi Nikolett (Dunaharaszti) 17:13.01
50m pillangó: Szokol Szonja (Bácsvíz) 27.32
200m mell: Halmai Petra (Hullám '91) 2:28.98
400m vegyes: Paróczi Eszter (Kőbánya) 5:11.87
4x200m gyors: Eger 8:56.52
Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik