Úszás: Ebből a történetből nem jöhetek ki rosszul – Kenderesi

– Gonoszkodhatok?
– Ha nagyon muszáj… – reagált a kérdésre az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, a Pécsi Nonprofit úszója.

– A riói olimpián bronzérmet szerzett kétszáz pillangón, majd jött 2018-ban az Európa-bajnoki második hely, ha ezt nézem, szomorkodhatunk, hiszen az idei is páros év, vagyis a statisztika alapján újabb jó eredménynek örülhetett volna, ha viszont azt, hogy az elmúlt négy évben kettőig számolhattunk Kenderesi Tamás kapcsán, akkor…
– Tényleg gonosz egy kicsit. Pedig az élsport, különösen az úszás már csak ilyen, nüanszokon múlik sokszor, összejön-e a siker.

– Vagyis hagyjuk a statisztikát, a páros esztendőket, és nézzünk előre?
– Mindenképpen, ráadásul nem is hagyott túlságosan mély nyomot bennem, hogy elhalasztották az olimpiát, legalábbis akkorát biztosan nem, hogy ez a jövőben bármiféle problémát jelentsen. Még akkor sem, ha úgy érzem, készen álltam a nagy versenyre, ha az volt bennem, hogy nagyon jónak kell lennem az olimpián, hiszen jól mentek az edzések, az év eleje óta bennem volt tíz hét kőkemény munka, és egyszer csak hirtelen szakadt félbe minden.

– Akkor mégiscsak küzdött az érzéseivel.
– Az úszás elég monoton sportág, természetes, hogy a felkészülés során jönnek a holtpontok, az a nyerő, aki ezeken minél hamarabb túllendül – nekem a járvány előtti hetekben és hónapokban éppen az olimpia segített ebben: a nehezebb napokon az adott erőt, hogy közeledik Tokió. Ez sosem egyszerű: óriási energiákat vesz el az embertől, hogy túljusson egy-egy holtponton. Szóval, ha ezt nézem, persze, nagyon sajnálom, hogy elhalasztották az olimpiát, de az első pillanattól azt érzem, hogy ebből a történetből nem jöhetek ki rosszul.

– Ezt kifejtené?
– Leghamarabb novemberben vagy decemberben lehet versenyünk, bár már hallottam októberi időpontról is, de még az is messze van, vagyis noha most is edzünk, kicsit kitisztul a fejem, regenerálódik a testem, így aztán amikor elkezdődik az olimpiai felkészülés, sokkal könnyebben hozom majd meg azokat az áldozatokat, amelyeket meg kell hoznom ahhoz, hogy sikeres legyek Tokióban – még motiváltabban készülhetek az olimpiára.

– Ebben az átmeneti időszakban jól viseli a faltól falig úszást, a monotonitást?
– Igyekszem az edzések előtt és után kikapcsolódni, ez segít, ahogy az is, hogy a megszokotthoz képest egy órával később kezdünk reggelente. Sokkal frissebbnek érzem magam amiatt, hogy csak reggel hétkor kell beugranom a vízbe, és nem hatkor.

– Ráadásul ezekben a hetekben a technika csiszolására, a hiányosságok javítására is van idő, már ha az ön esetében van ilyen.
– Még Hosszú Katinkának és Cseh Lászlónak is mindig akad ilyen, minden legendának van hová fejlődnie – az esetemben, akinél századokat-tizedeket lehet hozni még a kétszáz méter alatt, pláne így van. A fordulók utáni métereim botrányosak...

– Ezen hogy lehet javítani?
– Nagyobb pihenők beiktatásával csak azt a résztávot, azt a tizenöt métert kell gyakorolni. Sokat. És versenyszituációt imitálva.

– Ha már „megbontottuk” a kétszáz métert, árulja el, a táv melyik pillanatát, méterét, részét élvezi a legjobban?
– Az egészet imádom! Ezt leginkább a riói olimpia mondatja velem – sosem fogom elfelejteni azt a versenyt, azt a három kétszáz métert.

– Nem is kell, ráadásul nemrég vissza is nézhette a riói úszását az M4 Sporton.
– Nagyon vártam az ismétlést, aznap az edzés végén mondtam is az edzőmnek, Tari Imrének, hogy „Na, mester, este nyerünk még egy olimpiai érmet!”. Így, ilyen formában még nem láttam a közvetítést, a szívem a torkomban dobogott, s miközben néztem a felvételt, azt éreztem, egyre csak nő az erőm a folytatáshoz.

– Az ismétlés kellett ahhoz, hogy visszajöjjenek a riói érzések, vagy egyébként is gyakorta emlékszik vissza azokra a napokra?
– Azokat az érzéseket nem lehet elfelejteni!

– Az előfutamban és a középdöntőben is megverte Michael Phelpst, hogy utóbbi esetben ez hogyan sikerült, majdhogynem felfoghatatlan – félelmetesen hajrázott.
– Ott nem érdekelt, mi lesz később, mondjuk, húsz perc múlva, vagy másnap a döntőben, vagy éppen a finálé után, csak az számított, hogy ott vagyok a vízben, és ott van Phelps is mellettem. Csak az érdekelt, hogy mindent megtegyek azért, hogy megverjem őt, mert nem hittem abban, hogy a döntőben lesz esélyem ellene, azt meg egyáltalán nem tudtam, mikor úszhatok ellene megint.

– Ugye tudja, hogy sok sportoló használja a monitorozást, vagyis él azzal, hogy a nagy versenyek előtti percekben előhívja a korábbi sikerei képeit?
– A jövőben én is megpróbálom ezt, ráadásul a nagypapám fel is vette a riói ismétlést, vagyis bármikor meg tudom nézni – ha jön egy mélypont, biztos, hogy elő is veszem.

– A múlt után nézzünk előre: tart attól, hogy a következő egy évben felbukkan egy tehetség, kell félni a feltörekvő fiataloktól?
– Figyelni mindenkire kell, persze esténként nem félelemmel a szívemben fekszem le, de résen kell lenni. Ráadásul én mindig „felfelé” figyelek, a ranglistaelsőt nézem, azaz ha arra gondolok, hogy győzni akarok, akkor nekem Milák Kristófot kell megvernem.

– Vagyis amikor nehezen halad a vízben az edzéseken, akkor a riválisára gondol, és felgyorsul?
– Igen, az határozottan segít, ha arra gondolok, hogy Kristófot meg kell vernem – mielőtt bárki félreértené: ha Cseh Laci lenne a világelső, vagy éppen Chad le Clos, akkor rájuk koncentrálnék. Egyébként az edzéseken segít az is, hogy visszaidézem magamban, milyen is volt Rióban a vízfogásom, hogyan vettem a levegőt.

– Azért nyáron talán vehet egy nagyobb lélegzetet is, másként: tervez hosszabb pihenőt?
– Augusztusban minden bizonnyal pihenek, de nem akarom a nulláról újrakezdeni, úgyhogy teljesen biztosan nem állok le. Egyelőre nem szakadok bele az edzésekbe, igyekszem javítani a hibáimat, és minél többször kikapcsolódni, hogy szeptemberben úgy vághassak bele az olimpiai felkészülésbe, hogy mindent bele! Az biztos, hogy ami nem fér bele egy komoly és kemény felkészülésbe, az nem is fog – pozitívan gondolkozom, máshogy nem foghatom fel a történteket, csak úgy, hogy nyertese vagyok a halasztásnak.