Hiába várta vissza a holtak lelkét Helsinki 90 éve született bajnoka

Nem célom az évtizedek alatt százszor elmeséltek és leírtak ismétlése, a közismert történések százegyedszeri közlése, ennél érdekfeszítőbb újdonságok után kutatni egy minden részletében feltérképezettnek hitt területen. Ezzel a szándékkal merültem el az 1930. október 10-én született kiváló úszó, a nevét 1947 nyarán Temesre módosító  („Egy újságíró találta ki nekem, akinek is két hossz közt az edzésen rábólintottam: jó, az jó lesz.”)   Tuider Judit életvizében, és szerény felfedezést tettem. Rácsodálkoztam a sok kapcsolódási pontra, amely az 1952-ben Helsinkiben a 100 méter gyors aranyát favoritként bronzra „rontó”, a váltó tagjaként némiképp vigasztalódó Temest a királykategória másik nagy egyéniségével, az 1936-ban Berlinben olimpiai bajnok Csik Ferenccel összeköti.

Kezdem a földi létüket meghatározóval (vagy behatárolóval), amely Csiknek vég-, Temesnek kezdőpont. Úgy hívják: Sopron. Kilencven éve a leghűségesebb városban látta meg a napvilágot Temes, és március 29-én múlt hetvenöt éve, hogy egy amerikai légitámadás után a Patak utcában, a régi várfal mellett megtalálták Csik holttestét. Az 1944 októberében behívott, katonaorvosként helytálló „Ferkó” és állomáshelye, a szolnoki hadi csapatkórház a front nyugatra húzódása miatt előbb Budapestre, majd december legelején Sopronba települt át, ahol nagyszüleinél tartózkodott Temes. Ám az első, december 6-i súlyos légi csapással a határszéli városra is ráborult a bizonytalanság súlyos leple, s mert vészesen közeledett az ostromgyűrű bezárulása a főváros körül, a kis Judit és családja december 24-én vonatra ült, hogy még „kapuzárás” előtt elérje Budapestet. Csakhogy a szovjetek éppen ezen a napon foglalták el Bicskét, egyúttal elvágták a vasúti összeköttetést Buda felé – a szerelvényt pedig a Tuider famíliával együtt karácsony első napján, 25-én visszafordították Sopronba.

A két embert specialitásuk, a 100 méter gyors mellett összeköti az olimpiai rekord is. Csik az 1936-os fináléban beállította az amerikai Peter Fick előfutamban elért 57.6 másodperces csúcsidejét, Temes 1952-ben Helsinkiben az időfutamban 1:05.5 perc alatt a falhoz érve szárnyalta túl az addigi legjobb ötkarikás eredményt. Csik a harmadik helyen végző 4x200-as váltó utolsó embereként 1936. augusztus 11-én csapott célba Berlinben, csaknem nyolc évtizeddel később, 2013-ban ugyanezen a napon hunyt el Temes. Mindketten orvosi egyetemet végeztek, és ugyanúgy fontosabbnak tartották civil hivatásukat, mint a versenysport erőltetését mindenáron. Esküvőjüket is hasonlóképpen időzítették, egyaránt huszonhetedik életévükben, 1940-ben, illetve 1957-ben házasodtak meg, és mindkét család egy-egy fiúcskával és kislánnyal gyarapodott – ugyanebben a sorrendben.

Végül egy sokadik közös nevező, amely egyúttal meg is különbözteti őket: egy-egy olimpiai arany- és bronzérmet akasztottak a nyakukba, ám míg Csik egyéniben ment a mennybe, az előfutamban olimpiai csúcsot repesztő, az elődöntőből csak nyolcadikként továbbsurranó Temes lemerevedett a fináléban. Sokszor beszélt a történtekről, de sohasem tudott jó szívvel emlékezni Helsinkire, mint „dicsőséges kudarcaim egyikére”    gondolt vissza rá.

„Kikászálódtunk, és a fagyos szélben dideregve caplattunk vissza a starthoz. Én kioldottam a sapkámat, a derékig érő, kontyba font hajam lebomlott, a zsinór elszakadt. Zavaromban azt sem tudtam, hol vagyok, mit tegyek. Másik sapkám nem volt, így a zsűri engedélyezett néhány perc szünetet, hogy szerezzek egyet. Az orosz pólósok szántak meg”     – nyilatkozta 2001 decemberében a Népszabadságban. Igen, míg Csik meglepve a világot maga mögött tartotta az esélyes japánokat, Temes begörcsölt, és 1952-ben Szőke Kató hajtotta végre a bravúrt: három héttel 17. születésnapja előtt (!) ült fel a királynői trónra. A bájos tini volt az egyetlen, aki a rajtkövön maradt a visszafújt első start után, vagyis higgadtan, szárazon várta a második csobbanást. Az ötvennél elsőnek forduló, egyre inkább erőlködő Temes nyolcvan méterig bírta, kilencvennél már előtte tempózott Szőke, végül a holland Hannie Termeulen is megelőzte egy tizedmásodperccel – és még örülnie is kellett, hogy őt hozták ki harmadiknak, merthogy rajta kívül még ketten értek el 1:07.1-et...

A 4x100-as váltó időfutamában a pihentetett Temes helyett Littomeritzky Mária kapott lehetőséget, a fináléban viszont a legerősebb magyar négyes vette fel a harcot – és 4:24.4 perces világrekorddal lepipálta a mezőnyt, csaknem öt másodpercet vert a hollandokra. A Szőke Katótól az 1954-es torinói Európa-bajnokságon is kikapó Temest nem kártalanította a csapatdiadal, egész életében lelki nehezékként hordozta a helsinki egyéni bronzot.

S ha már lélek...

A rákkutatás iránt érdeklődő, ennek is betudhatóan a kórboncnoki hivatást választó egykori klasszis a holtak lelkéről, valamint munkájáról – immár nyugalmazott osztályvezető főorvosként – így nyilatkozott 1997-ben a Magyar Nemzetnek:  „Olyan krimihez tudom hasonlítani ezt a tevékenységet, amelyben a detektív a könyv utolsó négy lapján tárja fel a bűncselekmény addig rejtélyes szálait. A patológus előtt ugyanígy nyílik fel az utolsó négy oldal, tisztázódik előtte, miért ért véget egy emberélet. (...) Ha a holtak lelkei visszatérnének, felette sokan keresnének meg, hiszen pályám alatt vagy huszonötezer tetemet boncoltam fel.”

Több kiváló kollégájáról tudta, hogy hívő emberek, de nem értette őket, amit azzal indokolt, ha valakihez, hozzá vissza kellett volna jönnie legalább néhány léleknek –  „de hiába vártam, egy sem jelentkezett közülük”.  A szabadgondolkodó fiatalokból álló, többek között a tudományos igazság szentségét hangoztató, 1909 és 1918 között működő Galilei Kör hagyományait a Galilei Társaság alapításával 1991-ben többedmagával felélesztő, bevallottan megrögzött ateista Temes és a mélyen hívő, az 1938-as budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszuson előadást is tartó Csik Ferenc lelke – ha kapcsolódási pontjaikból indulok ki – itt, a földön mintha gyakran keresztezte volna egymás útját.

Hús-vér emberként vélhetően nem futottak össze (Temes biztosan tett volna róla említést, hiszen védnöke volt az 1978-tól Sopronban megrendezett Csik Ferenc-emlékversenyeknek, „Ferkó” özvegyével találkozott is), de talán odaát testetlen egymásba botlottak. S ha esetleg a felboncolt halottakból feltámadó lelkek is pótolni kívánták az árnyékvilágban hiányolt randevút, bizony sok négyoldalas detektívjelentést kellett felolvasnia Temesnek, hogy tudassa velük földi életük megszűntének miértjeit.