Uszonyos úszó-vb: hat magyar arany született

Vágólapra másolva!
2021.06.19. 13:14
A mieink 19 éremmel, közte hat arannyal minden idők legjobb hazai eredményét érték el az olaszországi Lignanóban rendezett junior uszonyos úszó-világbajnokságon – írja a Magyar Távirati Iroda.

„Hat arany-, nyolc ezüst- és öt bronzéremmel zártunk. Ez minden idők legjobb junior-világbajnoki szereplése, ami önmagáért beszél! Külön kiemelném, hogy az érmek jelentős részét olyan fiatalok szerezték, akik még jövőre is ebben a korosztályban versenyeznek. Négy váltó versenyszámban is érmet szereztünk, ami jól mutatja, mennyire kiegyensúlyozottan erős volt a mostani juniorválogatott” – összegzett Veress András, az öt aranyérmet szerző gyöngyösi kettős, azaz Kiss Nándor és Pernyész Dorottya edzője az MTI-nek.„Hat arany-, nyolc ezüst- és öt bronzéremmel zártunk. Ez minden idők legjobb junior-világbajnoki szereplése, ami önmagáért beszél! Külön kiemelném, hogy az érmek jelentős részét olyan fiatalok szerezték, akik még jövőre is ebben a korosztályban versenyeznek. Négy váltó versenyszámban is érmet szereztünk, ami jól mutatja, mennyire kiegyensúlyozottan erős volt a mostani juniorválogatott” – összegzett Veress András, az öt aranyérmet szerző gyöngyösi kettős, azaz Kiss Nándor és Pernyész Dorottya edzője az MTI-nek.

Az elvárásokkal kapcsolatban Kókai Dávid csapatvezető a vb előtt úgy fogalmazott, hogy 15 érem is összejöhet a magyaroknak, akik ezt is túlteljesítették.

Az esemény kiemelkedő versenyzője az a Kiss Nándor volt, aki három számban diadalmaskodott, ebből 400 méteres felszíni úszásban korosztályos világcsúcsot ért el. Pernyész két aranya mellett még egy ízben Pázmányi Sándor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Legfrissebb hírek

Úszás: ismét uszonyos és búvárúszó világkupának ad otthont Eger

Úszás
2023.04.13. 18:48

Három sportág klasszisa – Senánszky Petrát a változatosság gyönyörködteti

Úszás
2022.11.05. 13:36

Uszonyosúszó-vb: a magyarok zártak az éremtáblázat élén

Egyéb egyéni
2022.07.24. 13:50

Uszonyosúszó-vb: három nap után már 17 éremnél a magyarok

Egyéb egyéni
2022.07.23. 12:06

Uszonyosúszó-vb: hat magyar érem a második napon

Egyéb egyéni
2022.07.22. 10:46

Az elbűvölő Senánszky Petra már most fantasztikus karriert tudhat magáénak

Egyéb egyéni
2021.07.09. 17:03

Uszonyos úszás: 14 magyar érem a világbajnokságon

Úszás
2021.07.08. 21:00

Uszonyosúszás: Senánszky 50 és 100 méteren is indul Egerben

Úszás
2020.02.18. 14:38
Ezek is érdekelhetik