– Javában zajlanak a Nemzetközi Úszóliga küzdelmei, a harmadik kiírásban az első évadban győztes Energy Standard csapatát erősíti, ám nincs ott a nápolyi viadalokon. Hogyhogy?
– Többen megkerestek, mindenkinek jeleztem, hogy csak novembertől vállalom a versenyzést – árulta el a tokiói olimpián 200 méter pillangón negyedik helyezett Kapás Boglárka (UTE). – Őszintén szólva meglepődtem, hogy az Energy Standardnak így is szüksége van rám, de örömmel indulok a versenyeken.
– Mely távokon számít önre a csapat?
– Erről még nem egyeztettünk, de úgy vélem, kétszáz pillangón és négyszáz gyorson úszom – a négyszáz vegyeshez olyan nagyon nem ragaszkodnék...
– Hogyan illeszthető bele a felkészülésébe az ISL-sorozat?
– Mivel olimpia után vagyunk, kaptam két hónap pihenőt az edzőmtől, Virth Balázstól. Novemberben viszont már újra ott leszek az uszodában, és belefér a felkészülésbe, hiszen a következő nagyon fontos versenyt, a világbajnokságot májusban rendezik Fukuokában.
– Megy is a pihenés? Képes elengedni az úszást?
– Ó, azzal nincs gond, ki tudok kapcsolni mindent. Nagyon furcsa, mert ahogy távolodunk az olimpiától, egyre erősödik bennem az érzés: mintha nem is ebben az évben rendezték volna meg. Előfordult már, hogy odajöttek hozzám az emberek, én meg majdnem visszakérdeztem, milyen olimpiához gratulálnak? Ennek egyébként örülök, mármint, hogy így érzek, mert ez azt is jelenti, képes vagyok szebben látni Tokiót. De hogy valaha is örülni fogok a negyedik helynek, azt nem hiszem...
– Megsiratta?
– Meg, egy egész napig. Persze az edzőmmel is megbeszéltük a történteket, volt szó sok mindenről, de nem hiszem, hogy a kifogáskeresésnek van értelme, mert kiúsztam magam – persze alakulhatott volna jobban minden, ám kár boncolgatni azt a döntőt. Próbálom elfogadni, hogy ezúttal a negyedik helyet sikerült elérnem.
– De egyértelműen csalódás önnek?
– Igen, és leginkább azért, mert rengeteg munka volt bennem. Még mindig értetlenül állunk a történtek előtt, hiszen az előfutamban és a középdöntőben is minden úgy történt, ahogy terveztük, ahogy szerettük volna. A döntőben nem.
– Hogyan dolgozza fel a történteket, hogyan emészti meg a kudarcot?
– Sokat kell rá aludni, az segít! És az is, hogy körülöttem mindenki támogat, biztat, mondván, a negyedik hely is szép. Ez ugyan elsőre sohasem hat meg, de minél több embertől hallom, egyre inkább rájövök, hogy igazuk van. Az viszont biztos, hogy a tokiói szereplésem sosem válik a szívemet melengető emlékké. Jólesik, hogy rengetegen írnak, bátorítanak, sokan gondolják fontosnak, hogy gratuláljanak. Ez is segít, és erőt ad a folytatáshoz, de ha a következő olimpiára is kijutok, biztos, hogy igyekezni fogok kevesebb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy ez egy olimpia. Tokióba is így utaztam, legalábbis azt hittem, hiszen igyekeztem nem foglalkozni ezzel, levenni a terhet a vállamról, aztán a döntő napján mégiscsak úgy keltem fel, hogy itt van a nap, most kell a legjobbnak lenned. És ezt éreztem végig – túlságosan is.
– Mi pakoltuk a terhet a vállára?
– Pakoltam én is a magaméra, nem féltem kimondani, hogy az éremszerzés a célom. A saját elvárásom nekem sokkal fontosabbak, mint másoké.
– Nem kifogás, nem mentség, mégis tény: az európai úszóknak nem sikerült túl jól a tokiói olimpia.
– A női mezőnyre ez a kijelentés még inkább igaz, hiszen európai nem is nyert, és a dobogón is csak négyen állhattak. Tudtuk, nem lesz ideális, hogy reggel ússzuk a döntőket, s ez így is volt, de kár ezen tűnődni most már. Ilyen a sport – egyszer így sikerül, másszor úgy.
– De ugye folytatja?
– Igen, mindenképp!
– A tokiói negyedik hely miatt is?
– Eleve úgy terveztük, hogy folytatom, bár ha jól sikerült volna Tokió, nem biztos, hogy kitartottam volna a következő olimpiáig, így viszont addig minden bizonnyal maradok az uszodában.
– Ráadásul Párizs már csak egy nagy levegővételnyire van.
– A három év mindenképpen beláthatóbb idő, mint a négy, tényleg nincs már olyan nagyon messze.
– És kétszáz pillangón jut el odáig?
– Maradok ennél a számnál. Bárhogy is sikerült Tokió, az már bebizonyosodott, bejött a váltás, az, hogy a gyorsról pillangóra tértem át. Beletettem a szívemet-lelkemet a felkészülésbe, és rengeteget dolgoztam, ezt szeretném folytatni Párizsig. Mindent összevetve nagyon boldog vagyok, hogy megrendezték az olimpiát Tokióban.