A földönkívüli ember – Csurka Gergely publicisztikája

Milák Kristóf szerdai bejelentésének kölcsönzött némi bájt, hogy napra pontosan egy évvel korábban, június 21-én úszta újabb elképesztő világrekordját a Duna Arénában, a budapesti világbajnokságon.

Az volt az a 200 pillangó, amelynek élő streamjében az akkor még FINA elnevezésű világszövetség szakkommentátorából a fél távnál felvillanó 51.89 láttán egy azóta sokat idézett mondat szakadt ki: „That’s a freestyle split!” Azaz: ilyen részidő inkább 200 gyorson szokott jönni a százas fordulónál.

Június 21-én, 2022-ben, ebéd környékén Kristóf azért üzent whatsappon, hogy dobjak már át neki néhány angol mondatot, mert ismeri önmagát, és este, a döntő után ötezer ember előtt nem akar rögtönözni, viszont görcsösen sem akar összefüggéstelen paneleket préselgetni, merthogy az összes világbajnoknak azonnal mikrofont dugnak az orra alá, hogy élő egyenesben öntsék szavakba a győzelem mámorát. A mi hősünk pedig perfekcionista minden tekintetben, azaz valami eredetivel akart itt is kirukkolni. Nem akarnám sokáig színezni, de ott, délután negyed kettő tájt kérdésemre határozottan ötven-ötvenre adta, hogy világrekordot fog úszni. Aztán este, miután megcsinálta, minden addigi kétkedésemre rácáfolva, kábé 200-as pulzussal szóról szóra azt a szöveget mondta el, amit néhány órával korábban összeraktunk.

2023. június 21-én szinte ugyanabban az órában megint jött tőle egy whatsappüzenet.

„Beszélgessünk akkor.”

És innen már tudtam, nem lesz visszaút: hamarosan szép kerek magyar mondatokat fogunk megalapozni arról, hogy miért nem indul el júliusban a fukuokai világbajnokságon.

Sokaknak sokként hatott – a sportágat belülről kicsit is ismerők számára már kevésbé. Ám még reménykedtünk, ötven-ötven, hogy mégis összekapja magát, mert hisz tudjuk: zseni. Ezúttal azonban a másik ötven jött be.

Az első repedések már március végén megjelentek; hittük, csak a szokásos, elvégre Kristófnál az a nagy egész része, hogy időnként el-eltünedezik minden külön értesítés nélkül. Akkoriban futottam össze Cseh Lacival, aki megjegyezte, Miláknál ennek bőven bele kell férnie, sőt. Valószínűleg többet nyer azzal, hogy ekkor-akkor időnként egy kicsit kiszáll a mókuskerékből. Szüksége van rá, ilyen alkat, és az ő hihetetlen képességeinek hála ez a legcsekélyebb mértékben sem hagy nyomot az eredményességen. Különben is, ez ment Tokió előtt is, tavaly is, azaz nem azon múlt, hogy Selmeci Attila állt a parton vagy Virth Balázs; világrekord jött mindkét edzővel, és az aranyak is sorjáztak.

Csakhogy a kihagyások egyre sűrűbbé váltak. A márciusig elképesztő munkát végző, edzője szerint az utolsó edzőtábor után félelmetes formába lendülő világsztárunk egyszerűen képtelen volt rávenni magát, hogy az addigi intenzitással csinálja tovább a tréningeket. Az ob-n még „sétált” egy 1:52-es időt – csupán ismétlésképp: rajta kívül 2010 óta mindössze négyen tudtak egyszer-egyszer 1:53 alá kerülni, neki bezzeg ez volt a 12. alkalom 2018 tavasza óta. Még egyszer: tizenkettő és négy. A tizenkettő: Milák, a négy: Phelps, Cseh, Le Clos és Szeto, egyszer-egyszer. A kaposvári 1:52 speciel úgy jött össze, hogy az edzőtábor és a bajnokság közötti tíz edzésből csupán négyen volt ott Kristóf; ennél elképesztőbb módon semmi sem mutatja, mennyire más kategóriát képvisel, mint bárki más, aki valaha 200 pillangót úszott a legmagasabb szinten.

Mégsem tudott visszaállni rendesen a melóba. A berkekben ment a fejcsóválás – egyrészt mindenki tisztában van azzal, hogy a legtehetségesebbnek is kizárólag akkor lehet esélye ebben a sportágban, ha elvégzi a nem kevés munkát a vízben és a parton egyaránt. Másrészt a magyar úszósportban valahogy sosem volt kérdés, hogy a versenyzők odateszik magukat. Aki egy bizonyos szint fölé ért, az mindig, minden körülmények között jött, kiköpte a tüdejét, akár jólesett, akár nem. E kultúra kialakulásáért nyilván sokat tettek anno a Széchy Tamás- és a Kiss László-féle műhelyekben – senki sem sírja vissza az akkori módszereket, mint ahogy senki sem alkalmazza őket, átlépett rajtuk a 21. század. Mégis, itt maradt utánuk a fegyelem, annak feltétlen elfogadása, hogy amit az edző mond, azt hovatovább vakon illik végrehajtani.

Nem véletlenül mondják, hogy akik ebbe beleállnak, azoknak biztos van valami kattanásuk. Elvégre az úszás ezen a szinten már nem egészségmegőrző rekreációs tevékenység, sokkal inkább az a lényeg, hogy minél kijjebb tolódjék a fájdalomküszöb. Michael Jordan legendás mondása szerint a bajnokságokat üres csarnokokban szokták megnyerni – minden sportra igaz ez, de az úszásra hatványozottan.

Nem, átlagemberként garantáltan nem tudjuk elképzelni, milyen elementáris erőfeszítés, hány órányi brutális edzés ment le az üres Duna Arénában annak érdekében, hogy 2022. június 21-én Milák Kristóf 1:50.34 perc alatt ússzon le 200 métert pillangózva, ötezer ember őrjöngése közepette. Másnap a Nemzeti Sport címlapján öles betűkkel ordított: „M. K., a földönkívüli.”

Egy évvel később egyáltalán nem ordított a cím, nem ez volt a vezető anyag, csupán felül jött a szolid közlés, hogy Milák Kristóf kihagyja a világbajnokságot.

A földönkívüliről kiderült: alapvetően emberből van.

Továbbra sem mondanám, hogy egy közülünk, mert belőle tényleg csak egy van – ám ettől még ő is képes besokallni, mint bármely más földi halandó, képes telítődni, és megesik, hogy nem leli örömét abban, amiben mindenki másnál tehetségesebb.

Jó lett volna, ha ez nem történik meg, hiszen a nagy generáció, Cseh Laci, Gyurta Dani és Hosszú Katinka visszavonulásával (leszálló ágba kerülésével) a medencés úszók közül kizárólag ő tudott érmet nyerni a legutóbbi olimpián, majd a budapesti világbajnokságon. És azért is szívhatjuk kissé a fogunkat, mert távolmaradása azt is jelenti, hogy épp az ötödik sebességi fokozat kerül ki a gyorsváltók motorjából, holott 4x200-on az Európa-bajnok, 4x100-on az Eb-ezüstérmes kvartettről beszélünk.

Az amerikaiak esetében egy vállvonással elintézhető, hogy – megint csak pontosan egy éve – Caeleb Dressel csendesen összecsomagolt, és a vébé közepén hazament Amerikába. A britek már jobban megérzik, hogy minden idők legzseniálisabb mellúszója, Adam Peaty ezt a nyarat is feláldozza, de azért így is izmos a csapatuk.

Hanem mi? Akiknél a siker momentán szinte kizárólag Milák Kristófon múlt? Hogy fogunk így kinézni az éremtáblán?

Na, ezt a szemléletmódot kell elengednünk a lehető leggyorsabban. És észrevenni az emberi oldalt Dresselnél és Peatynél is. Gigászok, akárcsak Kristóf, olyan magasságokba emelték a maguk számait, mint korábban senki más – mígnem kiderült, vég nélküli szárnyalás nem létezik. Michael Phelps is úgy nyert még érmeket Rióban, hogy egyszer már elköszönt Londonban. És edzője, Bob Bowman utóbb elárulta, hogy a pekingi nyolcaranyas rekordolimpia után olykor rettenetes mélységeket járt meg kapcsolatuk a 2012 előtti esztendőkben, irdatlan veszekedésekkel.

Kristóf nem pörölt az edzőivel. Inkább nem ment be az uszodába. Ha egy kicsit távolabbi perspektívából nézzük a karrierjét, azért egyvalamit próbáljunk észrevenni: neki már volt egy év szünete, csak azt a Covid miatt senki sem tekintette annak. 2017-ben robbant be, 2018-ban remekelt, 2019-ben úszta első bődületes világrekordját – hogy aztán 2020 kimaradjon, világversenyek törölve, nyomás és eredménykényszer sehol. Ezután következett a már tavasszal félelmetes időket hozó 2021-es évad az olimpiai bajnoki címmel, rá 2022, új edzővel, újabb világrekorddal, egy fantasztikus nyári győzelmi szériával, három hónapon belül parádézva vébén és Eb-n.

Úgy fest, két fantasztikus eredményeket hozó idény után megint kell egy elengedett nyár, csak most nincs Covid, helyette van szembenézés, hogy nem, ez most nem megy. Illetve – amennyivel a mezőny előtt járt, kétszáz pillangón alighanem még, mondjuk, 80-85 százalékos állapotban is győzhetett volna, legfeljebb váratlanul izgalmasan alakult volna a hajrá. Milák azonban attól az, aki, mert neki nemhogy a 80, még a 95 sem elég. A 99 is fintorogva. Mint Tokióban, ahol az elmaradt világcsúcs miatti hiányérzete teljesen felülírta az olimpiai arany miatt érzendő boldogságot; utóbbiból nem maradt semmi, amitől persze beindultak a mémgyárak, az őt igazából ismerők viszont csak biccentettek, hiszen tudták, Mr. Perfekcionistánál kizárólag a saját mérce számít.

Meg aztán sokkal inkább kezdte érdekelni a száz és a kétszáz gyors, miután pillangón nagyjából elfogytak a kihívások – viszont ott talán nem haladt azzal a sebességgel sem a vízben, sem a saját mércével mért fejlődésben, ami kielégítette. Ő egyébként sem hasonlított a régi nagyokhoz, akiket valamelyest betört a rendszer, szóval csak tették csendben a dolgukat. Kristóf mindenben az ellenkezője az itthon megszokott csúcsversenyúszó-mintának: sem nem csendes, sem nem törhető be. Soha, semmiben sem volt átlagos, így a mostani visszalépése éppenséggel tökéletesen illeszkedik nehezen követhető és még nehezebben kiismerhető személyiségéhez.

Őt így szeretjük. Most is, ugyanúgy.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!