Úszás: Milák a második, Márton a harmadik idővel ment tovább 200 pillangón az Eb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Belgrád
Vágólapra másolva!
2024.06.21. 11:19
Milák Kristóf a második idővel döntős 200 pillangón (Fotó: MTI)
Sárkány Zalán és Gálicz László is bejutott az 1500 gyors szombati döntőjébe, és finalista a vegyes gyorsváltónk is – Belgrádban este a középdöntőkben folytathatja Milák Kristóf és Márton Richárd (200 pillangó), Sebestyén Dalma (200 vegyes), Senánszky Petra (50 gyors), valamint Komoróczy Lora és Molnár Dóra (100 hát) is.

 

Női 50 gyorson, ahogyan azt vártuk, a számban Párizsban is induló Senánszky Petra simán vette az első akadályt: a péntek délelőtti előfutamokból a második legjobb idővel jutott az esti középdöntőbe – Ábrahám Minna búcsúzott ezen a távon. 

Úgy voltam vele, ha huszonöt másodperc környékén úszom, az jó, bementem alá, így még jobb. Azért a középdöntőben ennél több kell” – nyilatkozta Senánszky. 

Női 100 háton Komoróczy Lora és Molnár Dóra is folytathatja. 

Milák Kristóf a második idővel lépett tovább a 200 pillangó középdöntőjébe, esetében még az 1:55.71-es eredmény sem mond túl sokat – illetve edzőjének, Virth Balázs azért igen, de hogy ebből még mit hoz ki este (és holnap) olimpiai bajnokunk, meglátjuk. 

Mögötte harmadikként Márton Richárd is kvalifikálta magát a fináléba (bár Holló Balázs hatodik lett, de a szabályok értelmében az előfutamokból egy országból csak ketten juthatnak tovább). 

Jó volt ez délelőtt, nagyjából ezt is terveztem, délután szeretnék a víz alatti munkámon javítani, és persze meghallgatom majd edzőmet, Virth Balázst is. A víz tényleg meleg, én is rosszul voltam csütörtökön, azt hiszem, az a kulcs, hogy itt nem elég csak éjjel pihennem, a két etap között is szükség van rá” – nyilatkozta Márton Richárd. 

Sebestyén Dalmának a honfitársaira nem kellett figyelnie a 200 vegyes előfutamaiban, hiszen egyedül magyarként rajtolt, és elmondása szerint egy valamelyest visszafogott, a későbbiekre tartalékoló úszással simán továbblépett. 

Kilenc csapat nevezett, kettő végül visszalépett, így hét ország kvartettjével rajtolt a vegyes csapatok 4x100-as gyorsváltójának előfutama, vagyis csak a döntő pályabeosztását osztották le egymás között az indulók délelőtt – a Szabados Bence, Magda Boldizsár, Pádár Nikolett, Ábrahám Minna összeállítású magyar együttes.

Sárkány Zalán nagy célokkal vágott neki az 1500 gyorsnak: pénteken csak a futamgyőzelemre mehetett, s mellette persze egy jobb időt is elvárt magától – mindkettőt teljesítette. 

Nem mondanám, hogy nem fájt a vége, mert fájt, az országos bajnokságon 15:10-et úsztam, és délután, most meg délelőtt van. És ráadásul jó meleg. Nem könnyű ebben a medencében jól úszni. A döntőben az első két hely valamelyike a cél, más nem lehet” – jelentette ki magabiztosan Sárkány Zalán.

Az előfutamokban Sárkányé lett a harmadik idő, és nyolcadikként döntőbe jutott Gálicz László is. 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD 
Előfutamok
A magyarok eredményei
Férfiak
1500 m gyors: 1. Romancsuk (ukrán) 15:01.20, …3. Sárkány Zalán 15:09.28, …8. Gálicz László 15:44.27 – Sárkány és Gálicz L. döntőbe jutott
200 m pillangó: 1. Krzysztof Chmielewksi (lengyel) 1:55.65, 2. Milák Kristóf 1:55.71, 3. Márton Richárd 1:56.44, …6. Holló Balázs 1:57.02 – Milák és Márton középdöntőbe jutott, Holló kiesett
Nők
50 m gyors: 1. Theodora Draku (görög) 24.89, 2. Senánszky Petra 24.96,…23. Ábrahám Minna 25.95 – Senánszky középdöntőbe jutott, Ábrahám kiesett
100 m hát: 1. Danielle Hill (ír) 1:00.62, …6. Komoróczy Lora 1:01.77, …9. Molnár Dóra 1:02.03 – Komoróczy és Molnár középdöntőbe jutott
200 m vegyes: 1. Anastasia Gorbenko (izraeli), …3. Sebestyén Dalma 2:14.82 – Sebestyén középdöntőbe jutott
Vegyes csapatok
4x100 m gyorsváltó: 1. Magyarország (Szabados Bence, Magda Boldizsár, Pádár Nikolett, Ábrahám Minna) 3:29.57 – a magyar csapat döntőbe jutott

Az előfutamokból egy országból csak két versenyző juthat tovább.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik