Sós Csaba: Akik kimennek az Egyesült Államokba tanulni, az első fél évben összecsinálják magukat

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 22:29
Sós Csaba a Sportrádiónak nyilatkozott (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sportrádió munkatársa, Kreisz Bálint Párizsban beszélgetett Sós Csabával, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányával a paralimpiáról, a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokságról és az Egyesült Államokban tanuló úszókról is.

Sós Csaba előbb a magyar úszók eddig szereplését értékelte a paralimpián, és szóba került a csütörtökön 400 méter gyorson aranyérmet szerző Konkoly Zsófia is.

„Volt egy-két kisebb megingás, de azért az esélyesebb számainkban behúztuk az érmeket – kezdte a szövetségi kapitány. – Illetve Konkoly Zsófia kellemes meglepetés. Három évvel ezelőtt, Tokióban ezüstérmes volt, és attól kapott ki, akit most megelőzött nagy csatában, úgyhogy ez előrelépés, és még vannak hátra esélyes számaink.”

A pontosan 100 nap múlva kezdődő budapesti rövid pályás világbajnokságról a kapitány elmondta, hogy a rendezés a Magyar Úszószövetség, a kormány és a város bravúrja, mindezek együttműködésének köszönhető, majd szót ejtett a magyar csapatról is.

„Még nem hoztuk meg a döntést az edzőbizottsággal és az elnökséggel, de ilyen teljes csapatot szoktunk indítani. Valószínűleg, akinek van szintideje, azt benevezzük, és a váltókat is indítjuk, úgyhogy emiatt többen jutnak lehetőséghez” – árulta el a 67 éves szakember, és a beszélgetés későbbi részében elmondta, minden dicséretet megérdemel, főhajtással tiszteleg Kapás Boglárka előtt, aki a hazai vb után fejezi be pályafutását.

Kreisz Bálint megkérdezte interjúalanyát, mit gondol arról, hogy a párizsi olimpikonok és sikerhozók közül többen is tengerentúlon kezdik az őszt, például Betlehem Dávid és Fábián Bettina, és hogy mit profitálhatnak ebből.

„Egyenes leszek, rájuk kemény élet vár. Azok, akik kimennek az Egyesült Államokba tanulni, már bocsánat a kifejezésért, de az első fél évben összecsinálják magukat, olyan kemény. Hiába tudnak jól angolul, először azt hiszik, ott más nyelven beszélnek. (...) De ez az élet rendje. Biztosan hasznukra válik az, hogy abban a versenyrendszerben készülhetnek, ahol sok hasonló tudású sportoló verseng, és apró dolgokon múlik sok minden” – fogalmazott Sós Csaba.

 

 

Legfrissebb hírek

„Tisztában volt vele, hogy a lehető legjobb formájában van” – Szűcs Szabina edzője a vb-n elért hatodik helyről

Atlétika
7 órája

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
17 órája

Rákosi Gyula, Nagy Antal és Németh Krisztián tekintett vissza a XX. század legnagyobb magyar válogatott góljaira a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.03.21. 08:24

Öttusa: Vannak még hiányosságaim az akadálypályán – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:44

Pekler Zalánnak aludnia kellett volna, de nem tudta otthagyni Szoboszlaiék meccsét

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:16

A Rizespor légiósa, Mocsi Attila szerint a napi forma dönt majd a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.19. 16:31

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik