Gyurta Dániel: Nem lépek vissza, életem legjobb idejére készülök!

– Ez már javában a finis: még mindig nagyon kemény a munka?
– Az edzőm, Nagy József mellett nem is lehetne ez másként. Kemény a munka és kemény a mester is – válaszolta Gyurta Dániel a Nemzeti Sport kérdésére.– Ez már javában a finis: még mindig nagyon kemény a munka?
– Az edzőm, Nagy József mellett nem is lehetne ez másként. Kemény a munka és kemény a mester is – válaszolta Gyurta Dániel a Nemzeti Sport kérdésére.

– Bírja?
– Sosem voltam a munka ellensége, mindig tudtam egy-egy siker után, hogy miből is jött az a győzelem. Sokszor hallottam olyan megállapítást, hogy annál többet nem lehet dolgozni, mint amennyit én melóztam a korábbi években az edzőim mellett. Erre Nagy József alaposan rácáfolt...

– Ha már a megjegyzéseket említette, ugye tudja, hogy az uszodák világában kering önnel kapcsolatban egy pletyka?
– Elmondja, mi az?

– Tényleg nem tudja? Hónapok óta azt hallani, hogy Gyurta Dániel nem indul a budapesti világbajnokságon.
– Ezt mondják mások? Nem tudom, mire alapozzák, mert ilyenről szó sincs.

– Vannak, akik úgy vélik, már nem biztos, hogy képes visszakapaszkodni a legjobbak közé, és inkább nem vállalja az újabb megméretést.
– Nem én lennék, ha megfutamodnék! Ez a magatartás sohasem volt jellemző rám, ha így lett volna, hátat fordíthattam volna a sportágnak az athéni olimpia után, hiszen az azt követő országos bajnokságon kétszáz mellen még a dobogóra sem állhattam fel. De én akkor sem futottam világgá! Ha úgy teszek, akkor öt évvel ezelőtt nem állhattam volna ott az olimpiai dobogó tetején. Nem lehettem volna esztendőkön keresztül legyőzhetetlen, nem lettem volna képes ötvenes és huszonötös medencében világcsúcsot úszni.

– Bántják ezek a pletykák?
– Miért bántanának? Mindent elértem ebben a sportágban, amit csak lehetett, nem foglalkozom azzal, mások hogyan vélekednek. Bőven elég, ha otthon ránézek a vitrinemre, és ott látom az érmeimet. Tisztességesen felkészültem erre a világbajnokságra, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.

– Ennyi?
– Igen, voltaképpen ennyi. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, és ez még akkor is igaz, ha úgy hat hete megnehezíti a mindennapjainkat egy sérülés.

– Mi a baj?
– Új technikát tanultam meg, erre szükség volt azért, hogy gyorsuljak, ám ez előhozott egy hátsérülést – amikor a fájdalom jelentkezett, természetesen kerestük a legmegfelelőbb kezelést, sajnos újra és újra kiújult a sérülés. De ahogy mondtam, ez csak a mindennapokban okoz nehézséget, többet nem jelent.

– Vagyis?
– Vagyis nem fogok visszalépni a kétszáz melltől, sőt, nem titkolt célom, hogy a Duna Arénában életem legjobb idejét ússzam.

– Nem túl merész terv ez?
– Másként nemigen állhatok hozzá egy világbajnoksághoz.

– Ez igaz, meg az is, hogy sorra születnek körülöttünk a 2:08-as eredmények, ilyenre pedig Gyurta Dániel már elég régen volt képes.
– Nem vitatkozom, igaza van. Két éve úsztam 2:08-at, itt az ideje, hogy ezen változtassak.

– De 2:07-es eredményre is többen képesek már...
– De arra én is képes vagyok! Ennél sokkal fontosabb, hogy 2:06-tal kezdődő időeredménye viszont csak egyetlen embernek van, a világcsúcstartó japán Vatanabe Ippejnek. Figyelem a vetélytársakat, az úszók általában figyelik egymást, kétszáz mellen ez különösen így van. Rendkívül sűrű ezen a távon a mezőny, sokan képesen igazán jó eredményre.

– Mit gondol, milyen idő kell majd a budapesti aranyhoz?
– A kétszáz mell e tekintetben is kilóg talán a többi szám közül, minden bizonnyal éppen azért, mert ennyire erős a mezőny. Egy világbajnokságon nem az idő a fontos – nyerni kell! Ettől függetlenül azt gondolom, kimagasló időeredmény kell majd a vb-aranyhoz a Duna Arénában.

– Ha a legjobbját akarja túlszárnyalni, az akár az öné is...
– Ne folytassa! Mindig próbálom magamból a legtöbbet kihozni, ez ezúttal sem lesz másként.

– Az edzője hogyan vélekedik: tényleg képes lehet az egyéni rekordra?
– Mindketten elszántak és szívósak vagyunk, és mindketten sokat dolgoztunk azért, hogy ez így legyen július végén.

– Ha három jelzővel illethetné a mesterét, mi lenne az?
– Kemény, szigorú, és... Kemény.

– Duplán mondja?
– Igen, mert valóban az. Hadd tegyek hozzá még valamit hosszabban: a lehető legjobb döntést hoztam meg, amikor edzőt váltottam, és őt választottam. Régóta érlelődött bennem az elhatározás, sokkal hamarabb kellett volna lépnem, az az igazság, hogy eluralkodott rajtam a váltás miatt a félelem. Emiatt nem mertem korábban dönteni, pedig kellett volna... Nagy Józsefben nemcsak jó edzőt ismertem meg, hanem rendkívül jó embert is. Nagy a tapasztalata, rengeteg mindenre kiváló rálátása van, sokat tanulok tőle. Nem tudom, mit hoz a jövő, egy biztos: már az hozzáadott sokat az életemhez, hogy megismertem őt. Jó ember – ember, csupa nagybetűvel.

– A közösségi oldalakon kívül nem nagyon nyilvánult meg, amikor elment előző mestere: megakadt kissé a felkészülése Széles Sándor halálakor?
– Megviselt. Nagyon. És iszonyú arra újra és újra rádöbbenni, hogy Sanyi bácsi már nincs közöttünk. Több mint egy évtizeden keresztül dolgoztunk és nagyon sok mindent átéltünk együtt. Sajnos az utóbbi öt-hat évben már nem olyan volt a kapcsolatunk, mint azt megelőzően, de mindig is úgy fogok gondolni rá, mint pályafutásom egyik legjobb edzőjére.

– Ha már a múltat említette: korábban jellemző volt önre, hogy a nagy világversenyek közeledtével egyre feszültebbé, majdhogynem hisztissé vált. Most milyen?
– Látja, ez is fura, mert ezúttal ahogy közeledünk a rajthoz, egyre inkább megnyugszom. Kíváncsi vagyok, az edzőváltás mit hoz ki belőlem ezen a világbajnokságon, milyen hozadéka lesz az elmúlt hónapoknak, de teher egyáltalán nincs a vállamon. A hazai pálya pedig kifejezetten inspirál, alig várom már, hogy elkezdődjön a verseny.