Hosszú Katinka: A csalódás nem fér bele a szótárunkba

– Azt szokta mondogatni, hogy a megfelelő célokat kell kitűzni a sikerhez. Ezt hogyan és mikor, mi alapján tanulta meg? A kudarcként felfogható londoni olimpiának volt köze hozzá?
– London ilyen szempontból mondhatni tényleg mérföldkő volt az életemben. Leginkább azért, mert akkor jöttem rá, hogy a mentális felkészülést is lehet másképp csinálni. Ahogy folyamatosan feszegetem a határaimat, úgy kristályosodnak ki előttem a célok is. Így megtanulja az ember, hogy mik a valós elképzelések, amelyek teljesíthetők. Persze nem kötném ezt ennyire élesen pont a londoni olimpiához, hiszen az idő és a folyamatosan elém kerülő akadályok segítettek hozzá, hogy elérhető és megfelelő célokat tűzzek ki. Különben sem hiszek abban, hogy létezne a lehetetlen, ha a sikerhez vezető út jól van felépítve.– Azt szokta mondogatni, hogy a megfelelő célokat kell kitűzni a sikerhez. Ezt hogyan és mikor, mi alapján tanulta meg? A kudarcként felfogható londoni olimpiának volt köze hozzá?
– London ilyen szempontból mondhatni tényleg mérföldkő volt az életemben. Leginkább azért, mert akkor jöttem rá, hogy a mentális felkészülést is lehet másképp csinálni. Ahogy folyamatosan feszegetem a határaimat, úgy kristályosodnak ki előttem a célok is. Így megtanulja az ember, hogy mik a valós elképzelések, amelyek teljesíthetők. Persze nem kötném ezt ennyire élesen pont a londoni olimpiához, hiszen az idő és a folyamatosan elém kerülő akadályok segítettek hozzá, hogy elérhető és megfelelő célokat tűzzek ki. Különben sem hiszek abban, hogy létezne a lehetetlen, ha a sikerhez vezető út jól van felépítve.

– Egy olimpiával később, Rióban négy számban indult, három aranyérmet és egy ezüstöt nyert, szinte minden összejött – utána meddig tartott megtalálni, kitűzni az új célokat?
– Rio után nem is volt kérdés, hogy a budapesti világbajnokság lesz a következő állomás, amely a felkészülésben motivál. Egy sportoló számára mindig különleges érzés, ha hazai közönség előtt állhat rajtkőre. Az olimpiát követően maradt bennem minimális hiányérzet, mivel nem sikerült az, amit szerettünk volna, és utána hagyott egy kis űrt maga után. Ugyanakkor szinte azonnal elkezdtünk készülni a júliusi vébére, úgyhogy ez a apró hiányérzet hamar elszállt.

– Hogyan zajlott ez a folyamat? Mennyi mérlegelés előzi meg? Ülnek a konyhában férjével-edzőjével, Shane Tusuppal és erről beszélgetnek, vagy csak felébred egy reggel, hogy „oké, hát akkor Tokióig biztosan úszom”?
– Mivel ez tényleg egy folyamat, ezért bár beszélgetünk távlati tervekről is, de általában mindig az épp aktuális feladatokra koncentrálunk. Nem szeretnénk, ha a távolabbi célok elvonnák a figyelmünket az aktuális, közeledő célról. Ha ki is tűzzük magunk elé Tokiót, vagy esetleg utána a 2024-es olimpiát, számtalan tényezőtől függ, hogy elérünk-e odáig, és hogyan, hiszen ez mégiscsak élsport: ki tudja, milyen lesz az adott pillanatban a fizikai és mentális állapotom, közbejön-e esetleg egy sérülés, meg egyáltalán hogyan változnak a különböző körülmények, vagy épp az idő múlásának hatására a teherbírásom.

– Érzi még a külső elvárások súlyát, különösen most, hogy háromszoros olimpiai bajnok? Egyáltalán léteznek ilyenek?
– A sportoló természetesen érzi, hogy mit várnak el tőle egy-egy jó teljesítmény után. A külső elvárás valóban létezik, de én igyekszem kizárni, amikor pedig fent állok a rajtkövön, akkor meg sem fordul a fejemben az ilyesmi. Sőt a mai napig megesik, hogy elfelejtem, hogy olimpiai bajnok vagyok… Persze nagyon szeretném boldoggá tenni a szurkolókat, de a magam felé irányuló elvárások elsőbbséget élveznek.

– Kinek akar megfelelni tulajdonképpen?
– Régen majdnem mindenkinek meg akartam felelni. Amikor még korántsem hittem magamban annyira, mint most, akkor minden egyes ember véleménye számított. A családom, a barátok, a szurkolók még most is fontosak, de régebben a média és a közvélemény nyomásával, vadidegen emberek elvárásaival is egyaránt foglalkoztam. Ez azonban egy idő után nagyon fárasztó tud lenni, és nagyobb nyomást helyez a sportolók vállára, ami nem biztos, hogy pozitív hatással van a teljesítményre. Szóval mára már leginkább magamnak és Shane-nek szeretnék megfelelni, és a közösen kitűzött célok eléréséért mindent megtenni.

– Szokott csalódni magában? Azt hogyan kezeli?
– Persze, hogy szoktam, ha egy-egy edzés mondjuk nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna, vagy néhány versenyszám másként alakul, mint elterveztem. De Shane rengeteget segít abban, hogy ha szomorú vagy bosszús leszek, azt hogyan kezeljem, hogyan fordítsam a magam épülésére. Mindig azt mondjuk, hogy vagy nyerünk vagy tanulunk. A csalódás nem fér bele a szótárunkba, ha valami nem úgy sül el, mint gondoltuk, akkor sem roskadunk össze. Megnézzük, hogy hol rontottam, és kijavítjuk a hibát.

– Miből merít önbizalmat? Érmek, eredmények, emlékek, a régi sikerek videóinak nézegetése a telefonon?
– Az biztos, hogy régebben sokat kellett dolgoznom az önbizalmam építésén is. Hosszú folyamat volt, mire elhittem, hogy mindenre képes vagyok, amit csak kitűztem célul. Az eredmények végül igazolták, hogy a kemény munka kifizetődik – ez az alapja mindennek, amiben hiszek. Az eredményekre, az érmekre nagyon büszke vagyok, és örömmel nézek rájuk, de alapvetően nem ebből táplálkozom.

– Nyakunkon az újabb nagy világverseny. Van már egyfajta „kezdjük már, kezdjük már!” jellegű várakozás önben, hogy legyen már két héttel később, vagy semmi extra, úgyis eljön a vb?
– Amíg tartott a visszaszámlálás, inkább még egy kis időre vágytam, hiszen Shane-nel maximalisták vagyunk, és egy-két hét pluszmunka sosem árthat. De a felkészülésemet terv szerint végeztük el, most már készen állok a világbajnokságra. Nincs bennem ilyen sürgető érzés, hiszen ahogy mondta, úgyis eljön a világbajnokság és úszni kell.

– Rióban az volt a menetrend, hogy a versenyidőpontban, a versenymedencében edzettek, függetlenül mindenkitől – most is ez a trükk?
– Már egy ideje a versenymedencében edzem. Fontos a felkészülésben, hogy ismerjem a terepet, és én nem hiszek a babonákban, úgyhogy nem félek a versenymedencétől sem – úgyis ott fogok úszni, akárcsak mindenki más. Így legalább mire eljön az ideje, addigra pontosan megismerek minden vonalat, lámpát, zászlót, és nem érhet meglepetés a vb során.

– Számít, hogy minden apró részlet rutinná váljon a versenyek előtt?
– Minden részlet fontos a versenyek előtt. Szeretem tudni, hol úszom, ez külön erőt is ad. Magabiztosságot is meríthetek belőle, hiszen ismerős a terep, nincs félnivalóm. Szinte úgy sétálhatok ki a rajtkőhöz, mintha edzésre mennék… Jó, a viccet félretéve biztosan más érzés lesz hazai közönség és tömött lelátók előtt úszni, de legalább a medence ismerős lesz, és ez egy kis biztonságot ad.

– Amikor körbenéz az üres uszodában a rajtkövön, elképzeli már magában, hogy milyen lesz ugyanott állni majd a vb-n?
– Amikor legelőször bementem az új Duna Arénába, szinte azonnal éreztem azt az izgatottságot, amit a szurkolókkal teli lelátó képe okozott. Számtalanszor elképzeltem már ezt a szituációt, és nagyon jó érzés fogott el. Minden sportolónak az a vágya, hogy egyszer egy igazán kiemelkedő és meghatározó eseményen hazai közönség előtt mutathassa meg, hogy mire képes. Ez az én esetemben sincs másképp, már nagyon várom, hogy élesben is lássam a zsúfolt lelátókat.

– Van olyan szám, amely különleges a többihez képest, vagy egyformán akarja az elképzelhető legjobbat úszni mindenütt?
– Minden szám, amelyben elindulok, különlegesen fontos számomra. Nem teszek különbséget azon a téren, hogy melyik úszásnemre és távra mennyi erőt és időt szánok. Igyekszem mindegyikből kihozni a maximumot, és a lehető legjobb eredményt elérni. Ha volna olyan szám, amelyre nem fókuszálok minden erőmmel, akkor a fene megette az egészet, nem is lenne értelme elindulni.

– Mennyire figyeli a riválisokat, formájukat, eredményeiket?
– Természetesen Shane-nel folyamatosan figyeljük, hogy ki milyen formában van. Ahogy a versenymedencénél, úgy a versenytársak esetében is fontos szempont, hogy ne érjen felkészületlenül egy-egy riválisom kiemelkedő ereje és teljesítménye. Nem szeretem a meglepetéseket, úgyhogy fontos feltérképezni, hogy hazai és nemzetközi szinten kikkel kell megküzdenem.

– Van köztük, akinek a jelenléte, személyisége motiválja, még jobb teljesítményre sarkallja, vagy ebből a szempontból ők arctalan időeredmények?
– Inkább az utóbbi. Noha nem azért, mert nem tartom számon az ellenfeleimet. Mindegyiküket ismerem személyesen is, ráadásul aki eljut addig, hogy egy világverseny döntőjében rajtkőre állhat, az már egytől egyig kiemelkedő sportoló. Nekem azonban mindig is a másodpercek, tizedek és századok számítottak inkább, ezért az adja a legtöbb motivációt, hogy ezeket az „arctalan időeredményeket” megdönthessem. Ha azokat az időket megúszom, amelyeket a világbajnokság előtt elterveztünk, illetve világrekordot is sikerül döntenem, az már nagyjából maga után vonja, hogy hol állok a dobogón…

– Tett bárkinek valamiféle ígéretet a vb előtt? Esetleg magának?
– Nem teszek soha ilyen ígéretet, és nem is bocsátkozom jóslatokba arról, hogy hány érmet szerzek, vagy milyen időket úszom. Shane-nel természetesen van egy eltervezett, azt gondolom, reális képünk a végkimenetellel kapcsolatban, de ne felejtsük el, hogy az elképzelés csak egy dolog: a sportban rengeteget számít a szerencse, az úszásban például a jól elkapott rajtok, jó benyúlások, és hát mindig benne van, hogy jön egy apró vagy nagyobb sérülés. Szóval vannak tényezők, amelyekre nincs, nem is lehet befolyásom, az ismeretlenre ígéretet, fogadalmakat tenni meggondolatlanság volna. Azt az egyet tudom ígérni mindenkinek, hogy kiadom magamból a maximumot. Hogy az mire lesz elég, a világbajnokságon kiderül.

TÁMOGATOTT CIKK