Vizes vb: Láttam, hogy két embert meg tudok fogni, mindkettőt lerántottam – Kozma

Vágólapra másolva!
2017.07.30. 11:14
Férfi 4x100 méteres vegyes váltónk (Bohus Richárd, Gyurta Dániel, Milák Kristóf, Kozma Dominik) összesítésben a 6. legjobb időt (3:33.35) úszta a budapesti vizes világbajnokság vasárnap délelőtti előfutamán, ezzel bejutott a döntőbe. Nézzük, hogyan értékeltek úszóink a futam után!

A háton kezdő Bohus Richárd az M4 Sport kamerája előtt elmondta: csak tegnap tudta meg, hogy szerepel a váltóban, de nagyon örült a hírnek, és végül sikerült jó időt úsznia.Bohus Richárd az M4 Sport kamerája előtt elmondta: csak tegnap tudta meg, hogy szerepel a váltóban, de nagyon örült a hírnek, és végül sikerült jó időt úsznia.

A második ember Gyurta Dániel volt mellen.

Most az volt a legfontosabb, hogy biztonsági váltást tudjak csinálni, emiatt óriási volt a teher rajtam. Az idővel nem is vagyok megelégedve. De a legfontosabb, hogy Magyarországért úszhattam, és bekerültünk a döntőbe. Délután még jobb lesz.”

A pillangózó Milák Kristóf szintén a váltás fontosságát emelte ki, mert korábban még soha nem volt repülőrajtja.

Végül a befejező ember, Kozma Dominik a tőle megszokott stílusban értékelt:

Láttam, hogy két embert meg tudok fogni, mindkettőt lerántottam a végére, de hát ezért vagyok itt. Megcsináltuk, bejutottunk, a többi már jutalomjáték.”

Legfrissebb hírek

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Ő is tudja már! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2025.02.19. 07:35

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

NS-pódiumbeszélgetés: Sport a Polgári Mulatóban

Egyéb egyéni
2025.02.06. 14:31

Négyen az elitben: jóváhagyták a magyar medencés úszóválogatott idei keretét

Úszás
2025.01.30. 16:16

Jön a lex Milák?

Egyéb egyéni
2025.01.29. 17:32

M4 Sport – Az Év Sportolója 2024 Gála: három úszó a koronáért

Egyéb egyéni
2025.01.12. 10:27

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik