Úszás: Egy bronzot már sikerként könyvelnék el a vb-n – Hosszú Katinka

– Két arannyal és két ezüsttel zárta a debreceni országos bajnokságot, ennél azonban talán fontosabb, hogy néha-néha korábbi önmagát idézte a mosolyával. Elégedett?
– A négyszáz vegyes után mondtam, hogy elégedett vagyok, de azt hiszem, hogy ezt a négynapos ob-ról összességében is elmondhatom, kiváltképp, ha azt nézem, mikor is kezdtem el újra edzeni, hogy milyen sok nehézséggel volt tele az elmúlt időszak. Szóval, ehhez képest nem olyan rossz ez az eredménysor, már csak az a kérdés, hogy a következő hetekben mennyit sikerül fejlődnöm. Rajtam nem fog múlni, beleteszem a munkát, ugyanakkor alig egy hónapom maradt, hiszen utána már jön a formába hozás időszaka.

– Már azt is tudjuk, milyen számokban indul a hazai rendezésű világbajnokságon.
– Vállaltam a kétszáz pillangót, a kétszáz és a négyszáz vegyest – meglátjuk.

– Elmondta korábban is, ezúttal újra utalt rá, hogy a felkészülését betegségek akadályozták, és Debrecenben azt sem rejtette véka alá, hogy egyelőre nem érzi magát igazán jó formában. Vajon az, hogy ismét a Duna Arénában rendezik meg a világbajnokságot, hogy újra hazai közönség előtt úszhat, adhat annyi erőt, energiát, hogy az aranyéremért harcoljon?
– Az arany szócskát kivenném a mondatból, azt mondanám, hogy az éremért talán harcban lehetek. Tényleg nagyon kevés idő van már a világbajnokság rajtjáig, sikerként könyvelném el, ha odaérnék a dobogóra.

„NAGYON MESSZE VAGYOK A RÉGI ÖNMAGAMTÓL”

– Ezt őszintén mondja?
– Igen. Tudom, hogy nem ezt szokták meg tőlem az emberek, de ezúttal már egy bronzéremre is azt mondanám, hogy elégedett vagyok. Nagyon messze vagyok a régi önmagamtól, az egy másik Katinka volt – azt hiszem, újra ugyanoda, ugyanarra a szintre, ahol voltam, amikor egymás után szállítottam az aranyakat, már nem tudok visszajutni. Nem lennék őszinte, s nem állnék két lábbal a földön, ha azt mondanám, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon újra az aranyéremre hajtok. Ismerem magam, ráadásul azt is tudjuk, hogy a kanadai Summer McIntosh már 4:29-et úszott az idén négyszáz vegyesen, én meg az országos bajnokságot 4:38-cal nyertem meg. Jelenleg is zajlik az amerikai válogató, sokan végigversenyezték az egyetemi bajnokságot is, vagyis tulajdonképpen a tokiói olimpia után sem álltak le, végig edzésben voltak.

– Kicsit azért frusztrálja a 4:29-es idő?
– Egyáltalán nem. Az én feladatom az, hogy az országos bajnokságon elért eredményeimen tovább javítsak, és a vébén jobb időket ússzak. McIntosh idejére visszatérve: nem sok embernek mondtam még, de szerintem a 4:26.36-nál azért lehet jóval jobbat úszni négyszáz vegyesen…

– De ugye nem bánja, ha mi azt kívánjuk, maradjon csak még jó ideig ez a világcsúcs?
– Jó lenne, persze hogy jó lenne, ha még hosszú ideig élne a rekordom. Ezen a távon egyébként is kell a tapasztalat, jó sokszor le kell úszni a négyszáz vegyest ahhoz, hogy az ember igazán tudja, hogyan is kell jól leúszni a nyolc hosszt, és hogy képes legyen faragni a csúcsokból.

– Azt mondja, ez már egy másik Katinka, a vízben viszont ugyanazt a boldog ember láthatjuk. E tekintetben semmi sem változott?
– Élvezem, amit csinálok. Bármilyen hihetetlen, továbbra is szeretek úszni, ám most már szeretném ledobálni a vállamról a terheket. Jó, elismerem, hogy az elvárást legtöbbször én támasztottam magammal szemben, mondván, ezt még megcsinálom, ott még nyerek, azon a versenyen leúszom az összes számot. Ezeket már szeretném elfelejteni, szeretném élvezni a versenyzés minden pillanatát.

– Tokió előtt is ezt hangoztatta…
– Csakhogy ott nemigen sikerült, akkor még túl sok teher volt rajtam, és valahogy minden félrecsúszott. Nem is élveztem az olimpiát, és az eredmények sem jöttek. Remélem, a budapesti világbajnokságon legalább az egyik sikerül.

„ELNÉZÉST, KÉRHETNÉK AUTOGRAMOT?”

– Már sikerült a debreceni országos bajnokságon is, hiszen többször láttuk mosolyogni, mint a fejét csóválni – korábban nemigen volt arra példa, hogy egy ezüstérem után boldognak tűnjön.
– Egyre jobban haladok a tekintetben, hogy élvezzem a pillanatot. Én az uszodában nőttem fel, annyi, de annyi élmény köt ehhez a közeghez! Szeretném ezt valahogy… Nem is azt mondom, hogy lezárni, vagyis mégis: igen, lezárni. Debrecenben a száz pillangón ugyanabba az előfutamba kerültem, mint Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn. Egymás mellett úsztunk, és a futam előtt meg után nosztalgiáztunk. Mindhárman nyolcvankilencesek vagyunk, és mindhárman huszonöt éve versenyzünk. Azért ez hosszú idő! Amúgy abban a futamban mi voltunk hárman a nagy öregek, a többiek mind kétezer után születettek…

– Furcsa érzés?
– Kétségkívül. De az is az volt, amikor négyszáz vegyesen két tizenhárom éves kislány között úsztam. Belegondoltam, hogy úristen, húsz évvel vagyok idősebb náluk… Mondtam nekik, hogy rátok még jó sok négyszáz vegyes vár a pályafutásotok során. Tudja, mit válaszoltak?

– Mit?
– Azt, hogy hozzád képest biztosan sokkal több négyszáz méter vár ránk. Mit mondjak, elég öregnek, amolyan anyókának éreztem magam. De én ezeket az érdekes szituációkat is szeretném kiélvezni.

– Azt is, ha ezek a tizenhárom éves kislányok esetleg már csókolommal köszönnek Hosszú Katinkának?
– Ilyen is előfordult már, az, mondjuk, eléggé megviselt. De olyan is megtörtént már, hogy vártunk a futamkezdésre a sorban, és megkérdezte egyikük: elnézést, kérhetnék autogramot?

– Korábban elárulta, hogy a 2017-es világbajnokságot lelkileg nagyon nehezen élte meg, egyfelől mert a riói olimpia után nem állhatott le, másfelől pedig hazai közönség előtt bizonyítania kellett. Előjönnek még néha azok a rossz érzések?
– Nem engedem, hogy előjöjjenek. Teljesen másként állok ehhez a világbajnoksághoz, mint az öt évvel ezelőttihez. Mindig is azt vallottam, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogyan megtörtént – Tokió kapcsán is így gondolom. Ám éppen az olimpia után szerintem már senki sem várja tőlem, hogy újra aranyérmeket nyerjek a Duna Arénában. Úgy érzem, a magyar közönség sokkal inkább azért lesz hálás, mert ott leszek a medencében, mert, mondjuk, bejutok a döntőbe, s tényleg nem azért jönnek ki a versenyre, mert azt gondolják, ott nekem még aranyakat kell nyernem.

„ÚJRA KIMEHETEK A HAZAI NÉZŐK ELÉ”

– De egy bronzot csak kitűzött célként maga elé. Szűkítsük: melyik számban érhet oda a dobogóra?
– Valójában bármelyikben. Azért ez furcsa világbajnokság lesz, hiszen nem lehetnek itt az oroszok, a fehéroroszok, ha jól tudom, nem jönnek az ausztrálok sem, s lesznek még további hiányzók is, úgyhogy bármi megtörténhet.

– A lényeg, hogy gyarapítsa az érmei számát, és kerüljön közelebb a ­százhoz?
– Az szuper lenne! De így most ellentmondásba kerülök magammal: valójában ez már így van január óta, amikor bejelentettem, hogy eddig kilencvenhat érmet szereztem a világversenyeken, és szeretném megszerezni a századikat, amivel ismét csak terhet pakoltam magamra. Inkább nem is gondolok erre, csak az jár a fejemben, hogy újra kimehetek a hazai nézők elé, és úszhatok előttük! Ha belegondolok, hogy amikor Európa-bajnokságot rendeztünk a Margitszigeten kétezerhatban, azt mondtam, ez akkora élmény egy úszónak, hogy ki kell élveznünk a verseny minden percét, hiszen erre máskor nemigen lesz lehetőségünk… Aztán jött négy évvel később egy újabb kontinensviadal a Margitszigeten, majd kétezertizenkettőben Debrecenben rendeztünk Eb-t, kétezertizenhétben pedig a Duna Arénában világbajnokságot, tavaly újra Eb-t – mindig azt hittem, hogy a pályafutásomban az lesz az utolsó alkalom, hogy hazai közönség előtt versenyezhetek, és akkor itt az újabb csoda: még egy hazai vébé belefér a karrierembe. Igazából arra készülök, hogy magamba szippantsam ezt az élményt.