Férfi vízilabda ob I: a dobogót szeretné elérni a Honvéddal Szivós Márton

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 15:08
Szívós Márton (Fotó: Koncz Márton)
A klubnak ugyan nincs hivatalos elvárása, de Szivós Márton vezetőedző a dobogós szereplésben bízik a férfi vízilabda ob I-ben szereplő EPS-Honvéddal.

„Az ambícióinkat illetően semmi sem változott a múlthoz képest, előrelépést várok a csapattól, ami nem feltétlenül a negyedik helyet jelenti. Azt szeretném kitűzni célul, hogy valamilyen érmet nyerjünk, és a harmadik helynek sem feltétlenül örülnék” – mondta Szivós Márton a klub keddi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, a nemzetközi kupaporondon, az Eurokupában sok minden múlik majd a sorsoláson, ugyanakkor szeretnének továbbjutni az első csoportkörből, a Magyar Kupában pedig újra a dobogón látná együttesét.

„A játékosoktól azt várom, hogy minden mérkőzésen főszereplők akarjanak lenne, és ha olyan lesz a hozzáállás, amilyet a nyáron is láttam, akkor biztosak lehetünk a fejlődésben, a továbblépésben” – tette hozzá a szakember.

Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy ha egy vízilabda szakosztály felépítésére gondol, akkor az pont olyan lenne, mint amilyen a klubnál működik. Külön kiemelte az utánpótlást, illetve a főszponzor Endo-Plus Service Kft-t. Előbbi kiváló hátteret biztosít a felnőtt csapatnak, utóbbi pedig a tulajdonos-ügyvezető Wieszt Attila személyében egy olyan támogató, aki emberként is jelen van a mindennapokban – közölte.

„Azt kívánom mindenkinek, hogy érje el az egyéni céljait, és ezek az apró kis közös célok, egy nagy közös eredménnyé álljanak össze” – nyilatkozta Gergely István.

A játékosmozgásokkal kapcsolatban Steinmetz Barnabás szakosztály-igazgató elárulta, a pályafutását befejező kapus Kardos Gergely helyére Csoma Kristóf érkezett, míg Ekler Zsombort Bencz Rolf pótolhatja. A játékosként kétszeres olimpiai bajnok vezető elmondta, hivatalos elvárás ezúttal sincs a csapattal szemben, véleménye szerint azonban mivel a gárda korábbi játékereje nem gyengült, akár a dobogóért is harcban lehet az együttes.

Az előző bajnoki szezonban ötödik Honvéd a bajnokság jövő heti nyitó fordulójában, szerda este a Miskolc otthonában kezdi a bajnokságot.

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Fontos visszajelzéseket kaptunk

Vízilabda
Tegnap, 10:25

Rés az ajtón – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.04.13. 23:40

Spanyol győzelemmel ért véget a férfi vízilabda-világkupa

Vízilabda
2025.04.13. 21:57

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
2025.04.13. 19:49

Férfi vízilabda-vk: Nehéz lesz legyőzni minket – Álvaro Granados 

Vízilabda
2025.04.13. 16:59

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

Vereség a görögöktől, a bronzért játszhat a férfi vízilabda-válogatott a világkupa szuperdöntőjében

Vízilabda
2025.04.12. 19:35
Ezek is érdekelhetik