Női vízilabda: Bíró Attila Győrben, új szerepkörben

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.09.03. 15:44
Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld
A magyar női válogatottat nyolc éven keresztül irányító Bíró Attila a jövőben a győri vízilabda sikeréért dolgozik, de nem edzőként, hanem a női szakág vezetőjeként.

REJTÉLYES SZILUETT TŰNT FEL a GYVSE-Uni Győr közösségi oldalán, amely a klub női szakágának új szakmai igazgatóját ábrázolta. Beindultak a találgatások, és a hivatalos bejelentésre sem kellett sokat várni, kedden bemutatták a „sztárigazolást”, a női vízilabda-válogatottat 2015 és 2023 között irányító Bíró Attilát.
A szakember tavaly augusztusban távozott posztjáról, vagyis egy év után tér vissza a sportág vérkeringésébe. De miért éppen most? És miért Győrben? Hogyhogy nem edzőként, hanem szokatlan szerepkörben, szakmai igazgatóként? Megannyi kérdés, amelyekre az érintett válaszokat is adott – mint mondta, jó kapcsolata nem új keletű a győri klubbal.

„Jogosan vetődhet fel, miként kerültem ide, de valójában már régóta beszélgetünk Ábrahám Csaba klubelnökkel arról, hogyan tudnék segíteni – kezdte székfoglalóját Bíró Attila. – Több mint húsz éve edzősködöm a legmagasabb szinten, szükségem volt egy év pihenőre a családom körében, ám az olimpia után már hiányzott a vízilabda, éreztem magamban a tettvágyat. A Győr női csapata kiesett az élvonalból, de reális cél, hogy azonnal visszajusson a legjobbak közé, amihez igyekszem minden segítséget megadni a fiatal és ambiciózus edzőnek, Hargitai Attilának. Bízom benne, hogy ez egy sikeres és hosszú út kezdete, de ahogy annak idején szövetségi kapitányként, most szakmai igazgatóként is fokozatosan, lépésről lépésre szeretnék haladni.”

A körülmények kétségkívül megütik az ob I-es szintet, a tíz éve átadott Aqua Sportközpont minden igényt kielégít, és a tömegbázis is egyre nagyobb. Bíró Attila első munkanapján megnézte az edzéseket, megismerte a játékosokat és az edzőket, akikkel szorosan együttműködve dolgozik majd a győri vízilabdáért.

„Szeretem a kihívásokat, kíváncsi leszek, hogyan boldogulok ebben a szerepkörben – hangsúlyozta Bíró Attila, akit az első benyomásairól is kérdeztünk. – Minden feltétel adva van, hogy erős élvonalbeli csapata legyen Győrnek, nagy potenciált látok a szakosztályban. Kimagasló az infrastruktúra, és nemcsak a felnőttcsapatban, hanem a serdülők között is vannak tehetséges játékosok, akikre lehet alapozni. Jó néhány lehetőséget visszautasítottam az elmúlt időszakban, de erre a felkérésre botorság lett volna nemet mondani. Fontosnak tartom, hogy minél több vidéki fellegvár legyen, a nyugati régióban korábban mostohagyermek volt a vízilabda, viszont szerencsére változtak a körülmények.”

Napi kapcsolattartás az edzőkkel, rendszeres megbeszélések, beszélgetés a játékosokkal – csak néhány feladat azok közül, amelyek Bíró Attilára várnak a női szakág vezetőjeként. Az 58 éves szakember cseppet sem bánja, hogy más jellegű kihívásokkal szembesül, mint korábban, amikor szövetségi kapitányként a női válogatott kispadján ült.

„Ahhoz az időszakhoz már nem lehet hozzátenni, de elvenni sem belőle – mondta Bíró Attila. – Sokkal több a szép emlék, mint a negatívum, jó szívvel gondolok vissza arra a nyolc évre. Nem zárom ki, hogy a későbbiekben dolgozom még edzőként, de egyelőre szakmai igazgatóként szeretnék helytállni. Remélhetőleg az eredmények azt kívánják majd, hogy minél többet legyek Győrben, szeretnénk a lehető leggyorsabban haladni a céljaink elérése felé.”

Az első lépést a feljutás jelenti, aztán jöhetnek az újabb lépcsőfokok: Bíró Attila halkan megjegyezte, Győr idővel nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi vízilabdázás térképére is felkerülhet.

Egyből visszajutna az élvonalba a GYVSE
„Lassan kezdjük kinőni a medencét” – mondta mosolyogva Ábrahám Csaba, a GYVSE elnöke a keddi sajtóeseményen, amelyen a klub bemutatta a női szakág új vezetőjét, Bíró Attilát. A klub első embere hangsúlyozta, nemcsak a női, hanem a férfi utánpótlásban is sok a tehetséges fiatal, ezért mindkét nemben reális az előrelépés. A hölgyek az előző idényben kiestek az élvonalból, így a következő évadban az ob I/B-ben szerepelnek, a csapat irányítását Hargitai Attila veszi át.
„Egyértelműen szeretnénk azonnal visszajutni az első osztályba – jelentette ki határozottan a fiatal edző. – Nagyon sokat jelent, hogy Bíró Attilával dolgozhatok együtt, rengeteget tanulhatok tőle. A fiataljainkra kell építenünk a jövő csapatát, a serdülök és az ifik közül többen a felnőttek között is megkapják a lehetőséget. Nagyon várjuk az új idényt, minden feltétel adva van, hogy sikeresek legyünk.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik