CSALÓDOTT CSAPATOK CSATÁJA: a BVSC és a Honvéd háza táján is volt miért keseregni az elmúlt hetekben. A zuglóiak hiába hajráztak Kotorban, kiestek az Eurokupából, míg a kispestiek három nap leforgása alatt kétszer is kikaptak a bajnokságban, így lépéshátrányba kerültek az elődöntőért zajló küzdelemben.
Na, de melyik csapat a motiváltabb? Ez volt a kérdés a férfi vízilabda ob I vasárnapi találkozója előtt, amely feszült hangulatban kezdődött: Szivós Márton hosszasan vitatott egy ötméterest, amelyet aztán Csoma Kristóf bravúrral hárított. A Honvéd kapusa a kapásszélen jól zárta a szöget, de az átlövésekre nem találta az ellenszert, és a mezőnyből sem kapott elég segítséget. Eközben a túloldalon összeálltak a blokkok, már-már eksztázisban védekezett a BVSC, amelynek szintén kapaszkodnia kell a négy közé jutáshoz – érződött is a játékán.
Hessels Benjamin kapufás góljával még a vendégek álltak jobban, ám ekkor aligha gondolták, hogy a félidőből hátralévő tíz percben már nem tudnak betalálni. Pedig így történt, a zuglóiak kapujában ugyanis Gyapjas Viktor nagyon elkapta a fonalat, ráadásul a lövések fele el sem jutott a kapujáig, emberhátrányban is egymást érték a blokkok.
Márpedig a BVSC ellen nem ajánlott ennyi fórt kihagyni… A mezőny egyik leggyorsabb csapata a védések és labdaszerzések után robogott, mint az úthenger: Tátrai Dávid mesteri mozdulattal lepte meg Csomát, Konarik Ákos pedig akkorát üvöltött negyedik gólja után, hogy a felső sorokban is tisztán lehetett hallani. Ekkor már öttel, a nagyszünetben hattal vezetett a házigazda, mondani sem kell, hogy a mindig ezer fokon égő Szivós mester alaposan leteremtette játékosait.
A BVSC nyolc nullás sorozata után csoda kellett volna a fordításhoz, a Honvéd viszont megpróbálta a lehetetlent, két kihasznált emberelőny után elővette a kapuba állós védekezését. Sikerült is valamelyest lefékeznie a zuglói sebest, de csak ideig-óráig, mert emberelőnyben továbbra is könyörtelen volt Varga Dániel együttese. A testtartás mindent elárult: az egyik kispadon magukba roskadva, a másikon önbizalomtól és erőtől duzzadva ültek a játékosok – legbelül talán mindannyian tudták, hogy a nagyszünetre eldőlt a rangadó.
Az utolsó negyedben már csak a különbség volt a kérdés, a házigazda azonban a lelkes közönség legnagyobb örömére nem akart lelépni a gázpedálról, mindenki hozzátette a magáét a fölényes győzelemhez. A Honvéd öltözőjében fokozódott a csalódottság, a 16–7-es vereséggel ugyanis valószínűleg elúszott az elődöntő, a BVSC ugyanakkor egy „hosszúlépéssel” közelebb került a négy közé jutáshoz, de ennél már nem adhatja alább a folytatásban.
VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
17. FORDULÓ
BVSC-Manna ABC–EPS-Honvéd 16–7 (4–3, 5–0, 4–3, 3–1)
Laky uszoda, 220 néző. V: Kovács Cs. T., Rubos
BVSC: GYAPJAS V. – TÁTRAI D. 4, KONARIK 4, Jansik D., Kovács P. 1, Csapó M. 1, Csacsovszky E. 2. Csere: Ekler Zs., Szeghalmi 2, MÉSZÁROS M. 2, Bundschuh, Csacsovszky A., Doroszlai. Edző: Varga Dániel
HONVÉD: CSOMA – Kiss B., Ekler B. 1, Kevi, Szépfalvi, Bencz 1, Vadovics. Csere: Simon H. 2, Hessels B. 2, Gregor, Hessels S., Sugár 1. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 9/7, ill. 11/2. Kettős emberelőny-kihasználás: –, ill. 1/1. Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel: – Elégedett vagyok a látottakkal, nagy energiákat mozgósítottak a srácok, elsősorban ennek köszönhető, hogy támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk. Megmutattuk, hogy így is tudunk játszani, mindenki kivette a részét a győzelemből. Ezzel a tűzzel és elhivatottsággal megyünk tovább.
Szivós Márton: – Minden tekintetben jobban játszott a BVSC, a vereség mindig az edző felelőssége. Nem ez az igazi arcunk, amit az elmúlt három mérkőzésen mutattunk, meg kell találnunk az okokat, mert ez már nem lehet a véletlen műve. Nehéz helyzetben vagyunk, de bízom benne, hogy felállunk belőle.
A FÉRFI OB I ÁLLÁSA | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
1. FTC | 17 | 17 | – | – | – | 343–125 | +218 | 51 |
2. Szolnok | 17 | 14 | 1 | – | 2 | 223–162 | +61 | 44 |
3. OSC | 17 | 13 | – | 2 | 2 | 213–153 | +60 | 41 |
4. BVSC | 17 | 12 | 1 | – | 4 | 236–164 | +72 | 38 |
5. Vasas | 16 | 12 | 1 | – | 3 | 213–149 | +64 | 38 |
6. Honvéd | 17 | 10 | – | 1 | 6 | 178–161 | +17 | 31 |
7. Kaposvár | 17 | 7 | 1 | 1 | 8 | 208–228 | –20 | 24 |
8. Szeged | 16 | 7 | – | 1 | 8 | 168–179 | –11 | 22 |
9. Szentes | 17 | 5 | 1 | 1 | 10 | 176–210 | –34 | 18 |
10. Eger | 17 | 4 | – | – | 13 | 151–245 | –94 | 12 |
11. UVSE | 17 | 4 | – | – | 13 | 176–237 | –61 | 12 |
12. Debrecen | 17 | 3 | – | 1 | 13 | 154–228 | –74 | 10 |
13. Miskolc | 17 | 2 | 1 | – | 14 | 141–214 | –73 | 8 |
14. Pécs | 17 | 1 | 1 | – | 15 | 135–260 | –125 | 5 |