Összeütött százmilliók – Moncz Attila publicisztikája

New York, Chicago és Los Angeles után az ősszel Philadelphiában is megnyitja hangulatos fodrászszalonját a Blind Barber. A 4000 négyzetméteres, kétemeletes birodalom otthona egy 1887-ben átadott épületben lesz, amelyben a hagyományos borbélyszolgáltatások mellett gasztronómiai élvezetekben is részesülhetünk – adta hírül nemrég a The Inquirer című helyi lap. Első ránézésre ennek semmi köze a sporthoz, minek erre pazarolni a karaktereket, haladjunk tovább. Ha viszont van olyan mázlink, hogy az új cég tulajdonosi szerkezetét is megnézhetjük, illetve kapunk némi pluszinformációt, máris megcáfolhatjuk az első benyomásunkat. Az üzlet társtulajdonosa Bryce Harper, a Philadelphia Phillies baseballcsapatának ütője (posztját tekintve outfieldere), minden idők harmadik legnagyobb sportszerződésének birtokosa. Harper a mostani idény előtt 13 idényre szóló, összesen 330 millió dollárt fialó megállapodást kötött a Philliesszel, amelynek része volt, hogy Blind Barber-boltot nyithat a városban. És Harper szinte sehol sincs a legjobb szerződést aláíró, ugyancsak baseballos Mike Trouthoz képest, aki a következő 12 évben majdnem 430 millió dollárt kap a Los Angeles Angelstől.

Az őrült szerződéseket már megszokhattuk az amerikai csapatsportokban, igaz, eleinte nem feltétlenül az összegek nagysága verte ki a biztosítékot. A szintén baseballos Bobby Bonilla például olyan alkut kötött a New York Mets együttesével, hogy 2035-ig minden évben legalább egymillió dollárt kap – ő már 18 éve visszavonult, az egyezség lejártakor pedig 72 esztendős lesz. Rollie Fingers, az Oakland Athletics egykori dobójának kontraktusában szerepelt, hogy a legjobb bajusz birtokosaként jár neki évi 300 dollár, további 100-at pedig a műalkotáshoz szükséges fixáló megvásárlására kapott. Nekem talán a legdöbbenetesebb a The Spirits of St. Louis két tulajdonosának, Dan és Ozzie Silnának az NBA-vel kötött egyezsége volt: az eredetileg az ABA-ligában szereplő hét csapat közül a Spirits egyike volt annak a négynek, amely 1976-ban nem nyert bebocsátást az NBA-be. A „nagytesó” üzletet kötött a fivérekkel: ha per nélkül belemennek, hogy nem lesz csapatuk az NBA-ben, akkor élethosszig részesednek a paradicsomba bebocsáttatott négy ABA-gárda televíziós bevételeiből. Az NBA 38 év és úgy 800 millió kifizetett dollár után tudta kivásárolni Silnáékat a megállapodásból.

Régebben azért az ilyen szerződések inkább a véletlenek vagy az extremitások miatt jöttek létre (ki az az őrült, aki bajuszszépségversenyt tart a csapatán belül, és ezt még jutalmazni is hajlandó?!), manapság viszont már az üzletpolitika részét képezik. Csak az ilyen elemek rövid távon egyre kisebb százalékát alkotják az anyagi oldalnak, hiszen maguk a szerződések alapdíjai „szaladtak el” nagyon, és ezek miatt kapjuk fel a fejünket az ilyen piszlicsárénak tetsző dolgokra, mint a fodrászat megnyitója. Ha megnézzük egy játékos és egy sportszervezet vagy műsorszolgáltató közötti szerződések listáját, a legjobb tízben csak olyan megállapodások szerepelnek, amelyek összértéke legalább 240 millió dollár. Az összegek reklámok, boltok, minden egyebek nélkül értendők, csak a fizetést takarják.

A sportvállalkozások eljutottak odáig, hogy ma már ezt megtehetik és megengedhetik maguknak. A Forbes magazin szerint 2018-ban a sportpiacon 106 legalább egymilliárd dollárra becsült franchise működött. A legjobb 50 között az amerikai major sportok (NFL, NBA, MLB) képviselői mellett csak futballklubok találhatók, ami viszont elsőre meglepő, hogy a legjobb hosszú távú szerződéseket garantáló egyletek listáján szinte kizárólag baseballegyüttesek szerepelnek. A legjobb 11 (a tizedik pozícióban holtverseny van) között 10 MLB-s gárda található, valamint a DAZN streamszolgáltató (utóbbi Canelo Alvarez bokszolóval, akinek öt év alatt 365 millió dollárt ad, de ennek sokkal inkább piacszerzési oka van). Az NFL, az NBA és a futball „kimaradásának” sportjogi és szakmai okai vannak, kezdve a fizetési sapkával, folytatva a szerződések hosszának limitálásával, illetve az erősen központosított bevételelosztási rendszerrel, befejezve a meccsszámmal. A bevétel alapján például az NFL-ben és az NBA-ben is lehetnének „élethosszig” tartó megállapodások, hiszen előbbihez áramlik be a legtöbb pénz (az őrült tévés bevételekre a nézettségen túl egy magyarázat: egy-egy meccs alatt akár 150 hirdetést is meg lehet jeleníteni a képernyőn...), az utóbbinál pedig minden franchise értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, de itt a mesterségesen beépített szabályozók működnek. A labdarúgásban pedig öt esztendőnél hosszabb időre megkötött szerződésnél mindenki eltátja a száját – Saúl Niguez (Atlético Madrid) 2017-ben aláírt kilencéves megállapodását nem is igen lehet hova tenni.

A baseballban viszont mindent lehet. Jöhet (kölcsönös egyetértés esetén) a röghöz kötés, a fizetési sapka lágy és könnyen átléphető (a luxusadót lazán kifizetik, van olyan franchise, amely két évtizede minden évben így tesz), a játékos-szakszervezet messze a legerősebb – a másik oldalról viszont dől a lé. Az MLB központja éves szinten 10 milliárd dollárt gyűjt össze (nála csak az NFL áll jobban), a csapatok a regionális csatornákkal különmegállapodásokat köthetnek (a talán legnagyobb piacú Los Angelesben az Angels és a Dodgers is 100 millió dollár felett kaszál évente ebből a forrásból), egy 162 meccses alapszakaszban az átlagosan 42 ezres befogadóképességű arénáknál a meccsnapi bevétel is tisztességes, így aztán lehet bőkezűen bánni a játékosokkal. Ráadásul minden sportág közül a baseball a leginkább „énközpontú”, itt lehet a legjobban számszerűsíteni a játékosok egyéni produkcióját, így itt lehet a legjobban diverzifikálni a béreket. „A liga nagy bevételt produkál. És a baseballban ki tudod számolni az egyének teljesítményét. Mert világos, hogy az egyén számít” – mondta David Berri, a Southern Utah University közgazdasági professzora.

A hosszú távú, nagy összegű sportszerződések az ügynöki piacot is fellendítették. A jelenleg legtöbb bevételt elkönyvelő ügynök, Scott Boras csak a baseballban van érdekelve, a klienseitől kapott éves jutaléka 108 millió dollár, a nála „letétben” lévő szerződések összértéke bőven milliárdos nagyságrendű. Érdekes módon vele egy futballmenedzser, Constantin Dumitrascu tartja a lépést, neki nagyjából ugyanennyi a jutaléka, köszönhetően többek között Edinson Cavaninak, Philippe Coutinhónak és Fernandinhónak.

Ők a piacon hosszabb ideje jelen lévő szereplők, viszont akadnak más iparágból érkező, gyorsan karriert csináló „versenyzők” is. Jay-Z-t rapperként és 22 Grammy-díj büszke tulajdonosaként alighanem jobban ismerik, viszont 2013-ban létrehozta a Roc Nation Sports nevű ügynökségét, amely mára 900 millió dolláros szerződési csomagú üzletté vált. Nem rövid távú kimúlás lesz a sorsa, hiszen ügyfelei között ott van az NFL-ben szinte zöldfülűként is meghatározó Juju Smith-Schuster, Leonard Fournette, Saquon Barkley, Todd Gurley négyes is, a befutott sztárjai legnagyobbika pedig Kevin Durant, a Golden State Warriors NBA-címvédő, jelenleg nagydöntős csapatának ásza.

Az egész biznisz felső határát megjósolni is lehetetlen. A televíziós bevételek nőnek, a merchandisingből származó összegek szintén (az NBA előző gazdasági évében 25 százalékkal emelkedett az innen érkező pénz nagysága), a digitális piacban és a fantasyjátékokban még mindig felbecsülhetetlen lehetőség van (pedig az NFL-nek már most 1.5 milliárd dollárt fizet az erre szakosodott DirecTV), így aztán messze még a vége a felfelé tartó spirálnak.

Lassan érdemes elgondolkozni, hogy lehet valaki sztársportoló vagy sztárügynök az Egyesült Államokban.

Mindkettő jó befektetésnek tetszik.