NBA: bajban a Nets, lassan a fél csapat kiesett a folytatásról

Vágólapra másolva!
2020.06.30. 08:31
null
DeAndre Jordan koronavírusos, kihagyja a folytatást (Fotó: Getty Images)
Az NBA-ben szereplő Brooklyn Netstől két játékos is pozitív koronavírustesztet produkált.

 

A két játékos személyazonosságát nem is titkolják: a center DeAndre Jordan és az irányító Spencer Dinwiddie egyaránt elismerte, hogy megbetegedett – Jordan rögtön jelezte azt is, hogy ennek tudatában lemondta a szereplést az orlandói folytatásban.

A hírek szerint Dinwiddie is azon gondolkozik, hogy Jordanhez hasonlóan nem kér a játékból, így pedig nagy csávába került a Brooklyn: hétfőn Wilson Chandler jelentette be, hogy kihagyja a Disney Worldben megrendezett mérkőzéseket, míg a gárda két klasszisa, Kyrie Irving és Kevin Durant már korábban közölte, hogy nem lép pályára.

A tervek szerint az NBA idénye július 30-ától 22 gárdával folytatódik. Az egyéni edzések szerdán, míg a csapattréningek július 7-én már Floridában kezdődnek. A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart: minden együttesre nyolc meccs vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő pedig szeptember 30-án veszi kezdetét.


 

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
21 órája

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Továbbra is szárnyal a Cleveland, immár 15 meccse veretlen a Cavs– videók

Amerikai sportok
2025.03.12. 07:40

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19
Ezek is érdekelhetik