Los Angeles Lakers: a tökéletes építmény

„Semmi mást nem kérek, csak tiszteletet. Tiszteletet Frank Vogelnek, Rob Pelinkának, a csapattársaimnak, és személy szerint nekem is.”

LeBron James – aki nagy valószínűséggel jelenleg a világ legjobb kosárlabdázója – ezekkel a szavakkal szúrt oda az NBA elöljáróinak, edzőinek, játékoskollégáinak és talán a szurkolóknak is, miután csapata, a Los Angeles Lakers a liga nagydöntőjének hatodik meccsén elsöpörte a Miami Heatet, és megszerezte a franchise 17. bajnoki címét.

Hogy miért hangsúlyozta ezt a 35 éves, immár négy aranygyűrűvel büszkélkedő zseni? Minden bizonnyal a siker után látta elérkezettnek az időt arra, hogy felemelje a hangját, mivel sokan érezték úgy a mögöttünk hagyott évadban, hogy az eredményesség ellenére a Lakers – amely a Nyugati főcsoportban rajt-cél győzelmet aratott az alapszakaszban – megítélése meglehetősen mostoha, és az elmúlt másfél évben sokkal több szó esett a rájátszás második körében simán kieső Milwaukee Bucksról, vagy éppen a városi rivális Clippersről. Az egyéni díjak kiosztásánál a Lakers játékosai a fasorban azért ott voltak, de az élre nem kerültek – kivéve a finálé után, de akkor már nem tudták nem Jamesnek adni a döntő legértékesebb játékosának járó elismerést.

Pedig ez a Lakers a furcsa, a járvány által megakasztott, buborékban befejezett évad egésze alapján tökéletesen megérdemelte a bajnoki címet, mert minden tagja a saját területén a lehető legjobb munkát végezte el, s ez meghozta a várva várt eredményt: a franchise visszakerült arra a szintre, ahova való.

JOHNSON-MÁGIA HELYETT...
Pedig még másfél éve is borúsnak látszott az ég Los Angeles aranysárga-lila része felett. A franchise hiába szerezte meg 2018 nyarán a legnagyobb menőt, LeBron Jamest, és hiába voltak a liga legtehetségesebb fiataljai közül jó néhányan a „Király” mellett, az eredmények elmaradtak. James az előző évadban a rá nem jellemző sérülékenység miatt nem tudott annyit belerakni a közösbe, hogy az rájátszást érjen, a jövő csillagainak kikiáltott ifjak – Brandon Ingram vagy éppen Lonzo Ball – pedig megragadtak azon a szinten, hogy ügyesek, tehetségesek, de a teher még agyonnyomja őket.

A már 34 esztendős Jamesnek viszont nem volt ideje, hogy megvárja a fiatalok felnőtté érését, s a Lakers vezetősége sem akart tovább tétlenkedni. A kaliforniai csapat ugyan a 2010-ben Kobe Bryanttel, Pau Gasollal megnyert bajnoki címe után még háromszor bejutott a rájátszásba, de azóta híre-hamva sem volt a bajnoki végjátékban, sőt a liga legrosszabb mérleggel szégyenkező gárdái közé süllyedt, miközben maga a franchise továbbra is a második legértékesebb az NBA szereplői között, e téren csupán a New York Knicks előzi meg.

Az újratervezés azzal kezdődött, hogy a klub sportszakmai ügyekért felelős elnöke, a Lakers-legenda Magic Johnson távozott székéből, mert úgy érezte, az általános menedzser, Rob Pelinka megfúrta az elképzeléseit, átvette az irányítást és a tulajdonos, Jeanie Buss már benne bízik jobban.

Hogy ez valóban így volt-e, nem tudni, mindenesetre a váltással nagyon jól járt a Lakers – Rob Pelinka ütős csapatot rakott össze.

RÉGI TÉGLÁK AZ ÚJAK HELYÉRE
A menedzser tisztában volt vele, hogy James mellé kell még egy sztár, egy domináns játékos, akivel azonnal eredményt lehet elérni, és még hosszú távon is alapozni lehet rá. A kiválasztott a fél liga által körbeudvarolt Anthony Davis lett, akinek fizikai felkészültsége a centerekéhez hasonló, gyorsasága, dobókészsége pedig a hátvédekéhez, mondhatnánk, ő az univerzális kosárlabdázó megtestesítője. A Lakers hirtelen fel is áldozta hosszú távú jövőjét a liga legjobb magas emberéért, Ingramet, Ballt, Josh Hartot meg néhány draftjogot postázott Davisért a New Orleans Pelicanshez, majd a kiürült öltözőbe elkezdte összeszedegetni a használható szabadügynököket.

Közben a vezetőségnek edzőt is kellett keresnie, miután Luke Waltonnak eredményesség hiányában kitelt az ideje. Állásinterjún járt a Lakersnél Monty Williams, Juwan Howard, de még a 2016-ban a Clevelanddel és Jamesszel bajnoki címet nyerő Tyronn Lue is, végül kisebb meglepetésre Frank Vogel lett a befutó, aki edzői karrierje során két főcsoportdöntőt tudott felmutatni az Indiana Pacersszel, majd megbukott az Orlandónál.

A Lakersnél viszont az első pillanattól remekül működött együtt Rob Pelinkával. A duó elkezdte monitorozni a piacon lévő játékosokat, és néhány leszálló ágba került korábbi csillagnak meg is tette az ajánlatát. Így került Los Angelesbe Dwight Howard, aki a 2012–2013-as idényben csúfosan zárt a Lakersnél, miután saját egóját nem tudta a klub emblematikus játékosáé, Kobe Bryanté mögé helyezni. Aztán érkezett a védekezőspecialista Avery Bradley, akinek Bostonban voltak szép napjai, végül a buborékba vonulás előtt befutott James cleve­landi veterán harcostársa, J. R. Smith, a finom kezű erőcsatár, Markieff Morris, valamint a Miami korábbi fenegyereke, Dion Waiters. Együtt a Lakers további harmincon túli játékosaival, Rajon Rondóval, JaVale McGee-vel és Jared Dudleyval első ránézésre ütős kis öregfiúk-együttesnek néztek ki...

VOGEL REMEK ELEGYE
De gyorsan kiderült, hogy Vogel nem „pechvogel” – bocsánat a rossz szóviccért. A tréner pontosan tudta, kinek mekkora szerepet, mennyi játékidőt és milyen feladatot szán csapatában, és megtalálta hozzá a megfelelő alapanyagot. Az nem is lehetett kérdéses, hogy James a vezér – de az elmúlt évekhez képest már olyan alfahím szerepét töltette be, aki hagy másokat is csillogni, és olyankor áll az élre, amikor nagyon kell. Így lett a Lakers első számú fegyvere támadásban és védekezésben is Anthony Davis, aki lubickolt ebben a szerepben. Közben Vogel centerposzton az adott szituációnak megfelelően forgatta a Howard, McGee párost, ha pedig alacsony szerkezetre kellett váltani, jöhetett Davis és Morris az ötös pozícióban. A kellő energiát a fiatalabb mezőnyemberek közül Alex Caruso, Kyle Kuzma és Kentavious Caldwell-Pope vitte fel a parkettre, miközben Rondo, és a korábban a Torontóval és a San Antonióval is bajnokságot nyerő Danny Green az elképesztő rutinjával segített.

James és Davis az egész idényben kiemelkedőt produkált és mindig akadt valaki, aki fellépett melléjük, így a Lakers széke többnyire nemcsak két lábon állt. Vogel legnagyobb erénye talán az, hogy olyan All Star-játékosok is elfogadták az epizódszerepet, mint Howard vagy Rondo, de a tehetségét korábban markánsan megvillantó, erre az évadra háttérbe szoruló Kuzma is megértette, hogy kevesebb labda jut neki.

Vogel szenzációsan rakta rendbe a Lakers védekezését, csapata legnagyobb erénye az volt, hogy mindenhez villámgyorsan alkalmazkodott. Ha az ellenfélnél a centerek domináltak, a Howard, McGee, Davis trió percek alatt rendet tett, ha pedig alacsony szerkezettel találkozott, elég volt a palánk alatt Davis és James, a kisemberek közül Caruso, Green vagy Caldwell-Pope szívta a riválisok vérét. A nagydöntő hatodik meccsének második negyedében szinte passzolni sem tudott a Miami, olyan gyors volt lábbal a Lakers védekezése, a szerzett labdával pedig szélsebesen vágtatott át a túlsó térfélre, ebben is a legjobb volt a ligában a Vogel-csapat.

Az alkalmazkodóképesség nem csak a pályán mutatkozott meg Daviséknél, hiszen a Disneylandben létrehozott buboréklétet nem mindenki kezelte megfelelően, a játékosok hónapokig voltak hermetikusan elzárva a külvilágtól. A Lakers mentálisan bitang erősnek bizonyult, köszönhetően egyrészt Vogel pszichológiai felkészültségének, másrészt James győzni akarásának és vezetői tulajdonságainak.

És még valami: ebben az évben hunyt el a franchise arca, a klubbal ötszörös bajnok Kobe Bryant, a játékosok pedig a tragikus helikopter-baleset után sem törtek össze, szerettek volna történelmi évadot futni, tisztelegve a legenda emléke előtt.

A tiszteletet tehát kiharcolta magának a Lakers, s a későbbiekben talán nem fordul elő, hogy Pelinka csak a 7. legyen az általános menedzserek rangsorában, Vogel szóba se jöjjön az év edzője voksoláson, és Jamest se 16 szavazó tegye 101 közül az első helyre, amikor az alapszakasz legértékesebb játékosát kell megjelölni.

Utólag talán nem is bánják a mellőzést az aranysárga-lilák: a dac is sokat segített a csúcshódításban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. október 17-i lapszámában jelent meg.)