NFL: a Los Angeles meglepő győzelmet aratott a Minnesota ellen

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 07:41
Stafford az idényben először hatalmasat játszott (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Rams remek játékkal, 30–20-ra győzte le az eddig remeklő Minnesota Vikingst a profi amerikaifutball-liga (NFL) 8. fordulójának nyitányán.

A mérkőzés az első perctől fogva igen szórakoztatóan alakult, az eddig mindössze egy vereséggel álló Vikings már az első drive-ban egy touchdownnal nyitott, hogy megmutassa, hogy nem véletlen tartják idén az egyik legveszélyesebb gárdájának. A folytatásban azonban a Rams sem hátrált meg és szintén egy hétpontos támadással válaszolt a minnesotaiaknak. A következő két akció csakugyan td-vel ért véget, először az élete idényét produkáló Sam Darnold passzolt az endzone-ba, majd a sztárelkapó, Cooper Kupp hét yardos touchdownjával egyenlíteni tudott a Rams. A rendkívüli kezdés után azonban eléggé leült a találkozó, a félidőig már csak puntolni tudtak a támadósorok. 

A folytatásban viszont ismét hamar felkaphattuk a fejünket, ezúttal viszont egy védő játé miatt, hiszen Byron Murphy fülelt le egy passzt. Ezt követően két Minnesota mezőnygólra a Rams Demarcus Robinson két elkapott TD-jével válaszolt, amivel nyolc pontos előnyre tett sert az utolsó játékrészben. A Vikingsnak ekkor ugyan még volt esélye az egyenlítésre, ám Darnoldot a saját endzone-jában végül sackelte a Los Angeles védősora, ami megpecsételte a meccs kimenetelét. 

A találkozó hőse egyértelműen a Super Bowl-győztes irányító, Matthew Stafford volt, aki az idényben eddig összesen dobott három touchdown passzt, ma azonban egy meccs alatt jutott négyig és 239 yardig. 

NFL, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ 
Péntek
Los Angeles Rams–Minnesota Vikings 30–20

Vasárnap
18.00: Cincinnati Bengals–Philadelphia Eagles
18.00: Cleveland Browns–Baltimore Ravens
18.00: Detroit Lions–Tennessee Titans
18.00: Houston Texans–Indianapolis Colts
18.00: Jacksonville Jaguars–Green Bay Packers
18.00: Miami Dolphins–Arizona Cardinals
18.00: New England Patriots–New York Jets
18.00: Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons
21.05: Los Angeles Chargers–New Orleans Saints
21.05: Seattle Seahawks–Buffalo Bills
21.25: Denver Broncos–Carolina Panthers
21.25: Las Vegas Raiders–Kansas City Chiefs
21.25: Washington Commanders–Chicago Bears
Hétfő
1.20: San Francisco 49ers–Dallas Cowboys (Tv: Arena4)
Kedd
1.15: Pittsburgh Steelers–New York Giants (Tv: Arena4)


 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik