Anglia: a korábbi PL-klub 1 fontért igazol válogatott kapust

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 10:30
null
Colin Doyle egy fontért szerződhet Bradfordba (Forrás: Twitter)
A nyár talán legérdekesebb igazolását hajtja végre az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Bradford City. A „baromfik” nem mindennapi összegért szerződtetik a Blackpool kapusát, Colin Doyle-t.

 

A Bradford Citynek szüksége volt egy új kapusra, mivel a poszton első számú játékosa, Ben Williams a Buryhez szerződött. A vezetőség így talált rá a negyedosztályba (League Two) kieső Blackpool kapusára, Colin Doyle-ra.

Az egyszeres ír válogatott 2015 júniusában szerződött két évre a 2009–2010-es szezonban még a Premier League-ben szereplő klubhoz, amelyben 35 mérkőzésen védett, és csapatkapitány lett.

A BBC úgy tudja, hogy a Blackpool vezetősége több érdekes szerződést is kötött a legjobban fizetett játékosaival a kiesést eredményező évad végén, ezért kerülhetett többek között a tizenkét éven keresztül a Birmingham City tulajdonában levő Doyle szerződésébe is az egyfontos kivásárlási záradék.

A Sky Sports szerint ezzel kíván majd élni a PL-ben 1999-től 2001-ig szereplő Bradford, az ügylet pedig napokon belül nyélbe üttethetik.

Legfrissebb hírek

Majd az FA-kupában kaphat új erőre a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:45

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48

Nem gondolkodik; Darwin megint Darwin volt – a Liverpool támadóján élcelődik az angol sajtó

Angol labdarúgás
2025.02.20. 09:50

Arne Slot: Szoboszlai Dominik tökéletesen döntött

Angol labdarúgás
2025.02.20. 08:23

Az Everton Carlos Alcaraz vezérletével nyert Londonban

Angol labdarúgás
2025.02.15. 20:28

Haaland megsérült, Marmus triplájával a Manchester City simán legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2025.02.15. 17:58

A csereként beálló Mikel Merino mentette meg az Arsenalt a kiesőjelölt otthonában

Angol labdarúgás
2025.02.15. 15:25
Ezek is érdekelhetik