Chelsea: Kínába távozik a brazil játékos – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 09:57
null
Oscar négy és fél év után távozik a Chelsea-től (Fotó: Reuters, archív)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban listavezető Chelsea a hivatalos honlapján bejelentette: Oscar a kínai Sanghaj SIPG-hez szerződik.

A 25 éves, 48-szoros brazil válogatott futballista 2012-ben igazolt a Chelsea-hez, melynek színeiben 203 tétmérkőzésen 38-szor volt eredményes. Oscar a londoni együttessel bajnoki címet, Ligakupát és Európa-ligát nyert.

Sajtóhírek szerint a kínai klub – amely a nemrég véget ért bajnokságban a harmadik helyen végzett – közel 60 millió fontot (70 millió eurót) fizet a Chelsea-nek Oscar játékjogáért, a középpályás pedig hetente 400 ezer fontot keres majd új csapatánál.

A Sanghaj SIPG vezetőedzője a portugál André Villas-Boas, aki korábban a Chelsea menedzsereként is dolgozott. A sanghaji alakulat legnevesebb játékosa Oscar honfitársa, Hulk.



 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
2025.04.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik